Olvasztótégely – Mini Countryman JCW teszt

306 lóerős szabadidő-autó a Minitől!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem járt ráncfelvarráson a Mini Countryman, ám „edzőterembe” igen, úgyhogy most már 306 lóerővel szaggatja az aszfaltot.

Furcsa szerzet a Mini Countryman JCW. Nagyon furcsa. Kezdjük ott, hogy a nevével ellentétben egyáltalán nem kicsi, sőt! 4,3 méter hosszúsága mellé 1,8 méteres szélesség és 1,55 méteres magasság társul. Egy igazi „városi terepjáró”, viszont a neve a vidékre utal. És az ellentmondásoknak itt még nincs vége, hiszen a John Cooper Works változat immár 306 lóerővel kecsegtet, amit én már simán merek sportautónak nevezni. Márpedig 306 lóerővel már versenypályán is igazán élvezeteset lehet játszani. Szóval a Countryman JCW létezésének miértje rejtély számomra - ettől függetlenül élvezetes perceket okoz.
Hirdetés
Mivel nem egy ráncfelvarrás a teszt apropója, a külcsínről nem szeretnék sokat beszélni. Az viszont biztos, hogy a JCW kiegészítők sokkal dögösebbé teszik az alapváltozatnál. Még úgy is, hogy a legutóbb nálunk járt, gyengébb JCW példányhoz képest szegényebb lett egy hátsó diffúzorbetéttel. Igazából így sem kevésbé vérpezsdítő. Maradtak a látványos légbeömlők a lökhárítón és a méhsejtmintás hűtőrács vörös kerettel, na meg „plusz 10 lóerő” a versenycsík. Habár egy brit sportautót brit versenyzöld színnel illik választani, a Mininek jól áll a fehér is a vörös csíkokkal. Főleg, hogy a JCW feliratos féknyergek is vörösek. A sportos génekre utaló feliratok egyébként megjelennek az első sárvédőkön is a kamu hűtőrácsokon, de a két vaskos kipufogóvég is a sportos Countryman sajátja.
Az utastérben a már jól megszokott, vidám Mini hangulat fogadja az utasokat, a középkonzolon a hatalmas „palacsintasütővel”. Ovális és kerek formák sorakoznak mindenfelé, természetesen JCW feliratokkal fűszerezve itt is. A versenyautós, avagy repülőgépes kapcsolók még mindig élményszámba mennek, ahogy a mély sportülések is az egybeépített fejtámlákkal.

Emellett belül azért mégiscsak találni néhány változást, ugyanis az üzemmódválasztó elköltözött a váltószoknya karimájáról a középkonzol kapcsolósorára, és maga az automata előválasztó karja is új.

Picit a multimédiás rendszer kezelőgombja is megváltozott, ami egyébként tetszés szerint mellőzhető, hiszen a palacsintasütőben érintőképernyőről is vezérelhető. Hátrébb pedig a lábtér és az alaphelyzetben 450 literes csomagtér jól mutatja, hogy ez a Mini már tényleg nem kicsi. A JCW modellben azonban az erő a lényeg, illetve az, hogy mit tud kezdeni vele a magas kasztni, illetve, hogyan jut el az útra a 306 paci és a 450 Nm forgatónyomaték. Nos, először is a nyolcfokozatú automatikus sebességváltón keresztül. Ahogy a kis Miniben, úgy itt is ugyanaz az érzésem, nevezetesen, hogy manuális szerkezettel még nagyobb lenne az élmény. Persze a Countryman is 100-on van 5,1 másodperc alatt, ami azt jelenti, hogy nagyon gyors. De először mindig megtorpanással kezdi a gyorsulást. „Tényleg ezt akarod? Na, de tényleg? Hát jó, akkor csapjunk a lovak közé” – körülbelül ilyen a váltó hozzáállása, szerencsére a kezdeti hezitálást később behozza a villámgyors kapcsolásokkal.

Azonban a gyorsulás nem minden, a tempót át kell menteni a kanyarokba is az igazi élvezethez. Ebben óriási segítség az összkerékhajtás. Nagy tömege – üresen 1,6 tonna – ellenére kellemes meglepetést okozott a hegyen kanyarogva. Tapad az ívre, mintha sínen húznák.

Természetesen magas építésmódja miatt nem olyan nagy élmény vele ugyanez a mókázás, mint kisebb testvéreivel, de ésszel élvezkedve kellemes perceket tud szerezni. Közvetlen kormánya és feszes futóműve is az élményautós irányba tolja a kis SUV-ot, viszont a szintetikus motorbúgást nyugodtan elfelejthették volna a tervezők. Szerintem a soros, négyhengeres, kétliteres turbómotor is tud szépen szólni a retyegő-rotyogó kipufogóról nem is beszélve. Nem szükséges ezt elrontani mesterséges motorzúgással, de sajnos megtették. A fogyasztásban sem szabad csodát várni. Háromszáz lovat bizony itatni kell, ez esetben 100 kilométerenként 13 liter magas oktánszámú benzinnel. Persze kiválasztható spórolós menetmód is, amikor igyekszik alacsonyan tartani a fordulatot, ám akkor elvész az autóból minden vadság, miközben jelentősen így sem csökkenthető a fogyasztás. Az élményautóságot nem csak a benzinkúton kell megfizetni. A vételár sem szerény, ugyanis egy alap JCW Countryman 13 230 000 forintról indul. A gazdagon felextrázott tesztautó árcéduláján pedig 16 355 200 forint szerepelt. Persze ebben már benne van szinte minden kényelmi és biztonsági felszerelés, többek között adaptív tempomat, sávtartó automatika, parkolóradar, tolatókamera, automatikus klíma és a vájtfülűek számára Harman/Kardon hangrendszer. Igazi konkurenciája pedig nincs. Persze, léteznek még más márkáknál is hasonlóan erős szabadidő-járművek, ám a Mini megjelenése, masszív bája, vidám, színes utastere annyira egyedi hangulatot áraszt, ami utánozhatatlan a szegmensben.
Értékelés
Pozitív
Erős, sportos, vérpezsdítő, családi autónak is alkalmas méretekkel
Negatív
Eleinte lassan reagáló automatikus sebességváltó, HUD pozícionálása
Árak
Tesztmodell alapára
13 230 000 Ft (2020.02.02.)
Tesztautó ára
16 355 200 Ft (2020.02.02.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
225 kW (306 LE) 4500 1/min-nél
Nyomaték:
450 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,1 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4299 mm
Szélesség:
1822 mm
Magasság:
1822 mm
Saját tömeg:
1575 kg
Össztömeg:
2175 kg
Tengelytáv:
2595 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
450-1390 l
Belső szélesség elöl:
1440 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1240 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
450-720 mm
Csomagtér hossza:
800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
450 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
225 kW (306 LE) 4500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,1 s
CO2-kibocsátás:
156 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
13 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
67 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
71 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?