Olcsó négyajtósból készített kabriót a brazil Volkswagen

A lépcsőshátú Polónak tekinthető Virtus kabrió mindössze hat hét alatt készült el

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szemmel láthatóan zsugorodik a nem prémium kabriók piaca, de ha van egy lelkes csapat, akkor szinte bármiből faragható nyitott tetős változat.

A tavalyi év végével legördült a gyártósorról az utolsó nyitott Volkswagen, a crossoverséget a kabriózással ötvöző T-Roc hiába volt az egyik legnépszerűbb típus a kategóriájában, úgy látszik mégsem érte meg a piacon tartani. Ezzel egy hosszú hagyományt szakított meg a Volkswagen, a palettán szinte mindig megtalálható volt legalább egy nyitott modell. A Bogár, a Golf, majd az Eos és T-Roc is a napfényre vágyóknak szólt, ami egyre inkább csak a prémiumot vásárlók kiváltsága lesz.
A brazil Volkswagennél dolgozó mérnökök épp az ellenkező irányba indultak, az egyik legolcsóbb modell tetejét csapták le. A Polo négyajtós változatának számító Virtus mindössze hat hét alatt készült el, ami nem rossz, tekintettel arra, hogy nem csak a tetőt kapták le, hanem a utastere is tágasabbá kellett varázsolni. A szellős négyajtós a brazil elnök látogatására készült, aki ezzel az autóval hajtott végig a gyár területén, de mindezt állva tette, így nagyobb hátsó lábtérre volt szükség. Továbbá plusz merevítést kapott a karosszéria, az üzemanyagtankot kisebbre kellett venni, illetve egy kapaszkodót is beépítettek a két ülés közé, viszont zárható tetőt nem kapott a Virtus.
Hirdetés
A brazil gyár immár ötödik alkalommal készített egyedi modellt az elnök látogatása alkalmából, először 1959-ben egy Bogárral járta körbe a csarnokokat az állam akkori első embere, majd később egy Polót és egy Foxot is megszabadítottak a tetejétől a különleges vendég kedvéért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?