Önvezető koncepciót mutat a Toyota Las Vegasban
A CES egyik fő látványossága a Toyota Concept-i
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Akár önvezető is lehet és érintéssel is figyelmeztethet a Concept-i tanulmány, ami nem tereli el felesleges infókkal a sofőr figyelmét.
Önvezető, a jövőképüket bemutató tanulmányautót vitt a 2017-es CES-re a Toyota
Minden év egyik legkomolyabb technológiai eseménye a Consumer Electronics Show, azaz a CES, ahol évről évre egyre több autómárka vonultatja fel legfrissebb fejlesztéseit. A Toyota most Concept-i nevű önvezető tanulmányán csillogtatta meg tudását Las Vegasban. Több szempontból is szembe mentek a mostani trendeknek. Nincsenek óriási kijelzők és az autómegosztás helyett a személyre szabhatóságot emelték ki.
Akár a mögötte közlekedőket is figyelmezteti, ha bajt érzékel. A far több helyen visszaköszönő mintázata a BMW Vision Next 100 koncepciójára emlékeztet, ahol rombusz alak volt az uralkodó
A sofőrt és az utast is képes köszönteni az ajtópaneleken
A Toyota koncepciója, a Yui nevezetű mesterséges intelligencia rendszert kapta, ami együtt tanul és fejlődik sofőrjével. Az önvezető technológia alkalmazkodik vezetési szokásainkhoz, megjegyzi gyakori megállóinkat és célpontjainkat. A tipikus érintőképernyők helyett egyszerűbb megoldáshoz folyamodtak: például a lábtér színvilágával jelzi, hogy épp önvezető vagy normál módban hajtunk. A fontos információkat nem csak a beltérben közli azonnal, hanem a tanulmány elején és hátulján is képes figyelmeztetni, mondatokat közölni. Az ajtópanelek képesek üdvözölni a sofőrt és az utasokat is. Fényekkel, hangokkal és érintéssel - igen, érintéssel - jelez mindent a bent ülők számára, bár utóbbit nem fejtették ki, mit takar pontosan.
A Toyota hanyagolná az óriási érintőképernyőket, csak az éppen szükséges információkat nyújtaná. Módkapcsolója a BMW i3-hoz hasonlóan a kormány mögé kerülne, jobb helyett bal oldalra, továbbá egy head-up display is megbújik a háttérben
A külső dizájnt egyébként a Toyota kaliforniai központjában fejlesztették, így többnyire amerikai tanulmánynak mondható. A hajtásról természetesen nem tudni semmit, hiszen kevés esély van rá, hogy valaha gyártósort lásson az önvezető koncepcióautó. Arra viszont mindenképp jó, hogy a Toyota is megmutassa, hogyan képzeli el a jövőt, ami náluk úgy látszik egy egyszerűbb, átláthatóbb tálalást jelent.