Párizsban kiderült az Ignis titka
Már tudjuk, miért olyan az új Ignis fara, amilyen
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az újjászületett típusnevek után immár formajegyeiben is a múltból merít a Suzuki a vadonatúj Ignis esetében. Akinek van múltja, megteheti.
Egyebek mellett a designt ihlető, közel 40 éves Cervo mellett állította ki a Suzuki Párizsban a legújabb Ignist, de volt belőle kenuval a tetején pózoló is
Összkerékhajtással 227 literes az új Ignis csomagtere, az elsőkerék-hajtású modelleké pedig negyvennel több, 267 literes alaphelyzetben. Bővítés a háttámla döntésével és az üléssor tologatásával lehetséges
Sok kritikát kapott a szalonon az Ignis fara, de mint minden, ez is ízlés kérdése
Megint egy Panda ellenfél. A csomagtér mindig ami gond a Suzukinál lásd: régi ignis, swiftek, splash stb. Minek ez megint? Ha csomagtartót akarsz a Suzukinál legyen 4 milliód.
Ezért kár volt a múltban kapirgálni, nagyon komoly lett a vas végre, de pont a hátulja ami elrontja.
Igaz nem tette mínuszba, tetszik nagyon. Ezt a csomagtartót viszont nem értem, azért nem annyira kis kocsi, hogy ne lehetne variálni, hogy egy esernyőn meg 2 szendvicsen kívül más is beleférjen.
Mondjuk ezeket sosem tudom ép ésszel felfogni, miért nem tartozik a fontos szempontok közé.
Jó lesz ez!
Hegyi szük utakon 4×4 el , meg városban is !
Nem csoda, ha sok kritikát kapott a forma, nekem sem tetszik. És valóban a hátulja az ami leginkább nem sikerült. Az oldalán az „adidas jel” nem tudom minek, nagyon nem illik oda.
húhh, retrózni jó dolog, de csak ha rendesen megválogatják hogy mihez nyúlnak hozzá. Egy kis arányérzék is jól jön néha a tervezőknek…