Őrangyallal tört a tesztautó – mintha mi se történt volna

Van még valaki, akinek nem a hétfő a kedvenc napja? Mindenki? Gondoltam, köszönöm. Szóval a hétfői, 40 fokkal súlyosbított munkanap után megindultam a Chevrolet Malibu tesztautóval szokásos útvonalamon hazafele: Zuglóból ki a Róbert Károly körútra, majd irány az Árpád híd. A forgalom kicsivel talán tömörebb volt a mostanság megszokottnál, de semmi vész, lehetett haladni.

Valahol a Vidámpark környékén, az M3-as felüljáró előtt szúrtam ki a tükörben a feltűnő külsejű lány által vezetett, nagy lendülettel haladó Renault Scénicet. Úgy tűnt, eléggé igyekszik: unalmas pillanatokban szeretem megfigyelni a körülöttem haladókat, itt meg a közlekedési stíluson felül is volt miért odapislantgatni, hát lekötöttem magam. A legbelső sávban a felüljáró tetejére érve meguntam, és inkább előre, a Lehel úti kereszteződés piros lámpájánál feltorlódott sorra koncentráltam. Finom lassításra váltottam, hogy a sor végére érve már ne kelljen ácsorogni, hanem egy lendülettel haladhassak tovább.
Csakhogy nálunk ugye még mindig nem honosodott meg - ahogy a dolgok alakulnak, soha nem is fog - az olasz gyakorlat, amikor zöld jelzésnél az egész sor szépen összefüggő menetoszloppá alakulva, mindenki az előtte haladó lökhárítójára tapadva egyként átzúz a mesterséges útakadályon. Nem, mi inkább révedezünk:

ja, sárga, hol is a váltó? - ja, én jövök, akkor egyesbe teszem - jaj sárga, még áttolom, a mögöttem levő meg le van [s]sza[/s]ejtve.

Szó, mi szó, baromira nem jött be a tervem, elöl megkezdték a gumizást, de a hátsók még bőszen álltak a fékpedálon, úgyhogy lemondó legyintéssel én is így tettem, tudva, hogy megállás után egy másodperccel már nyomhatom is a gázt. Hát, nem így alakult.
Amint megálltam, alsó-közepes csattanás hangzott fel a Malibu feneke felől: mivel az ülés se vert hátba, és szilánkok ropogása sem hallatszott, sejtettem, hogy nem lesz nagy a gond, de a becsült hazaérkezési idő tolódása és a hőségben történő betétlap-töltögetés víziója azért kivert még egy kis vizet amúgy is csatakos homlokomra. A hőségtől telenyomott pumpa feljebb már nem tudott dagadni, de egy visszafogott macskarúgjameg elszisszent a fogaim között, miközben a visszapillantó fele fordítottam tekintetem.

Ahol megláttam a pár másodperce még elismeréssel figyelt Schumachernét. Ő nálam is szomorúbb lehetett, mert eltelt néhány pillanat, mire kikászálódott, és legnagyobb meglepetésemre bele se kezdett az ilyenkor szokásos, teljesen felesleges, hiteltelen és rém bosszantó, üres mentegetőzésbe, miszerint: nem láttalak, túl hamar fékeztél, a napfénytől nem láttam a féklámpádat, összeesküvés áldozata lettem. Nem, a lehető legkulturáltabban elnézést kért, beismerte, hogy alapból is sietett, és valami keresgéléssel is elvonta figyelmét a vezetésről, tényleg nagyon sajnálja, hova álljunk félre kitölteni a betétlapot.
A Malibun látható minimális lökhárító-sérülés (némi festékgyűrődés, a patentek mentén elvált egymástól a lökhárító és a szürke díszbetét) mellett csak ennyi kellett ahhoz, hogy sima versenybalesetként értékeljem a történteket, és legalább olyan kedvesen biztosítsam afelől, hogy ez bárkivel megeshet. Ezt persze egyáltalán nem így gondolom, hiszen aki autóba ül, az igenis figyeljen mindig, csőre töltött pisztollyal sem hadonászunk. Hibázni és beismerni azonban normális emberi viselkedés. Az adott helyzetben semmi értelme sem lett volna kiselőadást tartani a koncentráció és a tekintet vándorlásának fontosságáról, "A jármű" sofőrje ugyanis teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy elszúrta, ezt beismerte, és ennél többre ilyenkor nincs is szükség. Lesz még baja elrepedt hűtőmaszkja javíttatásával és adott esetben megemelkedő havidíjú kötelezője fizetésével.
Szóval - a két autó közöttit leszámítva - nincs is igazán csattanója a történetnek, pusztán annyi tanulsága, hogy normális hozzáállással, tévedéseink beismerésével általában többre lehet jutni, mint a sokkal gyakrabban előforduló, magunkon kívüli bűnbakkereséssel, a letagadhatatlan tagadásával. Hibázni nem ciki, de egy hiba után úgy tenni, mintha mi se történt volna, kifejezetten pofátlan viselkedés. Hát ennyi.