Osztatlan siker – Renault Captur TCe 130 EDC tartós teszt

Fizetett hirdetés

Közel 15 ezer kilométer után búcsúzik tőlünk a Renault Captur

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsivel 15 ezer kilométer alatt maradt a tartós tesztre kapott Captur számlálója. Ebből 10 ezer kilométert nálunk szedett össze, miközben vitathatatlanul nagy kedvenc lett.

Tudom, sokakban felmerülhet, hogy 15 ezer kilométerrel miféle tartós tesztről is van szó. Nos, új autó tartós tesztjéről, tehát nem az volt a cél, hogy megnézzük milyen állapotban van 50 ezernél, hiszen az már a használt autók tesztjének kategóriájába is belefér. Szóval összesen 14,5 ezer kilométernél engedtük el a Captur kezét, ami fél év alatt rendesen tudott hódítani szíveket. Többnyire az Adevinta Hungary (Jófogás, Használtautó, Autónavigátor) értékesítői használták, akiknek mély űrt hagy a szívében a búcsú. Nem csoda, hiszen egy automataváltós, „városi terepjáróval” járni igencsak menő és kényelmes.
Ráadásul a Captur egy igazán élhető méretű crossover, hiszen a Clio alapjaira épül. Annál azonban mégis izmosabb, határozottabb fellépésű. Nem mellesleg a tesztautó kéttónusú fényezése még magasabb presztízst kölcsönöz annak, aki vele közlekedik, hiszen a fekete-fehér párosítás a valóságban nagyon is látványos. Bár tény, hogy a fekete szín kissé elrejti a Captur vonásait, megfelelő fényviszonyok között azért így is megcsillannak a motorháztető domborításai, vagy épp a fény-árnyék vonalak az autó oldalán. Hátul a középen kiírt Captur felirat elegáns megoldás, a Renault-embléma közepéből kimeredő kamera pedig jelzi, hogy könnyű vele a parkolás. Szerencsére a karosszéria sérülése nélkül túlélte a fél évet a kis SUV, még a 17 colos felnik sem szedtek össze harci heget, köszönhető ez annak is, hogy a gumik kellőképp ballonosak voltak rajta.
Hirdetés
Jól bírta a gyűrődést az utastér is. A sötét-világos kontraszt itt is tetten érhető, hangulatos a fehérnek tűnő világosszürke díszbetét, és pont elég arra, hogy kicsit vidámabb hangulatúvá tegye a belsőt. Puha anyagán a karcok sem látszanak meg egykönnyen, bár a felette futó zongoralakk díszbetét ebből a szempontból kényesebb, mindenesetre jól mutat, sajnálnám, ha nem lenne ott. A 7 colos infotainment kijelző és környéke sem lett karcos, nem különösebben sérülékeny ez a terület.

Ugyanakkor tény, hogy apró neszek, nyöszörgés felütötte a fejet már 10 ezer kilométer után is.

Megmondom őszintén, nehezen tudtam behatárolni pontosan honnan jött a hang. Néha úgy tűnt, hogy az érintőképernyő mögül, néha pedig úgy, hogy a váltókar környéki műanyagok felől, de rossz minőségű utakon mindig felbukkant. Persze, amikor az Arkamys hifi szólt, akkor ebből semmi nem hallatszott. Hibának semmiképp nem rónám fel, de érdekességként el szeretném árulni, hogy a rádió hangerőszabályzása és a zeneszámok váltása a kormánykerék mögötti bajuszkapcsolóról működik egyszerűbben. Az szinte tökéletesen ujjra áll, már amennyiben megtalálja az ember, de ez többekkel is kiszúrt, mármint amíg megtalálták. Szóval furcsán rejtettnek tűnik, de aztán secc-perc alatt megszokható, nem szükséges az érintőképernyőt használni ezekhez a műveletekhez. Az ülések szövet/bőr kárpitozása sem fáradt el, tökéletes egyébként ez a megoldás arra, hogy látványosak és egyszerre komfortosak is legyenek a fotelek. A szövet ugyanis nem hűl ki és nem forrósodik fel olyan könnyen mint a bőr. Ahol a legnagyobb felületen érintkezik a Captur üléseivel az ember teste, ott szövet borítja. Ötletes, hogy a hátsó üléssor alapáron sínen tologatható, így 526 literes csomagtartót is ki lehet alakítani, ha az alap 422 liter nem elég. Kényelméhez a motor és a sebességváltó is hozzájárul. A négyhengeres benzinmotor rendkívül selymesen jár, Az 1,3 literes turbós egység 130 lóereje pedig bőven elég, városon kívül autózva is megfelelő a karaktere. Automatikus váltója 7 fokozatú, az EDC azt jelenti, hogy duplakuplungos a szerkezet. Villámgyorsan, észrevétlenül vált, ugyanakkor az elinduláskor kissé hosszabban gondolkodik, ugyanezt teszi a hátramenetbe kapcsoláskor is. Ebből kifolyólag elinduláskor, legyen az előre vagy hátra, hirtelen megugrik, bár ez mérsékelhető, ha a jobb lábunkat hozzászoktatjuk a finomabb pedálkezeléshez. Ugyanígy lehet a fogyasztást is mérsékelni. Mivel több embernél is megfordult a cégnél az autó, érdekes volt látni, hogyan alakulnak ezek az értékek. Többnyire 7,5-8 liter környékén, némely esetben a 8,5 litert is elérte, ám városi használat során. Nálam az utolsó - tankönyvi vegyes - mérés során 6,1 liter jött ki, ami teljesen normális érték a bejáratási időszak után, sőt, a gyáriak által megadott értéknél is jobb.
Hirdetés
Habár az autó rugózása feszes, a kényelemre nem lehet panasz. Crossoverhez méltóan magas az üléspozíció, könnyű a kormányzás, talán egy kicsit steril is, de nincs nagy holtjátéka, parkolásnál kimondottan előny ez a „túlszervózottság”. Na, meg a vezetősegédek is gondoskodnak arról, hogy a lehető leginkább stresszmentes legyen a közlekedés. Ennyi idő alatt, illetve kilométer alatt „nem ment el” semmi a futóműben, a fékek is frankók, bár hozzá kell tenni, hogy hátra csak dobfék jutott. Jól szerepelt tehát a félévi vizsgán a Captur, a búcsú előtt még a nívópálcát meglestem azért. Fogyasztott az olajból, majdnem féltávnál járt a „hiány” úgyhogy a gyáriak által előírt 30 000 kilométer/2év olajcsere-intervallumot érdemesebb inkább évesre szűkíteni, biztos, ami biztos. Ráadásul kedvezményes karbantartási csomagok is elérhetők a Renault-nál. Összességében ugyanaz elmondható a Captur esetében is, ami a szintén tartós tesztre kapott Megane-ról: céges autónak is megfelel, sőt a Captur az Intense felszereltséggel és automata sebességváltóval igazi kényeztetés. Ez az árán is érződik, hiszen most már listaár szerint 8 349 000 forintról indul ez a változat, már mikrohibrid rendszerrel. Persze a TCe 90 motorral és Zen felszereltséggel már 6 299 000 forintos listaárról is elérhető. A garancia Renault finanszírozás esetén 5 év/100 000 km, ami persze meghosszabbítható 200 ezer kilométerre is. Sőt, most már érdemes lehet elgondolkodni a plug-in hybrid Captur modelleken is a vállalkozásoknak, bár tény, hogy más árkategóriában játszanak, hiszen Intense felszereltséggel 10 849 000 forintról indulnak, ám a zöld rendszám számos előnyt, például cégautó-adó mentességet is jelent.
Hirdetés
Cikkünket a Renault Hungária a Captur hosszú távú tesztlehetőségével támogatta.
Értékelés
Pozitív
Kényelem, praktikum, dizájn, hifi
Negatív
Középkonzol recsegése
Árak
Tesztmodell alapára
8 349 000 Ft (2021.06.03.)
Tesztautó ára
8 699 000 Ft (2021.06.03.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.6 s
Végsebesség:
193 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2-6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4227 mm
Szélesség:
1797 mm
Magasság:
1576 mm
Saját tömeg:
1259 kg
Össztömeg:
1816 kg
Tengelytáv:
2639 mm
Karosszéria-kivitel:
crossover
Csomagtér:
422 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1390 mm
Belmagasság elöl:
885-970 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
130-270 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1065 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
400-570-820 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata 7 fokozatú
Nyomaték:
240 Nm 1600 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
193 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.6 s
CO2-kibocsátás:
139-150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2-6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,1 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Osztatlan siker – Renault Captur TCe 130 EDC tartós teszt

    • 2021.06.04. at 07:34
      Permalink

      Valószínűleg magasabb a csomagtere, így lehet több dm3-t kihozni belőle, mint a Duster-ből.
      De nem is ez a gond!
      8,349 millió forint egy ilyen autó??!! Alapáron? Mivaaan???
      Ennyi pénzért veszek egy új Kia Sportage-t, ami egy kategóriával nagyobb.
      Vagy ha unom a SUV formákat, akkor vehetek belőle ~5-6 éves hybrid Toyota Aurist, 2 db-t is!!! Ami alapból „automata váltós”, és az eddigi tapasztalatok alapján igen csak tartós szerkezet.
      Ennyi.

  • 2021.06.06. at 13:18
    Permalink

    Tavaly tavasszal rendeltünk egy Capturt Intens felszereltséggel, csak éppen kézi váltóval, de néhány plusz extrával kiegészítve. Akkor ez 6,25 millió Ft volt és ráadásul 0% volt a THM. Azóta kb. 2 millióval emelkedett az ár és már 4,99% a THM, ez utóbbi is rátesz néhány százezret a végösszegre. Ennyiért most már én sem venném meg, de így meg határozottan jó döntés volt a tavalyi vásárlás.
    A plug-in csak annak éri meg, aki nagyon-nagyon sokat parkol Bp. belvárosában (vagy más drága helyen), mert különben soha nem hozza vissza a felárat.
    Az autó szép, kényelmes, még most is megnézik mindenhol. A 130 LE-s motor kiváló, szinte repíti ezt a kocsit, ennél erősebbre igazából nincs szükség szerintem. Nálunk a feleségem jár vele munkába, nagyobb részben főúton közlekedve és kisebb részben városban, így a hosszútávú átlag kényelmesen 6 liter alatt marad (5,8-5,9 körül). A központi kijelző kezelése megszokást igényel. Mivel én ritkábban vezetem, mindig küzdök vele, napi használatban biztosan megszoknám. Azért az általam használt Skodában egyértelműbb a kijelző menürendszere. A kormány alatti bajuszkapcsoló a rádió (média) irányítására az egyik legjobb dolog, amit a franciák kitaláltak. Sokkal jobb ez a megoldás, mint a kormányról vezérlés. Pl. amikor a Skodán el van tekerve a kormány szinte lehetetlen a hangerőt szabályozni. Azt kicsit sajnálom, hogy kicsit megváltoztatták a korábbi kapcsolót, ami pl. a Clio IV-esen és minden korábbi típuson volt.
    Szóval nekünk eddig pozitívak a tapasztalatok, de mi még a 10 ezer km-t sem értük el. Az olajat nem is nézem még, de azt eddig egyik Renault sem fogyasztotta soha (pedig volt 4 Clio), igaz ez az első, amelyik turbós.
    Egyébként megnéztem a Kia Sportaget, és tényleg lehet ennyi pénzért egész jó felszereltségű modellt venni 177 LE-s turbo motorral. Én is azt választanám most (bár a feleségem biztosan nem 🙂 ). Kicsit meg is lepődtem, mert az utóbbi egy évben minden márkánál nagyon felmentek az árak.

    • 2021.06.08. at 10:45
      Permalink

      Tavaly május óta mienk egy új Captur TCe130 FAP full Intense felszereltséggel,gyémántfekete-lángvörös színben,7.419.000 pénzért.Rendeltünk hozzá + 360.000-ért 4 gyári,könnyűfém felnis, szerelt téli kereket.Olyan a pénzügyi konstrukció,hogy a vételár 1/3 része kp,1/3-ad része 0 %-os thm hitel 4 évre és a fennmaradó 1/3 rész ismét kp.
      Akkor a Capturok alapára 5.199.00 Ft volt.Most májusban,1 év és 12600 km után megvolt az első szervíz.Télen-nyáron,6 liter alatti átlagfogyasztás mellett tökéletes az autó.

  • 2021.06.08. at 10:32
    Permalink

    2020 májusa óta mienk egy TCe 130 FAP Intense,fullextrás,gyémántfekete-lángvörös új Captur.Akkori ára 7.419000 magyar forinz volt.Hozzá rendelve 4 szerelt,gyári, könnyűfém, téli kerékkel +360000 pénzért.Volt május végéig egy 0 thm-es akció úgy,hogy a vételár 1/3 részét kp-ban kifizettük,1/3 rész a 0 % thm hitel 4 évre,és a fennmaradó 1/3 rész ismét kp.Most 1 év után 12600 km óraállassal megvolt a szervíz is.A párom használja,tökéletes az autó.6 liter alatti vegyes fogyasztással,télen nyáron.

  • 2021.06.11. at 22:44
    Permalink

    Sokan nem hiszik el, hogy a merci motor mindenféle hibrid bohóckodás nélkül is rohadt jól fogyaszt, minden kasztniban. Ma volt 2 éves szervizen Dusteres ügyfelem 130tce, 6,2l, előtte az 1,6sce 7,3, dupla hang, fele erő. Ez a motor minden autót felhúz, nagyon jól sikerült, bármilyen japán szívó motor tiszteleghet neki. Sokkal drágább minden, az autó is, sajnos. A Captur nagyon jó lett, előtte is jó volt. A plugin megfelelő használat mellett 90%-os elektromos autó, tudni kell használni, akkor visszajön. Almát az almával kell hasonlítani, tce140 edc7el, ott kb 2mft a difi. Ezt ki lehet autózni 2 3 év alatt.

    • 2021.06.11. at 23:44
      Permalink

      Én is azt gondolom, hogy semmi szükség mindenféle hibrid lóf.sz-ra, fogyaszt 5,8-at, mellette kurva jól megy. Ennyit kifizetek, a fillérb.szók meg rohadtul nem érdekelnek. Amúgy mi azért cseréltük le a Clio 4 kombit, mert az 1.2-es szívó benzines bőven 7 liter fölött fogyasztott, cserébe csak hangja volt, de nagyon nem ment, egy biciklit is szenvedés volt vele megelőzni. Pedig amúgy egy nagyon jó kocsi lehetett volna, formás volt és praktikus. Ráadásul nekünk azért volt óriási csalódás, mert több Renaultunk is volt már, és pl. a Clio II, ezzel az 1.2 16V motorral nagyon is jó kis kocsi volt, lehetett vele menni. Csak éppen az Euro II-es volt. Az Euro VI-os annyira tele van fojtással, hogy teljesen használhatatlan. Sajnálom, mert a Clio 4 kombi egyébként tényleg nagyon rendben volt.

Vélemény, hozzászólás?