Öt hónapot kapott a lamborghinis száguldozó
Börtön vár a lamborghinis száguldozóra
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közúton illegálisan versenyzett egy Ferrarival, majd mindketten balesetet szenvedtek. A Lamborghini sofőrje 5 hónap börtönt kapott.
Sokakat megihletnek a filmek száguldásai, a valóság azonban jellemzően keményebb. Nem csak az autók törtek rommá, az egyik sofőr 5, a másik 4 hónap büntetést kap
Korábban már írtunk arról a balesetről, amelyben két sportkocsi, egy Ferrari és egy Lamborghini versenyzett egymással Kínában, egy nappal a Halálosabb iramban 7 film premiere előtt. A Lamborghinit vezető 21 éves Tang Wentian öt hónapot, míg Ferraris társa, Yu Muchun négy hónap börtönbüntetést érdemelt, emellett pedig fejenként 18000 jüanos (kb. 800 ezer forint) bírságot kaptak.