Olcsó és egyedi sportgép: Hyundai Veloster miniteszt

Aki csak szőrmentén ismeri az autósvilágot, az a Velosterre pillantva csak annyit motyoghat magában: ilyen állat pedig nincs! Pedig van, s látott is már ilyet a történelem, hiszen a megoldás, azaz a sofőr oldalán egy, az utasén két ajtó praktikus és (ahogyan az a betiltott holland reklámban látható) biztonságos is. A Veloster ugyanakkor nem csak egyedi karosszériája, sportos és karakteres fizimiskája miatt különleges, a Hyundai fejlesztői gyakorlatilag vízzel főzve állították elő az álomautót, azaz a szerény fogyasztású, dinamikus sportkocsit.
A recept egyszerű: kompakt, meglévő, de legózott elemek: 2,65 méteres (az i30-aséval egyező) tengelytávú, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműves padlólemez, 4,22 m-es (i30-6 cm) hossz, 1,79 m (i30+1,5 cm) szélesség és 1,4 m (i30-8 cm) magasság. Ebbe az ix35-ből és a szintén vadonatúj Elantrából ismert 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű, itt 140 lóerős benzinmotor került, természetesen a sportosabb felhasználáshoz igazított, feszes, jól megvezetett úton kapcsolható manuális váltóval. Ami viszont az igazi különlegesség, a koreai márkánál először e modellnél, dupla kuplungos automata váltó is választható, a kézihez hasonlóan 6 fokozattal, kormánykerékről kapcsolhatósággal.

Az első rövid próba abszolút pozitív élményeket hagyott. A 2+1+1 (két első, egy hátsó + csomagtér) ajtós karosszéria helykínálata egészen jó, az ülések sportosan mélyek – a fejtérre így még hátul sem igazán lehet panasz – persze azt el kell fogadni, hogy a fej felett már a hátsó ajtó üvege húzódik. Az első utasok fölé (csak a leggazdagabb Style ellátmánynál) 300 000 forintért kérhető nyitható panorámatető. Nem okoz komoly meglepetéseket a dinamikus vonalakkal rajzolt műszerfal, az azonban igen, hogy noha a hátsó lábtér szinte sík, s a szélesség is bőséges, a Veloster csak négyüléses, a hátsó helyek között is műanyaglapba vájt pohártartók utaznak. Helyhiánnyal leghátul, azaz csomagterénél sem vádolható a Veloster, a 320 literes érték még a hagyományos alsó-középkategóriásoknál is elmenne, a kupék között méretes, ahogyan az ülésdöntéssel elérhető 1015 literes raktér is. E kategória vásárlói vélhetően nem fognak hőbörögni a magas raktérperem miatt sem.
Sokkal fontosabb, hogy a csúcs, Style-csomagnál zsebben hordható intelligens jeladós, gombos motorindítás után kellemes hanggal duruzsol a kipufogó, illúziószerűen élénken reagál a gázpedálra a két vezérműtengelyes, folyamatosan változó szelepvezérlésű GDI motor, s valóban egészen jól is gyorsít. Az 1,18 tonna önsúlyú Velostert 9,8 másodperc alatt viszi 100 km/órára, s akár 201 km/órás végsebességet is adhat. Élményautózáshoz passzoló, de még a legnagyobb, 18 colos 215/40 R18-as abroncsokat hordó alufelnikkel sem vesét rázóan kemény a futómű, s ami a legjobb: közvetlen, jó visszajelzésű a kormánymű is. Ennél sokkal több persze nincs, a Veloster ugyanúgy elsőkerékhajtású, mint az összes tucatautó, s ha úgy alakul, akár egy Fiat Bravo is legyorsulhatja – ám aki izgalmas, jól vezethető és a feltűnést sem kerülő, mégis józan autót szeretne, az bizony hamar partnerre lelhet benne. Segít a döntésben a Hyundai tripla 5 csomagja, azaz az 5 év, kilométer-korlátozás nélküli általános garancia és védőszárny, valamint az évenkénti ingyenes átvizsgálás, s az 5,99 millió forintos alapár sem rossz. Konkurensként érdekes módon a hibrid Honda CR-Z-t említi a Hyundai, az fél millió forinttal drágább, sokkal szűkösebb, valamivel gyengébb, s 5,0 literes kombinált fogyasztásával a Velosternél 100 kilométerenként 1,5 literrel takarékosabb. A Veloster azonban igazából VW Scirocco, Renault Mégane Coupé, Honda Civic Type-S, Kia pro_cee’d vetélytársként említhető – a Scirocconál sokkal olcsóbb, a többiekkel azonban nagyjából egy árban mozog, sőt némelyiküknél hajszálnyit olcsóbb is. Hiába, a koreai autók ma már nem az olcsóságról, hanem a megbízhatóságról és az értékarányosságról szólnak – ezekben pedig vélhetően a Veloster sem lesz támadható.