Piszkosul szerencsés dolog autós újságot írni
Szerencsés helyzetben az újságírók
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közhely, hogy az autós újságíró az élet császára, hiszen ki más teheti meg, hogy hetente más-más autóba ül? Ám létezik rá megoldás, hogy ezt mindenki megtehesse.
Nem érdekel az élvezeti faktor, a saját autómtól nem várok olyat és az sem állt szempontként a vásárlási listán, hogy síelni tudjunk vele menni. Pedig lehet, ketten sí-cuccal simán beleférünk, csak az a konstrukció nem épp gazdaságos, hiszen létezik autó, ami akár hét személyt is elvisz azonos fogyasztással. Ilyenkor derül ki, hogy tényleg mekkora császárság az újságíró lét. A lapokat ügyesen keverve könnyedén időzíthető egy személyszállító furgon vagy egy komolyabb egyterű vallatása a családi síelés idejére és voltaképp a munka szempontjából is jó, ha a lehető legvalósabb helyzetben, élse bevetésen próbáljuk az adott járművet. Hálás és kényelmes dolog, kétségtelen.
Idén egy Fiat Scudo „támogatásával” közelíthettem meg a sípályákat, négy felnőtt, három gyerek, egy hetes cucca, teljes sífelszerelése simán fért el benne és fogyasztását is sikerült 100 kilométerenkénti 8,3 literre mérsékelni, utazni kiváló volt (részletes teszt itt). Ám abban azért biztos vagyok, hogy még ha a sajátjaim is lennének a gyerekek, az év egészében nem szívesen ingáznék ekkora vassal és persze aligha engedhetném is meg magamnak. Így van a legtöbb család, ezért átmeneti megoldást keresnek, pedig nem azt érdemes: az autóhasználati szempontoknak leginkább megfelelő példányt kell választani. Nem kell feltétlenül nagy autó, ha a gyerekekkel zömében csak az óvodáig/iskoláig kell eljutni, utána pedig üres autóban ücsörög a szülő. Síeléskor pedig jó eséllyel még a nagynak vélt kombiba vagy egyterűbe sem fognak beférni a lécek. És miért lenne jó egész évben nagy autóval járni, ha csak évente kétszer van olyanra szükség? Érdemes ezeket végiggondolni és esetleg egy kompaktabb modellt választani, az évente egyszer-kétszer esedékes hosszabb utazásokhoz pedig akár kisbuszt bérelni vagy kölcsönkérni.
A bérlés persze nem olcsó, elkérhető furgon pedig nem mindenkinél akad, ezért a spanyolviaszt már 1948-ban feltalálták Svájcban: ez pedig a közösségi autómegosztás. Ma már Európa legtöbb, tőlünk nyugatabbra lévő államában és az Egyesült Államokban is léteznek ilyen társaságok. Az évi 10-12 ezer kilométernél kevesebbet autózóknak a saját autó vásárlásánál olcsóbb megoldást kínálnak azzal az egyszerű elvvel, hogy az autót többen nagyobb mértékben használják ki, megoszlanak a költségek, azaz csak a valós autózásért kell fizetni, az autó „tartása”, azaz a klubtagság pedig csak minimális költséget jelent. A pénzügyi előnyökön túl sok pozitívum van még: nem gond a parkolás, a szervizelés, a gumicsere és ráadásul variálható a használni kívánt autó. Azaz például ha egy belvárosban élő fiatal pár hétköznap tömegközlekedéssel jár, hétvégenként egy kompakt ötajtóssal menne ide-oda, nyaraláskor kabriózni lenne kedve, de síelni nagyobb csapattal, kisbusszal menne, akkor mindezt együttesen jó eséllyel olcsóbban teheti meg autómegosztással, mintha akár csak egy kisautót venne, ám azt az év zömében az utcán parkoltatná. Ilyen szolgáltató itthon sajnos még nincs, de a nyugaton már működő rendszer minden bizonnyal megjelenik előbb utóbb nálunk is. Addig kétségtelenül páratlan marad az újságírók szerencsés helyzete. Áttörést hozhatnak az elektromos autók, a Citroen például C-Zéró használóinak a villanyautót hosszabb utazás idejére leadva cserébe dízel C5-öst ajánl. Ésszerű lenne, ha az autók nem személyekhez, hanem felhasználási célokhoz kötődnének.