A Ford részesedése a tömegmodellek kivezetésével meredeken bezuhant Európában. 2024-ben 17 százalékkal kevesebb személyautót regisztráltak, sőt, a piaci részesedésük is 4 százalékról 3,3 százalékra csökkent. A csökkenő tendencia ráadásul idén januárban is folytatódott, 3,9 százalékkal kevesebb autót értékesítettek mint a múlt esztendő azonos időszakában.
Ugyanakkor a Ford látszólag nem kíván lemondani az európai piacról. Hétfőn a vállalat bejelentette, hogy 4,4 milliárd dolláros (mai árfolyamon 1761 milliárd forintos) befektetést eszközöl a németországi termelőegységeinél. A tőkét nem egyszerre, több részletben használják majd fel. A gyártó alelnöke, John Lawler elmondása szerint minderre azért van szükség, hogy a Ford hosszútávon is sikeres legyen Európában, amit csak a költségek csökkentésével, és nagyobb hatékonysággal lehet elérni.
Novembertől az európai újautó-piacon a képen látható Mustang mellett a Ford kínálatában a Puma, Puma Gen-E, a Kuga, a Mustang Mach-E, a Bronco, valamint a Volkswagen alapokra épülő Explorer és Capri lesz kapható