Ötödjére is slágergyanús – Kia Sportage 150 T-GDI teszt

Döbbenetesen merész formavilággal hódít az új Sportage. De a belső értékekre is figyeltek!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Muszáj kitűnni a tömegből, ha fel akarjuk hívni magunkra a figyelmet. Tökéletes példáját nyújtja ennek az ötödik generációs Kia Sportage.

Mindig izgalmas egy típus életében a generációváltás, ami olykor megtévesztően kevés formai változással jár, más esetekben pedig teljesen szakítanak a korábbi formanyelvvel. Utóbbi történt a Kia Sportage ötödik generációjánál is. Mondjuk az igaz, hogy korábban is elég bátran nyúltak a típus formájához a generációváltások során. Viszont, ami most történt, az talán már több mint bátorság. Kimondottan merészen bántak a formatervezők a virtuális ecsetükkel. És ez szerintem dicséretes!
Úgy vélem a képek többet mondanak minden szónál, sőt monitoron nehéz átadni, hogy mennyire döbbenetesek az autó formai megoldásai. Pedig összességében ez is a szokásos SUV sziluett, amit a szleng már egy ideje bakancs vagy krumpliformának nevez. Ám a Kia jól palástolja ezt, rengeteg időt el lehet tölteni azzal, hogy csak nézegetjük a vonalait, és mégsem tudunk betelni vele.

Létezik egy közmondás, amely szerint, ha nem nézel vissza az autódra gyönyörködni benne, amikor kiszállva távolodsz tőle, akkor nem a megfelelő modellt választottad. Nos, az új Sportage nem hagyja, hogy ne nézz vissza rá, sőt a járókelők is előszeretettel mustrálják.

Tény, hogy elsőre furcsa, semmihez sem hasonlítható. Ott van rajta a tigrisorr, de annyira új formában, hogy nekem napokba telt, mire megláttam benne, persze a felismerés nélkül is izgalmas a hűtőrács formája, ahogy a hosszan a motorháztető széleit követő fényszórók is. Mindehhez tökéletesen passzol az új embléma; eljövetelének már bőven ideje volt, hogy a korábbi ovális forma miatt ne asszociáljunk más márkára. Már nincs is szüksége a márkának arra, hogy valami megszokottra emlékeztessenek, kivívta már az elismerést.
Oldalán hátul a krómcsíkozással egy kis aszimmetria tereli el a figyelmet a "krumpli" sziluettről, ami aztán a hátsó légterelőre vezeti a szemet. A hátsó lámpák formája köszönőviszonyban sincs az elsőkkel, persze ez nem baj, így is látványosak, ahogy a csomagtérfedél ugyancsak légterelőre emlékeztető éle is. Ráadásul még a hátsó lökhárító aljára is jutott egy kis krómos hatású formai játék. Az, hogy szépnek nevezzük-e mindezt, hát az teljes mértékben szubjektív, de mindenképpen izgalmas. Nem marad észrevétlen az utakon az új Sportage. De mekkorát nőtt az elődhöz képest? Nos, hosszában 3 centit, széltében egy centit, viszont a magassága majdnem ugyanennyit csökkent, a tengelytávolsága pedig szintén egy centit nőtt. Bent sem fogyott el a fantázia. Minden egyes alkalommal öröm ránézni a kilincsekre, és bár tény, hogy maga a műszerfal faék egyszerűségű, mégis sikerült feldobni a széltében végigfutó díszbetéttel. A digitális műszeregység és az infotainment érintőképernyője egy egységet alkot (extraként rendelve 12,3 colos méretben), utóbbi enyhén a vezető felé fordul, ami nem csak látványos, de ergonómiailag is piros pont jár érte. Az alatta húzódó "digitális csíkról" viszont máig sem tudtam eldönteni, hogy javít, vagy ront az ergonómián. Erről vezérelhető a hifi és a klíma is. Pontosabban vagy a hifi, vagy a klíma. Ez is egy érintőképernyő, de a két szélén tekerőgombokkal. Ezek funkciója attól függ, hogy épp mire állítottuk a "csíkot". Ha klímára, akkor hőfokot szabályoz, ha a rádióra, akkor hangerőt. Olykor zseniális, viszont, amikor elfelejtem, mire van állítva, és hőfok helyett hangot állítok, az okozhat mókás pillanatokat.
Hirdetés
Egyébként az anyaghasználatot is dicséret illeti, de ebben az árkategóriában ez el is várható, ahogy a maximális kényelemre való törekvés is. A nagyrészt szövetburkolatú ülések elöl és hátul is igazán kényelmesek. Hátul a lábtér is bőséges, külön klímakonzolt kapnak az itt utazók, valamint az első ülések támlájába "fúrt" USB csatlakozót. Sőt, az első ülések fejtámlájának hátsó része konkrétan egy akasztó, ami ugyancsak ötletes megoldás. A csomagtér méretére sem lehet panasz, bár tény, hogy nem vetekedhet egy jó kombi puttonyával, de az alapból 461 literes tér az osztva dönthető hátsó üléseknek köszönhetően 1,2 köbméteresre bővíthető. Amikor a motorháztető alá pillantunk, négyhengeres benzinmotort látunk. Halleluja! A downsizing világában kész felüdülés ez a hajtáslánc. 150 lóerőt tud, de ez bőségesen elegendő az autó mozgatásához, hiába tűnik nagynak és testesnek. A 250 Nm forgatónyomaték ugyanis már 1500-as fordulattól megérkezik. Emellett a rugalmasságra sem lehet panasz, a hatodik fokozaton kívül bármelyikben szépen meglódul kövér gázra. Persze automata sebességváltóval lenne az igazi, de a hatfokozatú manuálissal is élvezhető, mert a váltókar könnyen, de határozottan mozog a kulisszában. Egyedül a számomra túl puha és hosszú úton járó kuplungpedál rondított bele az élménybe, ezzel szerintem nehezebb megtalálni a fogási pontot (persze simán lehet, hogy ez csak az én bénaságom).
Hirdetés
Nyugodt, mondhatni kimondottan higgadt jármű ezzel a hajtáslánccal a Sportage. A váltókar mellett ugyan ott trónol egy üzemmódválasztó, három lehetőséggel. ECO, NORMAL, és SPORT. Utóbbinak nem sok értelmét láttam benne. Igen, élénkebb a gázreakció, lehet, hogy stopper szerint még a gyorsulása is jobb így, de a fogyasztás növelésén kívül nem sokat tesz hozzá az autóhoz. Az ECO és a NORMAL az igazi személyisége. Lágyan falja a kilométereket, nem túl feszes a rugózás, szépen kisimítja az úthibákat. A téli gumi gördülési zaja a kelleténél tolakodóbb, de annyi baj legyen, mindjárt itt a tavasz. Kellemes érzés vezetni ezt a gépet, a kormányzás közvetlen, megfelelő mennyiségű visszajelzést ad, bármikor szívesen pattan a kormánykereke mögé az ember. A fogyasztás sem vészes, a tesztátlag 6,8 liter lett, de túlsúlyban a városi kilométerekkel. A tesztautó egy aránylag józanul felszerelt változat volt, a kezdő - Silver – szinten is alapáras többek között a sávtartó és a sávkövető rendszer, extraként pedig olyan kényelmi tételek jutottak bele, mint például a fűthető első ülések és a fűthető kormánykerék, valamint a parkolóradarok és a tolatókamera is. Igaz ezeket csomagban lehet rendelni, és eléggé meg tudják dobni az autó árát. Ami alapból nagyon is versenyképes a kategóriában, hiszen 8 749 000 forintról indul, de már az alapmotorral, gazdagon felextrázva is 10 millió forint fölé kúszik a végösszeg.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Feltűnő dizájn, kényelem, kellemes vezetési élmény
Negatív
Puha kuplungpedál
Árak
Tesztmodell alapára
8 749 000 Ft (2022.02.16.)
Tesztautó ára
10 392 355 Ft (2022.02.16.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
112 kW (152 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
Végsebesség:
189 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4515 mm
Szélesség:
1865 mm
Magasság:
1645 mm
Össztömeg:
2085 kg
Tengelytáv:
2680 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
591-1780 l
Belső szélesség elöl:
1580 mm
Belső szélesség hátul:
1550 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
710 mm
Csomagtér hossza:
850 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
250 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
112 kW (152 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
189 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,9 s
CO2-kibocsátás:
129 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Ötödjére is slágergyanús – Kia Sportage 150 T-GDI teszt

  • 2022.02.16. at 09:36
    Permalink

    Ha nem tudod eldönteni, hogy az ergonómián javít vagy ront az a tény, hogy egy gombnak, vagy kapcsolónak nem egyértelmű a funkciója, akkor talán nem kellene véleményt, tesztet írni semmiről. Amúgy is eléggé felszopás hangulata van a cikknek, talán lehetett volna árnyalni kicsit.

  • 2022.02.16. at 22:08
    Permalink

    Nem tudom, szerintem az előző is borzasztóan otrombán nézett ki elölről, ez a káosz se lett jobb, de van akinek a csúnya jön be. Biztosan jó autó, de a külső igencsak megosztó.

    • 2022.02.17. at 06:43
      Permalink

      Határozottan jobban néz ki az új.

      A még kerekded Kiák kifejezetten rondák… amióta elkezdtek markánsabb vonalakat rajzolni az autóikra, azóta tetszetősebbek. (Ceed, Proceed,Sorento, új Sportage). Kia Niro még mindig ronda.. mert a régi style-t képviseli.

      A dél-koreaiaknak valahogy nincs érzékük a szép autókhoz. Kiánál van változás, Hyundainál is… de pl a Ssangyong ? Ótvar hányás minden modellje, kivéve az új Korandót.

  • 2022.02.18. at 16:48
    Permalink

    Nekem sem tetszik ez az új Sportage. Az eleje teljesen értelmezhetetlen, pláne a lámpa formája, és a hátulján sem jön be az az éles vágás. A többi KIA-val nincs bajon, azok tetszenek. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna az új Sorentot alapul venni és annak a formavilágát alkalmazni. Annak szemből sokkal határozottabb karaktere van.

  • 2022.02.18. at 23:36
    Permalink

    ….Hát, ezt kívül is meg belül is sikerült elrontani. Véleményem szerint is káosz az egész. Igen másnapos lehetett a tervező….. Nem figyeltem, vagy nem derült ki ez most szívó motor?

    • 2022.02.19. at 15:27
      Permalink

      Ez szerencsére egy turbo motor, az 1,5 T-GDI, ebben a Sportageben 150 LE-s. Ez a motor rendben van erőben és nyomatékban is. A KIA-nál – tudtommal – már csak a Picanto kapható szívó benzin motorral, ami 1.0 DPI néven ismert 3 hengeres ezres, 67 LE-s.
      A Hyundainál az 1,5 DPI egy 4 hengeres szívó benzines, van pl. az I30-ban is. Van még nekik egy 1,2 MPI nevű motorjuk is, ami szívó benzines, 4 hengeres és 84 LE-s, ezzel kapható I10 és I20.

      • 2022.02.19. at 21:53
        Permalink

        Megnéztem, a Kia-nál a Rio is rendelhető szívó benzinessel, az 1.2-es motorral. Én szívó benzinessel nem vennék már semmit. Legalábbis új autót biztosan nem. Az Euro 6 normákkal teljesen megfojtották ezeket a motorokat. Jellemzően nem mennek, ha odalépsz, csak a hangja jön meg, de ereje nincs, és ráadásul többet fogyasztanak, mint a turbósok. Én konkrtéan emiatt adtam el a 2015-ös Cliot. Az 1.2-es motor tök jó volt a Clio II-ben, de a Clio 4-ben már nem, pedig papíron ugyanazt tudta. Használtban több realitása van a szívó benzinesnek Euro 2-3-4 környékén még jó lehet.

Vélemény, hozzászólás?