Összkerékhajtást kaphat a Mazda MX-5
Mazda MX-5 - eddig azért szerettük, mert hátul hajt, hamarosan elöl is teheti
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyre nagyobb divat az összkerékhajtás, így állítólag hamarosan a klasszikusan hátsókerékhajtású Mazda MX-5 is megkaphatja.
Kétségkívül jelentősen hozzátesz az MX-5 szerethetőségéhez, hogy hátul hajt. Vannak helyzetek persze, amikor jól jönne számára is az összkerékhajtás. Nem is kizárt, hogy néhány éven belül kaphat majd, de talán egy másik, hasonló jellegű Mazda lesz összkerékhajtással (is) elérhető
Mazda MX-5? Az összes autóbolond tudja még egy átbulizott éjszaka után elaludva, majd legmélyebb álmából felkeltve is, hogy hátul hajt, hiszen a létező legjobb, első tengely mögé rakott orr-közép motor, váltó, hátsókerékhajtás képletet alkalmazza, immár több mint negyed évszázada, négy generáció óta. Ezért imádjuk, mind többen. Erre miről csiripelnek a madarak? Arról, hogy összkerékhajtást kaphat. Az erről szóló pletyka persze kellően homályos egyelőre.
Az ausztrál CarAdvice számára a márka egyik hajtásláncfejlesztésért felelős menedzsere beszélt arról, hogy az összkerékhajtás egyértelműen fokozza a vezetési élményt, ugyanakkor kétségkívül drágább négy, mint két kereket hajtani - ez persze nagyjából közhely. Azt is elárulta, hogy bár az MX-5 hátsókerékhajtással tökéletes, ám néhány éven belül, akár a következő generációnál és egy addigra megérkező új összkerékhajtás-rendszerrel nem zárható ki az összkerekes MX-5 megjelenése.
Ami viszont jelenleg biztosabb, hogy a Wankel-motor jövőre esedékes 50. születésnapjára, valamint a márka 2020-ban ünnepelendő 100. évfordulójára már most nagyban készülnek. Lehet, hogy inkább egy összkerekes, Wankel-motoros, új sportautót hoznak az MX-5 mellé? De még mennyire!
Simán lehet belőle összkerekeset csinálni. 30/70 % az arány és isteni az autó télen is 🙂
Teljesen logikus lépésnek látom. A hátsókerékhajtásnak amennyi rajongója van, kb. akkora ellentáborral is rendelkezik. Szóval a Mazda szerintem egy új célcsoportot szólít meg az összkerekes változattal – azokat, akik vágynak ugyan az MX-5-feelingre, de a hátsókerékhajtást nem preferálják. Nem lesz baj az összkerekessel, én bízom a fejlesztőgárdában, hiszen eleve zsenik azok, akik ezt az autót és az elődeit megalkották. Miért adnák alább a tökéletesnél?