Olyannyira kapós a Lada, hogy a legújabbat a gyárból vitték el

Oroszországból kötötték el az egyetlen Lada XRAY-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit groteszk, de a hírek szerint a gyárból lopták el a Lada egyetlen példányban létező XRAY modelljét.


Tavaly novemberben mutatkozott be a Lada XRAY, ami lényegében nem más, mint egy "crossoveresített" ötajtós Vesta. Állítólag már a sorozatgyártás előkészületei is elég jól állnak, ám ennek ellenére még csak egyetlen példányt, a kiállításokon is mutogatott autót építette belőle a Lada. És most ezt lopták el Oroszországból, a gyárból.
Hirdetés

A december 15-én legördült autó elkötésével két személyt gyanúsítanak a hírek szerint, mindketten egy bűnszövetkezet tagjai, ám ennek ellenére sikerült egyiküknek beépülnie a Lada biztonsági szolgálatába. Hivatalos közleményt még nem adott ki a cég az eset kapcsán. Ez egyébként nem az első tolvajlás a Ladánál, februárban mintegy 20 millió rubel (~300 ezer dollár) értékben vittek ki alkatrészeket.
Érdekesség, hogy az XRAY első példányát úgy lopták el, hogy Oroszországban már kapható is a modell. A Renault-Nissan B0 platformjára épített modell háromféle, 106-123 lóerős benzinmotorral kapható, őszre állítólag már Nyugat-Európában is kapható lesz. Arról pedig semmit sem tudni, hogy az ellopott első példánnyal mit kívánhatnak kezdeni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Olyannyira kapós a Lada, hogy a legújabbat a gyárból vitték el

  • 2017.10.28. at 04:52
    Permalink

    Lassan gyártani akarják, és eddig egy proto készült csak belőle????!!! Nanemá. Na most vagy baromira messze vannak a gyártástól, amiből akár még semmi sem lehet, vagy nem egy darab van belőle.

  • 2017.10.28. at 04:52
    Permalink

    Huhh! Ez a hír nagyon oroszos. Ahány helyen olvasom, annyi féle. pl:
    „A cég egész idáig ezt az egy autót mutatta be az autószalonokon és más eseményeken, ám most ellopták az egyik fekete terepjárót.”

  • 2017.10.28. at 04:52
    Permalink

    „Oroszországból kötötték el az egyetlen Lada XRAY-t”
    +
    „Érdekesség, hogy az XRAY első példányát úgy lopták el, hogy Oroszországban már kapható is a modell.”

    Vagy én értek félre valamit, vagy bukfenc van itt. Most akkor egyetlen példány van ebből a csodából, vagy sok?
    Talán azt akarta írni a szerző: „Oroszországban már rendelhető is a modell”?

Vélemény, hozzászólás?