Piros, kétüléses és olasz – Fiat Fiorino
Fiat Fiorino 1.3 Mjet 95 LE Adventure E6 teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Fiat haszonjármű részlegének már saját neve is van, a Professional modellek csak azoknak szólnak, akik teherautót keresnek. A városi szaladgálós Fiorinót legerősebb motorjával próbáltuk.
Egyedül maradt, a PSA csoport modelljeit, mint a Citroën Nemo és a Peugeot Bipper már nem forgalmazzák, pedig praktikusak
Munkára tervezve. A legtöbb Fiat Professional modell megtalálható több márka kínálatában is. A Fiorino viszont nem, mivel a Citroën Nemót és a Peugeot Bippert már kivették kínálatukból a franciák. Így ő maradt utoljára a PSA-val közös hármasából. A jól ismert 1,3-as dízelmotorral próbáltuk a Fiorinót, de már a 95 lóerőre húzottal. Emellett a csúcs Adventure felszereltséggel, ami annál sokkal többet sejtet, mint amit valójában nyújt. Ilyen névvel minimum komolyabb igénybevételre, vagy akár terepre felkészített Fiorinóra készülnénk. Sajnos ezeket az elvárásokat félre kell tennünk, ugyanis a matrica a legerősebb motort, különleges üléskárpitot – a konfigurátor szerint - és 60 kg plusz teherbírást jelent, viszont még a tetőcsomagtartó is feláras hozzá.
Az Adventure felszereltség nem túrázásra utal, 660 kilogrammos terhelhetőséget és 95 lóerős dízelmotort ad
A szépség nem szerepelt a tervezők szempontjai között. De most komolyan, kinek jut eszébe ekkora ezüst szájat rajzolni rá? Nem is ez a lényeg, hanem a praktikussága
Praktikus városi kisteher. Nem a kínálat legkisebbje, ugyanis Pandából is van Professional, de a Fiorino az első lépcső, ami rendes tolóajtós, akár mindkét oldalon. Tesztautónk csak a jobb oldalra kapott ilyet, általában elég is, különlegesebb helyzetekben van csak szükség, vagy egyáltalán alkalom használni a túlsó oldalt. Amire jellemzően az ilyen méretű kisteherautókat használják, az a városi, nem ritkán egészen belvárosi áruszállítás, ahol sok esetben csak az út szélén lehúzódva lehet megállni, így rakodásra is csak a jobb oldal alkalmas. Ugyanakkor egészen szélesre tárható a két hátsó, felemás ajtó, a Fiorino bendője pedig gond nélkül elnyel akár egy raklapnyi árut.
Aszimmetrikus a két hátsó ajtó, a kisebb jobb oldali nyitója a belső felén kényelmesen elérhető, tele kézzel is egyszerű kinyitni, valamint 180 fokban kitárhatóak
A Professional modellek a Fiat haszonjárműves részlege, de már itt is olyan extrákkal kérhetők az autók - a Fiorino is - mint a tolatóradar, vagy éppen tolatókamera
Csak a sofőr dolgainak nincs hely. Könnyen pakolható, a padló alacsonyan, illetve a jobb hátsó ajtó belső nyitófüle is kényelmes helyen van ahhoz, hogy akár cuccokkal teli kézzel is ki lehessen nyitni. Mivel nem cipeltem vele nagyobb dolgokat, illetve általában utasom is volt, így a táskáknak csak hátul maradt hely. Ott viszont tüzetesen átnézve sem találtam egyetlen fület, vagy akasztót, amin rögzíthettem volna őket, így azok szabadon mászkáltak hátul. A kisebb pakolórekeszeket sajnos szűkösen mérték, pedig szükség volna rájuk, főleg, ha valaki futárként használja. A sofőrnek nem csak a munkához szükséges, hanem privát dolgait is el kell tudnia pakolni, azoknak viszont jellemzően marad a jobb első ülés, pedig alatta is van hely – fiók híján éppen becsúsztatható egy laptoptáska - valamint a szélvédő fölé is elférne egy polc.
Egyszerű a belső, praktikusnak nem mondanám. Új a kormány, ami a váltógombbal együtt bőrözötten is kérhető. Az ülések kényelmesek, a sofőrnek még kartámasz is jutott, de sehol egy akasztó kabátnak, vagy éppen egy rekesz, mondjuk táskának
Navigációs fejegység is kérhető, a kijelzője egész kicsi, de ennyi bőven elég, egy hordozható GPS-é sem nagyobb. A váltógomb fogása nem a legjobb, ahogy a kapcsolási érzet is elég szintetikus és nem kelt strapabíró hatást
Navigációt is ad. A vezetőfülkén, illetve az utastéren érződik, hogy a Fiorinónak köze van a Puntóhoz, derékben szűk, fölfelé pedig szélesedik. Az anyaghasználat teherautósan inkább egyszerű – kár, hogy egy Grande Puntóban sem jobb – viszont felárért kérhető bőrözött váltógomb, illetve bőrözött kormány is, ahogy a tesztautóban is volt. Utóbbi ráadásul egy újradizájnolt darab, Fiat szinten egész ízlésesen is mutat. Széles határok között állítható a vezetőülés és a kormány is, utóbbin a feláras navigációs, bluetooth-os fejegységhez tartozó kezelőgombokat találunk. A központi kijelző kiismerése és használata egyszerű, legtöbbször logikus helyen találjuk, amit keresünk, de sajnos elég lassú. A navigációnak is sok idő kell, mire betölt, valamint a menüben való lépkedés is olykor nehézkes emiatt.
Az 1,3-as Multijet2 dízelmotor 95 lóerős verziója alacsony fordulaton gyenge, pörgetni kell, csak úgy lehet vele haladni. Egy raklapot gond nélkül elnyel, még van is mellette hely néhány cuccnak, viszont sehol egy akasztó
Csak akkor fürge, ha keményen bánunk vele. A jól ismert 1.3 Mutijet dízelmotor sajnos nem hozta a várt jellemzőket. Korábban ezt a motort még úgy ismertem, hogy amennyire lomha, annyira étvágytalan is. A Fiorino fogyasztása viszont csak egyre följebb mozdult, még tankolás szerint is 5,5 literre sikerült kihozni a legjobb adatot - ami persze nem vészesen rossz. Jellemzően városi használat mellett ez persze nem egetverő, viszont sem cipelt teher, sem pedig sietés nem volt benne. Utóbbi amúgy is kicsit fájdalmas, a turbólyuk hatalmas, így eltelik jó néhány másodperc, mire sikerül felpörögnie, utána szépen húz, de hamar elfogy belőle az erő. Nem érzek nagy különbséget a 80 lóerős változathoz képest, az iszákosságát is a fölhúzott teljesítménynek tudtam be. Vezetése egészen személyautós, még jó, hiszen van belőle üvegezett, dupla tolóajtós normál személyautó is Qubo néven. Nem is fárasztó, az ülés kényelmes, van párnázott kartámasz és a pedálok kiosztása is jól megoldott, a hatalmasra húzott szélvédő miatt pedig egészen a lámpa alól startolhatunk. Csak a holtterekre kell az átlagosnál jobban figyelni. Hátrafelé egész autókat kitakar, az első oszlopok mögött pedig több gyalogos is elrejtőzhet.
Üresen jellemzően sokat pattog az úton, a lefalazott hátsó ajtók miatt belső tükör sincs. Parkolni viszont rendkívül egyszerű, mivel nagyon rövid és a külső tükrökben szinte minden látszik is