Érkezik Kína válasza az EU büntetővámjára? Mi lesz veled német autóipar?

Kína bizonyos belső égésű motorral szerelt autókra vetne ki extra vámot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egészen pontosan Kína viszontválasza fog fájni: leginkább a német autóiparnak tesz keresztbe a pártállam szankciója, de akár a mezőgazdasági szektor szereplői pórul járhatnak.

Az Európai Unió nyár elején hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen mértékben kívánja szankcionálni a különböző gyártók Kínából érkező villanyautóit. A pártállam vezetése már akkor jelezte, hogy biztosan nem fogja annyiban hagyni az érdekeit sértő lépést. Augusztus közepén az Európai Bizottság némiképp finomított az extra sarcok mértékén, de az újragondolt tarifákkal főként az európaiakat és a Teslát igyekeztek segíteni.
Hirdetés
A Kínai Kereskedelmi Minisztérium nemrég kiadott közleményéből kiderül, hogy az ázsiai országban is keményen dolgoznak valamiféle szankción. A nyilatkozatban megerősítették a korábban csak feltételezésekre alapuló információt, amely szerint a pártállam a belső égésű motoros autókra vetne ki hasonló büntetővámokat. Augusztus végén az ezzel kapcsolatos észrevételeket hallgatta meg a gyártóktól és különböző ipari szereplőktől a Kereskedelmi Minisztérium.
Egyes források már azt is tudni vélik, hogy a 2,5 literes vagy annál nagyobb lökettérfogatú motorral rendelkező járművek eshetnek a "különösen büntetett" kategóriába. A nem kínai gyártók közül ebben a szegmensben főként a német márkák (Mercedes, BMW, Audi, Porsche) teljesítettek kiemelkedően az ázsiai országban: az ilyen belső égésű motorral értesített külföldi járművek összértéke tavaly meghaladta az 1,2 milliárd dollárt.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?