Pécs mellett épül a következő kínai autógyár?
Egyre erősödnek a pletykák egy újabb kínai autógyár létesítéséről
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már korábban is felröppentek meg nem erősített hírek, amelyek szerint a Great Wall Motors nevet viselő kínai auógyár Magyarországon építene üzemet. Aztán egy darabig eltűntek ezek a pletykák, ám most újra felbukkantak és kezd összeállni a kirakós.
A márka neve és emblémája is a kínai nagy falra utal
Az Ora lehet az egyik GWM márka, amit itthon gyártanak majd
A Wey nevű márka autói is esélyesek a hazai gyártásra
Egyik nap egymás vállát veregetik Trumppal, hogy harcolni kell a kommunisták ellen. Aztán másnap meg a kínai vezetők előtt hajlonganak.
Nem tudom, hogy kell-e még ilyen beruházás? Munkaerő nincs, így azt is Ázsiából kell majd hozni vagy esetleg Afrikából. Túl sok hozzáadott érték sincs, sőt semmi, hiszen egy összeszerelő üzemről van szó. Nem mérnökök kellenek, hanem robotként dolgozók, nulla szakképesítéssel.
Ó igen!
Rabszolgák leszünk saját országunkban, aztán országunk se lesz.
Hajrá fityisz!
Megszólaltak a szakértők.
Az nem, de vak se!
.