Olcsó navi vezessen utadon – navigációt teszteltünk

Termékteszt: Navitel Navigator E500 navigáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Élethosszig tartó frissítést és teljes Európa térképet ígér a Navitel legkisebb készüléke. Az E500 mérhetetlenül egyszerű, kezelése sem ördöngösség és az ára is kedvező, de lehet jobb, mint egy okostelefon?

Nagy kérdés, hogy megéri-e ma egyáltalán elgondolkozni azon, hogy beruházzunk egy navigációs készülékre. Hiszen ott az okostelefon, amin olyan programot futtatunk, amilyet csak szeretnénk, ha nem bízunk egyben, akkor többet is futtathatunk egyszerre. A legmegbízhatóbbak persze az online, TMC támogatással, vagyis élő forgalomfigyeléssel dolgozó programok. Ezek nagy hátránya, hogy jelentős adatforgalmat generálnak, és a nyár közepe óta eltörölt roaming díjak sem javítanak a helyzetben, hiszen így sem korlátlan a külföldi adathasználat. Egy külföldi túra során léphet a képbe a külső navigációs készülék, amire olcsó megoldást kínál a Navitel.

Vannak persze olcsóbbak, de olyat nehezen találunk ennyiért, amit nem csak Magyarország térképpel adnak. A Navon kínál hasonló áron navigációs készüléket, illetve a Wayteq, amihez egyébként nagyon hasonló a Navitel készüléke, ám előbbi, igaz a hazai fejlesztésű iGO-t futtatja, az olcsókhoz nincs, a 20 000 forint környéki készülékekhez pedig csak Magyarország térképet kapunk egy év frissítéssel. A Wayteq már kínál teljes Európa térképpel és élettartamra való térkép frissítéssel navigációt, ám azt már inkább a 30 000-es kategóriában kell keresnünk. A Navitel E500 a legolcsóbb itthon kapható élettartamra szóló frissítéssel és teljes Európa térképpel kapható navigációs készülék.

Kezdjük is a készülékkel, az 5 colos rezisztív kijelzővel szerelt eszköz Windows alapú rendszert futtat, ennek megfelelően az ígért frissítések is egyszerűen letudhatóak asztali számítógépről, laptopról. A bekapcsolás eltart néhány másodpercig, aztán dönthetünk, hogy az ujjunkkal, vagy az állványból kihúzható kis műanyag ceruzával kezdünk neki a pötyögésnek. Tulajdonképpen ekkora méretben már újjal is kényelmesen kezelhető, és amúgy is nagyjából a második használatnál fogjuk elhagyni a ceruzát. A rezisztív kijelző a korábbi navigációk, pda-k világából, nem pedig az okostelefonokról lehet ismerős, ez a nyomkodós verzió, nem a finom érintésekkel kezelhető megoldás. Az első pillanatok az ismerkedésről kell, hogy szóljanak, hagyjunk időt a készüléknek arra, hogy találjon megfelelő műholdat. Ehhez leginkább szabad égbolt szükséges és nem árt kicsit mozognunk is hozzá. Először nem véletlenül Hong Kongból kezd el tervezni, de ha picit sétálunk vele, pillanatok alatt megtalálja, hol is vagyunk, és persze azt is beállíthatjuk, hogy gyalog, autóval, kamionnal, vagy éppen taxival vagyunk (utóbbi esetén a hosszabb úton visz?).
Hirdetés
Ha kütyüs szemmel nézzük, akkor a kijelző felbontása nem a legszebb, ha viszont a helyén kezeljük, akkor pont elég. A 480x272 felbontás messziről nézve is pixeles, de megteszi navigálásra, főleg úgy, hogy a menürendszer és úgy általában az akciógombok is nagyok. Nehéz mellényúlni, egész jól vezetés közbeni használatra szabták, nem egy apró ikont kell eltalálnunk, a főmenüt is csupán négy részre osztották, de beljebb bújva a menüben is azt látjuk, hogy kihasználták a kijelző teljes területét. Több beépített navigációnál is szokott problémát okozni az apró ikonok használata, vezetés közben veszélyes folyton azt nézni, hová nyúlunk. A Navitel E500 menürendszere egyértelmű, egész gyorsan pörög a címkeresés, aki használt már ilyet, annak gyerekjáték lesz, aki nem, az meg percek alatt beletanul.
Ha megvan a cél, indulhatunk, bár ez picit akadozós lesz. A térképen való mozgás és zoomolás szaggatott, de egységes, a teszt alatt vészesen nem akadt meg sehol, csupán a legtöbb érintésre POI-t szeretne lehelyezni. Nagy hiány, hogy a nézetet csak 2 dimenziós, vagy döntött háromdimenziós nézetben kaphatjuk, viszont nincs forgatás opció, csak abból a szögből láthatjuk, ahogy éppen állunk. Ezzel meg lehet tanulni élni, de néha könnyebb a célpont betájolása, ha kicsit „körülnézhetünk”. A magyar nyelv a menükben hibátlanul sikerült, a hangfigyelmeztetésekben már nem a legjobb, logikátlan sorrendben rakja össze a mondanivalóját, de attól még érteni, hogy mit akar.
A leggyorsabb útvonalon tervez és több mint 5 millió fontos helyszínt tartalmaz a térképállománya, így benzinkutakat, éttermeket, hoteleket a térképen böngészve is megtalálunk, és pár pöccintéssel már vezet is. Az újratervezést is egész gyorsan megoldja, bár a szaggatott képmozgásból adódhatnak kellemetlen pillanatok. Két igazán gyenge pontot találtam csupán, az egyik az akkumulátor kapacitása, töltés nélkül nagyjából fél órát, ha kibír, de persze van hozzá szivargyújtós töltő. A másik az állvány, ami az ilyen olcsó készülékeknél a legegyszerűbb műanyagból készül, az E500-nál sincs másként. Az egyszerűség kedvéért csak be kell pattintani a készüléket a helyére, a kivételnél viszont nagyon egyszerű letörni a fölső rögzítő fület, ami után használhatatlan az állvány. De a többi pontja sincs jobb anyagból, érdemes óvatosan kezelni, főleg a levételnél. A szélvédőre tapasztva egyébként biztosan áll, bár én mindig úgy rakom fel az ilyen készülékeket, vagy telefont, hogy egy ponton minimum támaszkodjon a műszerfalon, vagy az A-oszlopon is. Nyaralásra, kirándulásra, hosszabb túrára – az E500-zal akár Finnországtól Pakisztánig – tökéletes megoldás lehet, városi használatra viszont inkább egy online adatbázist használó rendszert ajánlanék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Olcsó navi vezessen utadon – navigációt teszteltünk

  • 2017.10.27. at 14:56
    Permalink

    Nem látom be, miért érdemes egy ilyenre pénzt költeni. Okostelefonra a Navitel szoftvere ingyen elérhető, de elég gyenge, mint a tesztben is elhangzott. Nem naprakész a térképe, nem mindenhol ismeri a kanyarodási szabályokat, és sokszor kaotikusan tervez.

    Ha külföldre kell offline térkép, akkor például a Here We Go programmal öt kontinens számtalan országához ingyen lehet offline térképet tölteni. Szerintem inkább ilyenről lenne érdemes tesztet írni, ennek inkább hasznát vennék az autósok.

  • 2017.10.27. at 14:56
    Permalink

    Na ne már… mobilra nincs ingyenes, offline térképeket gyakran frissítő app? Mindenkinek ajánlom az eredetileg Nokia térképeket használó „Here” appot. Ez tudja a fentieket és még többet is – semmi szükség egy újabb kütyüre, ami ennyire egysíkú.

Vélemény, hozzászólás?