Nem nagy meló az olajcsere, de jó pár dologra figyelni kell, viszont amatőrként is kivitelezhető
Egy autót megvenni a legkönnyebb, tartja az ősi indián közmondás, a fenntartása az igazi kihívás. Ha a kiszemelt autó vételára már a zsebünkben van, ne legyünk nyugodtak, akkor vagyunk felkészültek a haszáltautó-vásárlásra, ha a járulékos költségeket is pontosan összeszámoltunk és tettünk félre arra is, amikre pontosan számítani nem lehet, vagyis a rejtett hibákra. Könnyű rákölteni az autóra a vételárát újra viszonylag rövid időn belül, pláne, ha alapból sem vettük túl magas áron a kocsit. A BMW-m mondjuk a kínálat közepéről került hozzám, épp csak azért, hogy legyen. Mindenemet nem tudom autóra költeni, épp ezért ahol tudom, megfogom a költségeket. Ez persze csak az egyik indok, szeretek is bütykölni, és szerencsére az E36 olyan, amit lehet is, még amatőr kéz sem okozhat benne nagy gondot.
A legtöbb karbantartást magam végzem, vagy közeli segítséggel, ám olajcserére eddig nem vetemedtem egyedül.
Eljött az idő és a
SzerszamKell biztosított hozzá pár nagyon fontos eszközt.
Fedjük le a betont valamivel, ez a vízálló ponyva tökéletes, erről könnyebb az olajat letakarítani
Az olajcsere nem agysebészet, ha ügyesek vagyunk és mindenre odafigyelünk, egy órán belül megcsinálhatjuk otthon a kertben is. Fontos az előkészület, egyrészről nyilván legyen kéznél a megfelelő új motorolaj, másrészről ilyenkor olajszűrőt is illik cserélni. Utóbbihoz a szükséges tömítések is járnak, mivel érdemes ezeket is cserélni ilyenkor, így külön nem kell megrendelnünk őket. Hogy mikor érdemes lecserélni az olajat? Autója válogatja, a szervizkönyvben feltüntetett futásteljesítményt azért érdemes fenntartásokkal kezelni és ha tehetjük, annál jóval sűrűbben cseréljük, azzal kárt nem tehetünk a motorban. A BMW nálam nagyon keveset mozog, de így is évente cseréltetem, illetve most már cserélem benne az olajat, mert bár öreg szegény és a motorfelújítás még odébb van, ennyi kijár neki. Olajcseréhez készüljünk gyűjtőtálcával, szerszámokkal, takarófóliával, kesztyűvel és rongyokkal, mert valami úgyis olajos lesz, nem árt előre bekészíteni az eszközöket az autó köré.
Igyekezzünk elsőre becélozni a gyűjtő helyét...
...különben így fogunk kinézni, a leeresztőcsavart a 730 forintos mágnessel szereztem vissza
A SzerszamKellnél párhuzamosan cseréltünk olajat és
teszteltük az emelőket, így a BMW-t rendesen fel is bakoltuk a művelet előtt. Az igazán alapos munkához minimum vízszintesen kéne állnia az autónak olajcserekor, vagy az orra kicsit lejjebb, nálunk most nem voltak ideálisak a körülmények, így az utolsó cseppig nem tudott kifolyni az olaj, a nagy része azért így is a gyűjtőbe került. Kicsit túl is toltuk a felkészülést, de az összeszerelhető, gurulós aláfekvő más esetben mindenképp sokkal hasznosabb lenne. A kék, párnázott szerkezet összeszerelése pár perc és széknek is összecsukható, hosszabb műveletekhez kényelmes szerelést biztosít. Érdemes letakarni az autó alatti betont, erre is kaptunk egy vízálló ponyvát potom 825 forint értékben, kesztyűt 188 forintért, mert nem árt óvatosnak lenni. Az olajleeresztő csavar a BMW-n 17-es hatlapú, ehhez a kulcsot egy 12 darabos készletből válogattam ki, ami 3900 forintos árához képest igényes szövet tokban kapott helyet.
A csavar kitekerésénél kell résen lennünk, most már megtanultam a fontos pontjait…
Könnyen hozzáférhető a BMW olajszűrője
A hozzá szükséges fejet Geko készletéből választottam ki, a szűrő mellett a tömítéseket is cseréljük
Fogjuk erősen a csavart, mert bármennyire is úgy tűnik, hogy könnyen kijön és még nem is szivárog az olaj, hirtelen fog megindulni. Ki is lökte a kezemből a csavart, ami nem lett volna probléma, ha nem mértani pontossággal hullik bele a zseniális gyűjtőkannába. A fekete flakonszerű olajgyűjtőt a német BGS technik gyártja, a 8 literes a SzerszamKellnél 9040 forint, és valami ilyesmire gondolnék, ha az ideális olajgyűjtőt kéne megterveznem. Két leeresztője van és egy gyűjtő része, ha elsőre jól bepozicionálom, akkor nem is lett volna mellette olajos, utána ügyesen gyűlt bele a nedű.
A művelet után egyszerűen és cseppmentesen fejthető át egy üres kannába a fáradt olaj.
Előtte viszont meg kellett szereznem a csavart, amit még az átfejtés előtt szerettem volna, ehhez egy kihúzható mágnest kaptam, a
Winmax Tools eszköze pedig 730 forintos áráért igazi áldás, és nem csak akkor, ha amatőrként az olajba ejtetted a leeresztőcsavart.
Leeresztőcsavar vissza, olajszűrő helyére, autó le és mehet bele a friss olaj, az eszközöket meg takarítsuk el rendesen
Szerencsére könnyen szerelhető az E36, így egy újabb lépés, amit már magamnak fogok csinálni mostantól
Amíg az olaj szépen kicsorog alul, felül is szerelünk kicsit.
Az olajszűrő cseréjéhez, ahol külön filteres a szűrő, mint a BMW-nél, le kell tekernünk a fedelét. Ehhez a Beta 28 részes készletéből válogathattam, ez a 65 800 forintos szett mondjuk már inkább szervizkellék, mint otthoni, hiszen saját autónkhoz elég a megfelelő méretet megvenni. A szűrő cseréje mellett a fedél tömítését és a középső tartó tömítőgyűrűjét is cseréltem. Az olajleeresztő csavarét megtartottam, mert mind a szűrőhöz kapott, mind a külön rendelt alkatrész jóval vékonyabb volt. Szűrőfedél vissza, olajleeresztő csavar vissza, ezután, ha megemeltük, engedhetjük is le az autót. A friss olaj betöltése a legegyszerűbb, tölcsért készítsünk, ha nem bízunk a kezünkben, vagy nincs olyan patent kiöntő a flakonon, mint az én esetemben. Az öt liter olaj bele is ment, szóval az emelés ellenére sem maradhatott benne jelentős mennyiségű a régiből. Ha ügyesen dolgoztunk, akkor nem lett minden tiszta olaj, nálam azért volt mit takarítani, erre az eshetőségre egy flakon féktisztító betározása sem árt, hogy a ponyvát letakaríthassuk, illetve az eszközöket elmoshassuk. Megvan minden munkafázisra a házi barkács megoldás is, de a fáradt olaj biztos kezelésére érdemes egy rendes gyűjtőt beszerezni és normális erre tervezett eszközökkel hozzálátni, akkor végezhetünk rendes munkát. A SzerszámKellnél szerencsére minden beszerezhető, a teleszkópos mágnesért szerintem még visszamegyek… Azt pedig ne feledje senki sem, hogy a fáradt olaj veszélyes hulladék, de flaskában simán leadható a benzinkutakon, így túl sok macerát nem jelent a kezelése.
Lehet, hogy kicsit túlkészültünk, de a gurulós aláfekvő és az emelők sűrűbb és hosszabb szerelésekkor nagyon jól jöhetnek
Kezdő olajcserélőknél a legfontosabb a nyomatékkulcs lenne, mert vagy az olajszűrő házat tépik meg, vagy az olajteknőbe szakad bele egy idő után a menet…
Nem bíznám az életemet két emelőbakra, minimum két biztosítás, vagy akna kellett volna. Ha hátrafelé dől az autó az jó szerintem, mivel az olajteknőben hátul van a leeresztő csavar. Felesleges olajleeresztő kannát vásárolni azért, hogy évente egyszer használd, jó arra a sima műagyag kanna is, a tetejét levágva.
Én ezt vettem: https://www.obi.hu/egyeb-karbantartas-es-autojavitas/olajleereszto-kanna-8-l/p/4130126 .
?