Őszinte bácsiautó – kényelemmel

Nem csak azért bácsiautóztam le rögtön a Lacettit, mert tudom, hogy egy bácsié volt, nem csak is csak azért, mert bácsiautósan keveset, mindössze 70 ezer kilométert futott 7 év alatt, hanem azért is, mert maga a Lacetti is bácsi volt mindig is. Maga a Lacetti 2002-es modell, négyajtósként és kombiként Pininfarina dizájn, az ötajtóst viszont Giorgetto Giugiaro rajzolta. Akkor sem volt a modernség netovábbja, amikor - még Daewoo-emblémával - a 2004-es Genfi Autószalonon megjelent. Itthon a modell, mármint az ötajtós szerencséje, hogy az év őszén már Chevy-ként mutatkozott be, nálunk ugyanis az ötajtós Lacettivel jelent meg az - akkor már, illetve még - koreai Chevrolet. Azóta persze sok víz folyt le a Dunán, 2008-ban váltotta a Cruze a Lacettit, kezdetben kizárólag négyajtósként, aztán befutott az ötajtós, majd az SW kombi is, 2013 decemberében pedig bejelentette a GM: a Chevrolet kivonul Európából. Ez pedig nyilván nem tett jót az addig is csak felfuttatni próbált márkának, illetve a modellek értéktartásának.
Miként lehet ez - keddi körképünk feltételeinek is megfelelő - az autó 2010-es? Úgy, hogy csak az első - amúgy hazai - forgalomba helyezése akkori, maga az autó 2008-as, az utolsó gyártási évből való. Akkor sem volt tehát ez már fiatal, amikor megkapta rendszámát, hogy mást ne mondjak, 3 éves abroncsokkal. Azóta is azok vannak rajta, csak már kilencedik évüket tapossák. Valahai és első gazdája automataváltóval és a gazdag ellátmányt adó Elite felszereltséggel választotta autóját, piros színben, ami mutatós volt újkorában, ám mint tudjuk, brutálisan mattul. Érdekesség, hogy az élete zömét egy kert teljesen azonos pontján, azonos pozícióban töltő Lacetti egyes karosszériaelemei eltérő mértékben mattultak be. Az persze típusjellemző, hogy a leginkább mattuló elem a csomagtérfedél, ahogyan egyébként volt az az első Astránál is. Kívülről néhány apróbb sérülés, parkoláskori meghúzás miatt nem túl könnyű beleszeretni az összességében egyben lévő autóba. De legalább semmi komoly baja nincsen - érvelhet mellette eladója. És ez igaz is, még az a fényszóró is teljesen ép, amelyik mellett kicsit be van nyomva a lökhárító. Leszereléssel, némi nyomkodással vélhetően szinte el is lehetne tüntetni a sérülést. Az egykori tulaj vélhetően nem nagyon érezte az amúgy csak 1,73 méter széles autó jobb oldalát, így aztán nem csak a lökhárító (több helyen ráadásul), a sárvédő íve is pont ott van meghúzva, szerencsére csak alapozóig, így ott sincs komoly baj. Hátul viszont nincs gond - leszámítva a látványosan öregedő fényezést, és a kocsi balja is rendben van.
Hiába van persze mutatós alufelni a nyári gumiabroncsokban, ez a Lacetti nem egy villantós autó, sokkal inkább "belső értékei" adhatják el. Még akkor is, ha kor- és koreai autó-jellemzőként az összes utastéri plasztik kemény. A műszerfalon többféle világosabb árnyalatot is találunk, a középkonzol matt ezüstje egészen gusztusos, a kormánykerék és a váltógomb pedig még bőrbe is van burkolva. Olcsó autósan nem a legjobb minőségűbe, hiszen már a 70 ezer kilométert futott autóban is fényesednek a bőrök, de ezeket leszámítva a beltér gyakorlatilag újszerű. Nem is rosszak a gyári kód szerint "Super Deluxe II" plüsskárpitos ülések, és a zsebet elöl-hátul hordó ajtókra is jutott a plüssös anyagból. A klíma csak manuális, de villanymotor mozgatja az ablakokat (csak a sofőrét automatán), valamint a külső tükröket is, amelyekről természetesen nem maradhatott el a felirat "Objects in mirror are closer then they appear", ami arra utal, hogy a tükör kicsinyít, tessék vigyázni vele. Míg azonban a tükörben a dolgok a valódinál kisebbnek tűnnek, a Lacettiben a beltér a vártnál nagyobbnak. Már elöl ülve is megdöbbentő a lábtér, de hátul is elegendő ahhoz a hely, hogy négy felnőtt is együtt utazhasson, gyerekek pedig lábteret bőven kapnak, Isofix-ülésrögzítőt természetesen csak a szélső helyekre. Ami a családiautó-jellemzőket illeti még, bár katalógusérték szerint a csomagtér csak 275 literes, szemre elegendő, osztott támladöntéssel bővíthető.
Ami miatt viszont ez a már nem mindenhol élénken piros példány érdekes - kevés kilométerén túl, az a váltója. Az 1.6-os, 109 lóerős benzineshez az ötfokozatú manuális helyett - izmos felszereltséggel társítva - négyfokozatú Aisin automatát is lehetett kérni. És ez az, amitől aztán végképp bácsis, öreguras lesz a Lacetti. De nem akármilyen öregúr ez, egészen fürge, aki gázpedáltaposásra azért összeszedi magát, olyankor 4000 1/perc körül dolgoztatja az 1.6-ost, ami egészen korrekt menetdinamikát, 11,5 másodperces 0-100 km/órás sprintet és akár 175 km/órás végsebességet ad. Ellenben higgadt üzemben 2000-3000/perc közötti fordulatukkal elgurulhatunk, a gázpedálról lelépve azonnal üresbe kapcsol és alapjárati fordulaton, motorfék nélkül gurulhatunk ki. Autópályán épp elegendő, városban pedig, mivel nem kell váltogatni, simán le lehet vele lépni a forgalmat.
Ám vigyázat, a fékrendszer és a futómű sem nyomulós, sokkal inkább higgadt közlekedéshez való, hiszen a Lacetti, ha még nem mondtam volna, öreguras, ehhez passzolóan kényelmes, lágy futóművet adó. Egyetlen rossz szokása van: inni azt szeret. Sokat mondó a gyári érték szerint is 11,2 l/100 km városi üzemben adódó fogyasztás. Ez bizony ennyi is lehet, országúton viszont 6,2 l/100 km a katalógusadat, amit ugyebár 90-nel, egyenletesen gurulva valóban el is lehet érni, a vegyes érték katalógus szerint 8,1 l/100 km, a gyakorlatban azonban 8-10 körül, városban fölötte kell számolni. Nem ritka ezért az LPG-s Lacetti, az átalakítás pedig még ennél az újszerű autónál is megfontolandó lehet, akár CNG-re is, ha valaki csak egy automataváltós autót szeretne, ami elviszi A-ból B-be, hiszen a vas még korrektül egyben van, 1,5 millió forintos árával pedig egyedi ajánlatnak számít a Lacetti a hasonló korú és méretű, kuplungmentes modellek között.