Olcsó autó is lehet patika. Fiat Punto használtteszt

Fiat Punto 1.2 Actual, 2004 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy valódi fanatikus autójával sikerült összefutni. Bizonyítja, hogy egy olcsó járgány is lehet makulátlan. Talán egy hibája van: nem eladó.


Egy olvasónk még tavasszal kopogtatott, hogy szívesen megmutatná 12 éves Fiat Puntóját. Nem mondom, hogy azonnal rárepültünk volna, hiszen nem épp a szomszédban volt, de szeptember elején sikerült összehoznunk a találkozót. Ő is felajánlotta, hogy feljönne Pestre, én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy ne legyen senkinek sem ekkora extra útja, így én gurultam el Péterhez - Szeged felé minimális kitérővel. Az autóból kiszállva ért az első meglepetés: a garázsban egy jó karban lévő egyes Puntót láttam, kiderült, hogy az az édesanyja autója, ami még kevesebbet ér, annyira keveset, hogy bűn is lenne annyiért eladni egy amúgy teljesen jó autót. Péter Punto II-ese, annak is frissített verziója pedig az első Punto mellett egészen modern, láthatóan féltve őrzött autóként feszített, pedig egy ilyen Punto sem túlzottan drága. És ez a nagy szó a Punto II-ben: olcsó autó, ami elég nagy példányszámban fogyott hazánkban is ahhoz, hogy lehessen belőle szép állapotban megőrzöttet találni.

A kettes Puntók árai viszonylag széles ársávban szórnak, lehet találni akár 200 ezer forintért is - még hazai rendszámmal rendelkező példányt is, a használhatóbbak viszont inkább 300-400 ezer forint környékén indulnak. A 2003-ban frissített, 2007-2010 között egy újabb átdolgozás után Punto Classic néven kínált sorozat legifjabb és legdrágább példányaiért még 1,1 millió forintnál is többet kérnek. Péter autójának nagyjából megállapíthatatlan az ára. Pontosabban jobb nem fürkészni a piaci értékét, mert vélhetően fájdalmasan alacsony lenne. A létező leginkább alapmodell. A 60 lóerős 1.2-es alapmotorral, a nem csupán a légkondit, hanem még a szervokormányt is nélkülöző Actual ellátmánnyal. Gyárilag 13 colos felniket kapott, ma viszont téli és nyári kerékként is 14 colosakon gurul, nyaranta mutatós könnyűfémeken. Az évek során kapott sötétítést hátsó ablakaira, az elsőket már villanymotor mozgatja.

Egyértelmű, hogy még a dúsított felszereltségnél is nagyobb szó a hibátlan kárpitozású, tényleg újszerű beltér és a külső makulátlansága. Péter nem volt szívbajos, az autót 3 évesen, alig több mint 30 ezer kilométerrel egy kereskedésnél találva lenyomozta és megkereste annak első tulajdonosát. Megtudta, hogy az autó valóban sérülésmentes és korrekt óraállású volt, az elmúlt 9 évben csaknem 100 ezer kilométert tekert bele. Tapasztalataival cáfolja az olasz autókat övező rémhíreket. Olaj- és szűrőcserén túl nem kellett sok mindenre költenie. Vásárlás után új hátsó lengéscsillapító és komplett első fék (tárcsa és betét) is kellett, a vezetési stílusok között különbségeket mutatja, hogy azóta is azokkal a tárcsákkal jár.
Hirdetés

Higgadt, kisvárosi és országúti használatban 4,8-6 liter közötti fogyasztás adódik az Euro 4 normás alapbenzinessel. Egyértelmű: az olcsó Puntóból nemigen érdemes komolyabb szervizköltségekkel fenyegető dízelt venni. Ezzel az évek során egyetlen nehezebben megoldható, de nem tragikus probléma adódott: sok szerelő nem tudta kideríteni az ingadozó alapjárat okát, végül a fojtószelep házának cseréjével megoldódott a probléma. A mindössze 60 lóerőt és 102 Nm nyomatékot adó motorral 1-2 fővel nem mozog rosszul a nem egész 1 tonnás ötajtós. A forgalom ritmusához bőséggel elegendő, a rásegítő nélküli kormánnyal pedig még ezzel a szerény teljesítménnyel is jut némi vezetési élmény.
Hiába alapmodell, hiába 12 éves a Punto, van egy olaszos bája, van benne egy kis temperamentum. Helykínálatával persze kisautós, de kisebb gyerekekkel elegendő. Apropó gyerekek: ez a verzió még nem kapott Isofix-csatlakozókat, ami hiányozhat; a hazai autópark jelenleg igen csúnya, 13,7 éves átlagéletkoránál fiatalabb autótól elvárható lenne már. Igaz, ennél többe nemigen lehet belekötni. Az alufelnin egészen ballonos, 175/65 R14-es gumikkal jó a csillapítás, a kanyarjellemzők is bőséggel hozzák azt, amit egy 60 lóerős autótól elvárhatunk. Ha ár/vezetési élmény/állapot jellemzőket nézünk, a Punto nagyon jó helyen áll. Amennyiben olcsó használt autót keresnék, semmiképp sem hagynám ki a Puntót, egyben megértem Pétert: még alapmodellként is jó játékautó. Érdemes is olyan jó állapotban megőrizni, ahogyan ő teszi, mert ma már ilyen puritán, mégis élettel teli kisautót nemigen találunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

32 thoughts on “Olcsó autó is lehet patika. Fiat Punto használtteszt

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    … és még annyit, hogy gyárilag az az ív az még lefelébb áll ívben, itt meg majdnem hogy vizszintes már, szóval mégegyszer: rosszul lett megemelve.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    – szervó kb 50.000 Ft-ból végleg javítható, de későb jön elő csak
    – ablaktörlő kar leesés valóban típushiba, de otthon javítható házilag, illetve ebay-en lehet venni clips-et rá fillérekért és megoldva a gond.
    – lakk-al nincs baj ezeknél

    a 15-ös képet ha megnézi az emnber, akkor onnan látható, hogy jó gazdája volt az efféle Puntoknak, hogy nem emeli/emelteti meg a köszöb végein (sem elől, sem hátul!) ezt a típust, ugyanis amit a 15-nél látunk ív elöl, na az nem küszöb, csak egy lemez, a sárvédő folytatása! Sokan nem tudják és ott emelik meg, ezzel szépen be is nyomják a fenébe. Sok gumis sem tudja… Pedig mögötte ott van a két kis jel a küszöbön ahol kell emelni, de az emberek nem gondolkodnak.
    Ez a példány is kapott ott, látszik is az illesztésen, egyszer rosszul lett ott megemelve, legalábbis fedésben az erős küszöb résszel együtt. Ez nem gyári illesztés a 15-nél.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Schrank! Tudod pöcsfej barátom van akinek csak ilyen autóra telik! Neked biztos béjemvéd van mert azok ekkora idióták,mint Te vagy! Tisztelet a kivételnek….
    Én a közelmúltban vettem a fiamnak egy ilyen kis puntyeszt hasonlóan alap4 Kerek 400 pénzért,mert ennyi volt tudod? Arra amire kell neki,hogy a szomszéd városba járjon dolgozni pont megfelelő!
    De térjünk vissza az adott autóra!
    Ez a Puntó igenes nagyon szép állapotban van! Jóval komolyabb autóm van,de azt mondom,hogy szívesen elfogadnám ha csak annyi pénzem lenne ami erre elég!
    Belekötsz a könnyű fém kerekekbe? Te teljesen elmeháborodott vagy öcsém! Manapság már egy Zsigulira is azt tesz egy igényesebb tulaj! Ha valakinek van annyi pénze,hogy tudjon rá venni akkor miért ne? Sokkal esztétikusabb mint egy lemez felni műanyag dísztárcsákkal!
    Aztán hogy az ablak emelő kapcsolót oda fel rakták? No és? Szépen igényesen van felrakva! És ha a tulajnak így tettszik akkor neked nyazsgem!

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Egy hasonló puntot hoztunk be külföldről 3 éve, első hölgy tulajtól garantált 82 ezer km errel, de azért a cikkben szereplőhöz képest full extrás puntonak számít. A rendelhető összes extrát tartalmazza, magyar viszonylatban ez nagyon ritka. Gyárilag 6 légzsákos, gyári cd-s, el. ablak, el. tükör, klímás, abs stb. és gyári 15-ös fiat alufelni van hozzá. Motorikusan viszont ugyanez alap 1.2 8V 60 lóerő, ami bár megbízható, igénytelen, de iszonyatosan gyenge, főleg klímával, és a nyári 15-ös kerekkel, jól mutat rajta, de szenved rendesen. Csodákra nem kell számolni. Télen 14-es 175 gumival szalad. A fogyasztás átlaga pedig 6,5l/100km női tulaj mellett, szabályosan közlekedve 30-70% város-országúttal. A típus betegségéről nem volt szó, mivel a tesztelt modellben nincs szervo sem, ez pedig a city elektromos szervó meghibásodása, ez gyári típus hiba sajnos, ami akár házilag is javítható az újabb modelleknél hozzáértéssel, vagy nagy pénzért szervízben javítják. A másik pedig a generátor meghibásodása. Ezek elég gyakori problémák.
    A legnagyobb előnye az egyszerű nagyon régi konstrukciós motor, aminek a szervíz igénye minimális, és viszonylag elfogadhatóan fogyaszt, a lomhaságot pedig el kell viselni, valamit valamiért.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Az a gumi valóban puhának tűnik, de nyilván nem igazán lehet fotelből képernyőn keresztül biztosan állítani.
    Egy normálisabb autónak ilyen használat mellett nem is szabadna, hogy bármi baja legyen.
    Egyszerű, mint egy faék, gyenge így nem érdemes taposni és nincs komolyan igénybe véve.
    Ilyen használatra talán még az olaszok is tudnak(tak) az átlagot elérő minőségű autót gyártani. 🙂
    Egyébként valóban szép állapotban van, gratula a tulajnak. Látszik, hogy szereti és kíméli az autóját.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Nem teljesen tökmindegy neked, hogy hova szereli az ablakemelő kapcsolóját a saját autójában?
    Semmivel sem bénább és kevésbé kézre eső megoldás, mint a gyári, a középkonzol felső harmadában.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    [i]„Én komolyan nem értem miért kell ezen pörögni.”[/i]
    Ezt komolyan kérdezed schrank főparaszt esetében, aki ide jár fikázni, és ennyi? Autója sincs, ha lenne se merné megmutatni, mert egy ótvar troll. Tényleg komolyan kérdeztél tőle ilyet? Van pár fogalmi ellentmondás, pl. az értelem és a schrank nevű fórum idióta.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Amúgy szerintem Te tipikusan az a fajta vagy akinek soha semmi nem jó. Ha nem tudnál ilyen apróságokon fröcsögni akkor biztos nem érezéd jól magad és a mentálhiénád a pokol legmélyebb bugyraiba süllyedne. Mondjuk az ilyen magadfajta trollok édesítik meg a napjaim. :-DDDD

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Én komolyan nem értem miért kell ezen pörögni. Egy normális, racionális autó szép állapotban. Ha minden autó legalább ilyen állapotban lenne az országban……. És akkor ezen megy a baszakodás, hogy hol van az a kapcsoló meg milyen egyébként tök szabályos alufelni van rajta. Nézz már körül milyen autók vannak forgalomban.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Egy dupla kapcsoló van felszereleve, de úgy látom a szövegértési problémák mellett a látásoddal is bajok vannak. Ja és az nem térkép olvasó lámpa hanem sima belsőtér világítás. Amúgy szerintem

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Vajon annak idején én jól csináltam, hogy az 1,4-es 87 lovas Almerára a gyári 13-as acél helyett 14-es alufelnit szereltem fel?
    Nem mert legalább 15-ös kellett volna, ha már egyszer cserélsz 🙂

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Az az tudtam, hogy valaki megmondja mire gondoltam 🙂
    Csak óvatosan merem mondani, sokkal jobbnak lehet érezni a 60 lovas gyorsulását, mint a mai euro6-os 99 lovas Toyotának. Most mind1 a számok mit tükröznek de nem volt torpanás, meg levegővétel, simán gyorsult, és azonnal volt gázreakció. A szerelőm minden olaj és, levegőszűrő cserekkor kitakarította a folytószelepet/pillangót. Sosem volt alapjárat ingadozás. Mikor a selenia 20k került az autóba sosem volt csörgő szelephimba hang, csak akkor az egy alkalommal mikor egy okos ember ajánlotta a mobil 1-et és hallgattam rá.
    És tudom nem versenyautó, tudom helyén kezelni, de érzetre olyan jó volt, talán nem is elektromos volt a pedálja sem.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    aztán ha akkora fiat-fan vagy miért nem vettél egy bontott középkonzolt, vagy egy bontott helikopter kokpitet ?

    Azért nem vett, mert nem volt értelme. Ugyan is nem tudom jól fogalmazok, de az ecu vezérel mindent a gomb csak jelet küld felé, nincs „közvetlen kapcsolatba” a motorral. De aki nálam jobban tudja átfogalmazza, a lényeg az, hogy utólag én sem tudtam ködlámpát beszerelni épp ezért.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Szerintem nem gáz az az alufelni.
    Most már csak azt kellene megadnod, ugyan hány lóérőtől szabadna autóra alufelnit tenni? Vajon annak idején én jól csináltam, hogy az 1,4-es 87 lovas Almerára a gyári 13-as acél helyett 14-es alufelnit szereltem fel?

    Az ablakemelő kapcsolókhoz: ha neki ott tetszik, nem bánom, szerintem kisebb macera lett volna alul elvezetni. Ja, az Almerámban is így volt (szerviz által utólag, de átvétel előtt beszerelve).

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Ohh végre megérkeztünk.szép emlékek. Nekem is volt 2002-es 1,2 ELX 2013-ig sült kolbászzsír színű. A 11 év alatt semmi de semmi baja nem volt. 1x kuplung csere, meg akksi csere ami egyben megoldotta a szervokormány néha néha jelentkező letíltását. Egyedül azzal szívatott meg, hogy unixnál nem a megfelelő gyertyát kaptam hozzá és mikor kb üzem meleg állapotba leállt csak akkor indult újra mikor lehűlt a motor, tette ezt megint addig míg üzem meleg nem lett és így tovább. Akkor kapott gyári gyertyákat és ment szépen tovább 141ezer km-ig, mikor elváltak útjaink. A fogyasztása nálam 15-ös Abarth felnikkel volt átlagban 6,6l, vegyesben. Az autópálya tempó nálam 120, felette nem volt őszinte a mosolya. Ami a küszöböt illette nekem tuti a gumisok évi 2x téli-nyári cserekkor odacseszték, mert össze vissza voltak görbülve, már szegénynek a vége felé. A felszereltsége akkor a kornak megfelelően minden benne volt amire szükség volt.
    Azért is a cikkben szereplőnél fáj az első elektromos ablak utólagos beszerelése, nem beszélve a gombok elhelyezéséről, és a klíma hiánya. Használtan vásárolva nyilván nem lett volna sokkal drágább, nem beszélve az utólagos beépítés költségéről.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Talán bennem és még jó pár emberben lehet a hiba, de elég „sűrűn” felnyitom a motorháztetőt akár olyan „apróságok” miatt is mint az olaj,ablakmosó folyadék,víz szint megtekintése, ritkábban de cserélem a levegőszűrőt esetleg ellenőrzöm az akkumulátort vagy úgy általában megnézem nincsen esetleg valami kezdődő probléma. Tudom ez a mindent felügyelő elektronika világában ódivatúnak tűnhet,( mielőtt szóba kerülne, jelzem nem idegen a számítástechnika és egyéb elektronikai kütyük, mivel informatikus és kissé kocka is vagyok) de van aki nem szeretne letiltott vagy szerviz üzemre kapcsolt autóban lazítani. Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, mások vagyunk ezért sem egyforma minden autó
    (az hiányozna még 🙂 ) de ha valakinek megfelelő vagy netalán tán kényelmes a tetőkárpitban az a kapcsoló hát tegye oda.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Most komolyan, miért lenne gáz, ha valaki tesz a kocsijára egy normális méretű alufelnit? Nem 18-as malomkereket tett rá, hanem a gyári méretnek megfelelőt.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Kedves schrank.

    1. Ugye nem gondolod azt, hogy ha ennyire karbantartom a verdát hogy a lapos gumit megengedjem magamnak!? Elárulom Neked hogy ez a gyári első szerelésűnek a váltómérete, szerintem inkább nézz utána először egy méretkalkulátoron és utána kezd el osztani az észt. 🙂

    2. Azért mert a kettes Punto 1999-ben mutatkozott be, ez annak modellfrissített változata. De lehet szövegértési problémáid vannak, javaslom olvasd el újra a cikket.

    3. Nem értem mit akarsz mondani a rozsda és tsai. dologgal!? Hozz magaddal egy rétegvastagság mérőt és nagyon szívesen körbemérheted az egész autót. Illetve ha gondolod szívesen rendelkezésedre bocsátom a kopó alkatrészek és az olajcserék teljes dokumentációját, mert azt vezetem itthon egy kockás füzetben.

    4. Ennél a pontnál is a totálisan bebizonyítod mennyire dillettáns vagy. A gyárilag elektromos ablakemelővel szerelt változatok kapcsolói a középkonzol felső részénél vannak. Szerinted hová tegye a beszerelést végző?

    Ja ezek után biztos kitaláltad: a tulaj vagyok! 😉

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Ha jól veszem ki, garázsban tartott példány, így a 10 év alatt egész jól szétporladó kormánykerék és a nagyon vékonyan felvitt, de legalább gyenge minőségű lakkréteg miatt szintén 10 év után bemattuló, majd szépen kifehéredő fényezés nem érinti.
    Szervókormány sincs, így még egy típushiba kiiktatva, ami az összesre jellemző.
    De fura, hogy a széteső ablaktörlő-mechanikáról nem ír, ami szinte kivétel nélkül minden példányt utolér pár éven belül.
    Bizonyos évjáratoknál nem örök életű a motorvezérlő egység sem, amin csak a bontottra való csere orvosolhat, ha csak nem akarod az autó piaci értékét rákölteni egy újra.
    Nálam amúgy így 15 év után egyre több az elektronikai hiba, pl. légzsák visszajelző világít pár hónapja, hibakódként pedig visszajelző-hibát dob fel, ami lehet óracsoport vagy akár vezérlőegység hiba, de lehet, hogy egyik sem.

    Egyébként motorikusan nem rossz kis autó, tágas, ma is mutatós és viszonylag olcsón fenntartható, a kisebb-nagyobb bosszantó hibái ellenére szerethető, de azért se nem kiemelkedő minőségű, és nem is a megbízhatóság szobra. Ezt a szintű fetisizálást pedig én egy kicsit túlzásnak érzem.

    Amúgy nálam tavasszal felszabadul egy 2001 év végi, rendszeresen karbantartott, ténylegesen viszonylag keveset futott, nem hibátlan, de az átlagosnál jobb állapotú darab.

    Ui.: ennél az utólagos szőnyegnél sokkal esztétikusabb és praktikusabb lenne egy 5-6 ezer forintért beszerezhető méretpontos csomagtértálca.

  • 2017.10.28. at 01:03
    Permalink

    Kicsit fanatikus a tulaj, de végre egy olyan teszt ami megmutatja azoknak az embereknek a helyes utat, akik kevesebb pénzből akarnak közlekedni, hogy nem feltétlenül csak valami 20 éves letűnt német presztízs autóban lehet gondolkozni. Rengeteg hasonló jó választás lenne egyébként a piacon csak legtöbben a feltűnést keresik…..

Vélemény, hozzászólás?