Óriási hasmagassággal is elérhető a Tesla Model Y

Egy ilyen Teslával már nem csak a pláza parkolóban lehet villantani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mindennel szemben is ellenállóságot sugárzó posztapokaliptikus Cybertruck könnyen lecsúszhat a legkeményebb Tesla címről, a módosított Model Y nehéz terepen is bevethető.

Látványos emeléssel teszik vonzóbbá a Model Y-t, legalábbis azok számára, akik szívesen dagonyáznának a Teslával. Az eddigi modellek fejlesztésénél a terepjárás nem szerepelt a prioritások között, de ha valaki mégis erre vágyik, akkor több cég kínálatából is választhat magának ehhez való kiegészítőket.
A kínai vásárlók a Pu.Labo helyi startup csomagjára is voksolhatnak, ami látványos változást eredményez. Az állítható lengéscsillapítóknak köszönhetően akár 13 centivel is növelhető a hasmagasság, így a maximális rugóút 20 centire nő. A futóművet két segédkerettel erősítik, újak a lengőkarok és mások a csonkállványok. A cég szerint több ezer mérföldön át tesztelték a prototípusokat, homok, sár és ugratás is bőven szerepelt a repertoárban, ahogy ez a közzétett fotókon is látszik.
Hirdetés
Az átalakító kit nem olcsó mulatság, átszámítva 5,5 millió forintot kérnek érte, ezzel viszont olyan képességek jutnak a Model Y birtokába, amivel komolyabb terepjárókkal is fel lehet venni a versenyt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?