Okostelefonnal a gyorshajtási bírságok ellen
Traffipaxjelző okostelefonra
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Traffipaxjelző widgetet fejlesztett Androidra a Multisoft Kft. Az ingyenes program a Rendőrség adatbázisát használva figyelmeztet a mérőpontokra.
Ha akarjuk, bármikor megnézhetjük, hogy az adott napon, Budapest területén hol ellenőrzik a közlekedők sebességét a rendőrök, amúgy csak egy minialkalmazás a telefon főképernyőjén a MultiSoft Kft. Traffipaxjelzője, mely ikonnal és hanggal is figyelmeztet, ha mérőponthoz közeledünk
Ma már teljesen megszokott, hogy a fixen telepített sebesség-ellenőrző pontokra figyelmeztetnek a navigációs programok, akár az okostelefonokon is, ám az ideiglenesen kihelyezett traffipaxokról értesülés cseppet sem ment eddig ilyen automatikusan. E probléma orvoslására a 20 éves múlttal rendelkező szoftverfejlesztő-csapat olyan, a tesztidőszak alatt ingyenesen letölthető minialkalmazást, úgynevezett widgetet fejlesztett ki az Andorid operációs rendszert alkalmazó mobiltelefonokra, ami a Rendőrség traffipax-adatbázisát automatikusan letöltve, egyrészt bármikor megtekinthetővé teszi, hogy az adott napon, percre, illetve utcára pontosan, mikor, hol várható sebesség-ellenőrzés, másrészt a telefon GPS-antennáját használva nagy pontossággal jelez, ha az épp aktuális útszakaszon mérnek. Elve alapján ez a rendszer sokkal pontosabb azoknál, amelyek csak a cellainformációkból indulnak ki. A Traffipaxjelző csak akkor riaszt, ha az adatbázis alapján, az adott időben, az adott utcában mérnek, tehát ha más napon vagy korábban, későbben járunk ott, akkor fölöslegesen nem figyelmeztet.
Ingyenesen tölthető le az Android Marketről a Traffipaxjelző
A jelzés audiovizuális, tehát a telefon képernyőjén, a widgeten figyelmeztető ikon jelenik meg és ezzel egy időben figyelmeztető-hang is hallható. A figyelmeztető hang után a szoftver - a text-to-speech (TTS) segítségével – szövegesen is bemondja a mérési helyszínt, pl. „Budaörsi út sebesség ellenőrzés várható”.
A Traffipaxjelző egyelőre csak Budapesten működik, de a fejlesztők már tesztelik és várhatóan jövő év elején bevezetik az országos kiterjesztést is. A widget az Android Marketről ingyenesen tölthető le, mi is ajánljuk a használatát! Telepítése néhány kattintás csupán, mivel nem önálló programról, csak widgetről van szó, azt, a telefon főképernyőjére kihelyezve, bármikor egyetlen gombnyomással lehet ki-, illetve bekapcsolni. Az első felhasználói visszajelzések teljesen pozitívak az Android Marketen.
Jaja.
Köszi! 🙂
Egy erőszakszervezetnél felépítéséből adódóan nem ad hoc jelleggel dőlnek el a dolgok. Igaz ez a mérési helyekre is.
GYK: http://www.police.hu/traffipax
Egyébként meg nem ártana, ha néha gugliznátok is a felesleges kommentelések helyett!
http://www.google.hu/search?aq=f&gcx=w&sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=traffipax
a rendőrség képes arra, hogy ennyire naprakész adatbázist produkáljon? ez biztos hazai cucc?
És ezt az adatbázist a rendőrség csak úgy kiadja felhasználásra?
egy url nem ártott volna 🙂 https://market.android.com/details?id=hu.multisoft.traffipax&feature=search_result