Platós fényűzés – Toyota Hilux teszt

Kevésbé egyszerű a helyzet ma a pickup szegmensben, a korábban nem túl népszerű kategória Európát is meghódította. Amíg munkagép státuszuk volt, könnyen eldönthettük, melyik alkalmas melóra, a mai tesztpéldányok viszont olyan felszereltséggel érkeznek, amikkel nagy eséllyel soha az életben nem cipelnek majd semmiféle terhet. Mióta megoldható az egyautós flotta is, kisebb vállalkozások tulajdonosai is előszeretettel választanak pickupot, ha már valamiről vissza lehet igényelni az adót. Hogy miért? Mert nagy, impozáns, drabális és tiszteletet parancsol, talán jobban, mint bármelyik prémium SUV. Nekik találták ki a csúcsfelszereltségeket, amiből a Toyota is tart fenn egy elég látványosat a Hilux kínálatában.


A világ legnépszerűbb pickupja ráadásul 2018-ban ünnepelte kerek 50. évfordulóját, amire végtelenül büszke. Megszámolni sem tudom hirtelen, hány kisebb műhelyt kértek fel arra, hogy készítsenek hivatalos különkiadást belőle, de persze maga a Toyota is készült, nem is egyel. Az Invincible csúcsfelszereltség nevét kiegészítették egy 50-es számmal, ez persze csak a kezdet. A krómozott hűtőmaszk és lökhárítók mellé fekete kiegészítőket kapott, a kerékjáratí ívekre koptatók kerültek, a plató csövezését is feketére fújták, valamint 18-as fényezett könnyűfém felniket is tettek rá. És ez nem a tesztautónk, ugyanis a fotókon szereplő Hilux az Invincible 50 különkiadása, vagyis az egyedi szérián belül is egy egyedi széria. Tudnak még követni? Én is nehezen, de ha meglátják majd ezt a maszkot jusson eszükbe, hogy

ez a Limited Edition, csak ez kap ilyen első lökhárítót és ilyen kolbászzsír metálfényt.

Kommunikációban kevésbé tolják erősen a Hiluxot, ezt a kiadást ugyanis nem találjuk meg semmiféle konfigurátorban, de még árlistán sem. Ezt a lökhárítót használják egyébkánt a Gazoo Racing sportverzión – mert olyan is készült, de ott hatalmas Toyota felirat trónol a maszk kellős közepén. A Hilux egyébként szerintem jól néz ki, kicsit aprólékosabb a dizájn, mint a konkurenseknél, és a nagyra húzott fényszórók miatt, amik egyébként ledesek, nem tűnik annyira drabálisan nagynak első ránézésre. Pedig a méretei olyanok, mint bármely pickupnak,

bőven öt méter feletti hosszúság, 1,8 méter fölötti szélesség és magasság, utóbbi miatt jó pár parkolóházba és mélygarázsba be sem fér.

Alapból értetődik, hogy parkolni sem egy álom vele, a Hilux ráadásul még ebben a felszereltségben sem kap parkolószenzorokat, csak tolatókamerát, a 12 méter fölötti fordulókör pedig amúgy is kellő rutint és kitartást igényel, valamint nem szabad irtózni az ipszilonozástól.

Talán mondhatjuk, hogy a legmodernebb utastérrel találkozunk a kategóriát tekintve. Amennyire lehetett, kihasználták a teret, a műszerfalat rövidre vették és lefelé keskenyedik, egész nagy rekeszt hagyva így a váltókulissza előtt. Egy ilyenbe mindenképp magasra kell ülnünk, de eddig talán a Hilux üléspozíciója a legalacsonyabb. Egyébként pont ez a magasság az, ahol még semmi szükség nem lenne az oldalfellépőre, pláne úgy, hogy ennyire használhatatlanul keskeny.

Hiába nagy kívülről, bent kompakt méretekkel találkozunk,

elöl még bőven elférni, de hátul már minden szempontból szűkös, érdekes módon a lábfejnek például alig van hely az első ülések alatt, ráadásul, ha vannak táskáink, azok itt fognak utazni, mert nincs tároló az ülőlap alatt. Szóval vagy kétszemélyes, vagy gyerekek ülnek hátra, mert ez hasonló kínzás felnőttként, mint bármelyik 2+2-es kupé.
A különkiadású különkiadás sajátossága, hogy az amúgy is kellemetlenül sok zongoralakkból még többet kapunk. A kabin koromfekete, sötét, nyomasztó, bár sokan ide sorolnák a sportosat is a fekete tetőkárpit miatt. Egészen közel ülünk a szélvédőhöz, a kormány mindkét irányban állítható, így a vezetési pozíció kevésbé teherautós. A kezelőszervek szokásosak, itt nem zavaróak az egyszerű négyzet alakú kapcsolók, a kormány fogása jó, de kevésbé szervózott, mint például egy Rangeré, így a parkolás még egy kicsit nagyobb kihívás. Hatalmasak a tükrök, én a beláthatóságán nem panaszkodom, a kényelméért már annál inkább. A kategória elfajzottságát jól mutatja, hogy ilyen magas felszereltségnél már mindenképp járnak a fekete bőrülések és az ülésfűtés. Utóbbi csak egyállású kapcsolóval, vagyis fűt, vagy nem, de leginkább csak fellangyosítja az ülést, ami az évszak talán legnagyobb havazásának idején már kissé zavaróan lassan fűtött föl.
Vezethetőség kapcsán nem lehet túl sokat megemlíteni egy pickupnál, de furcsa módon van benne valami élvezhető. A kormányzásban nincs semmiféle visszajelzés, a dupla lengőkaros első felfüggesztés miatt viszont nem mozog bután és kellőképpen kiszámítható. Hátul szokványosan merevtengelyes és feltűnően kemény is a rugózás, míg elöl kellőképpen lágy, a két tengely közötti összhang nem valami jó. Értsd, míg az elejével észrevétlenül hajtasz át egy fekvőrendőrön, addig a hátulja bután felpattan, na persze terheletlenül.

A Hiluxhoz elérhető - legalábbis a hazai piacon - egyetlen motor a 2,4-es, 150 lóerős négyhengeres dízel.

Jellegzetes toyotás köszörüléssel indul – már a Hiace-nek is ilyen hangja volt a ’90-es években – és hidegen hangosan jár, de meglepően hamar kisimul, melegen csak finom dízeles ketyegéssel jár. A hatfokozatú automata váltó áttételezése egészen jó, ügyesen indul meg a Hilux, 80-90-ig még fürge is, de a 130-140-et már nehezen éri el, a 170-es végsebesség ezzel a vehemenciával elérhetetlennek tűnt.
Nincs ezzel baj, se nem utazóautó, se nem sportkocsi, a hosszú első fokozattal így is meglepően jól gyorsul. Fogyasztása olyan, amilyenre számítanánk, 10 liter fölötti, ha vigyázunk a gázpedállal. Összkerékhajtása kapcsolható, négykerék után felezőt, aztán hátsó difit is zárhatunk, ennek fontos pontja, hogy ilyenkor már az ABS-t is deaktiválja, így laza talajon, pláne hasonlóan bütykös abroncsokkal rövidebb úton képes megállni, mint blokkolásgátlóval, ami terepen mindenképp jó pont. A több mint kéttonnás önsúly miatt, pláne abban a hóban, ami a teszthét alatt leszakadt, megmutatta mennyire kevés egy terheletlen pickupnál a mezei nyitott difis hátsókerékhajtás, ennyire csúszós felületen többször volt indokolt közúton is a négykerék. Erre persze figyeljünk, mert száraz aszfalton tilos az összkerékhajtás központi difi nélküli terepjáróban. A jelenlegi kínálatból tudnék olyat mondani, ami kényelmesebb, vagy éppen tágasabb, a múlt viszont a Toyotát igazolja. Teherautóinál és terepjáróinál sosem kockáztatott, vagy változtatott drasztikusan, így az új Hiluxtól is bátran várhatjuk ugyanazt, akárcsak az elődeiktől.