Óriásit buknak az autógyárak a járvány miatt

100 milliárd dollárra rúghat az autógyárak vesztesége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lényegében megállt az autógyártás Európában és Észak-Amerikában is, ami súlyos pénzügyi bukást eredményez.

Ha nem sikerül április végéig újraindítani a termelést, akkor nagyon csúnya veszteségeket kénytelenek majd elkönyvelni az autógyárak. A Financial Times napilapnak adott interjúban Ian Henry, az AutoAnalysis nevű, elemzéseket és előrejelzéseket készítő brit kutatóközpont tulajdonosa nyilatkozott a helyzetről, aki elmondta, hogy számításaik szerint az európai gyártók 2,6 millió autó kiesése miatt 66 milliárd dollárt veszíthetnek, az észak-amerikaiak pedig 2 millió autót, azaz 52 milliárd dollárt bukhatnak el április végéig.
Hirdetés
Márciusban minden nagy európai és észak-amerikai autógyártó felfüggesztette a termelést a munkavállalók egészségének védelme, a kereslet zuhanása és a beszállítói lánc összeomlása miatt. Egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hogy pontosan meddig. A Nissan, a Ford és a General Motors csak annyit közölt, hogy meghatározatlan időre zárva maradnak üzemei, mások ugyan adtak előzetes dátumot, ám valójában a járványhelyzet alakulása diktál.
A termelés szüneteltetése Európában minden egyes héten 8 milliárd dolláros, Észak-Amerikában pedig 7,5 milliárd dolláros kiesést jelent az autógyártók bevételeiben. Ian Henry szerint május előtt nem várható a helyzet normalizálódása, és az is a legkorábbi időpont. Nyugat-Európában márciusban durván kétharmaddal csökkent az új autók értékesítése, az Egyesült Államokban pedig tízéves mélypontra zuhantak a számok. Az április valószínűleg ennél is nagyobb veszteségeket hoz majd. Kínában szintén nem valami rózsás a helyzet. Gyakorlatilag egy ideig senki nem vett új személyautót, és a legújabb adatok szerint a járvány előtti szinthez képest 40 százalékkal csökkent az autópiac forgalma a hatalmas népességű országban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?