Nyugdíjazás helyett ráncfelvarrást kap a Skoda Rapid

Az orosz piacon friss, de ismerős külsővel folytatja pályafutását a Skoda Rapid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számos piacon a Skoda Scala megjelenésével nyugdíjazták a Rapidot, Oroszországban viszont a Scala külsejét szabták az öregecske Rapidra.

A 2012-ben megjelenő Skoda Rapiddal a kisautók ligájában játszó Fabia és az alsó-középkategória felső határait feszegető Octavia közötti űrt szerette volna kitölteni a Skoda. Az inkább kisautós jegyekkel felruházott, kétféle karosszériával elérhető Rapid az idén búcsúzott el, az őt váltó Scala nagyot ugrott előre a minőség terén. Az orosz piacon viszont (egyelőre) nem kínálják a friss Scala típust, helyette inkább a Rapid kapta meg a Scala ruháját. Az orr a hűtőráccsal összeérő fényszórókkal együtt (amik immár alapáron LED-esek) szinte egy az egyben a Scala frontja, de hátsó megálmodása közben is sokat gondolhattak a tervezők a Scala-ra, mivel a hátsó lámpák eredete sem kérdés. Az új vízszintes lámpákkal egyébként szélesebbnek is hat a Rapid. Szintén az újdonságok sorát gyarapítja a méretes Skoda felirat és a két új lökhárító, a csomagtartóra pedig egy kis légterelő is került.
Hirdetés
A „scalasítás” a beltérben is folytatódik, a klímakezelő panelt leszámítva szinte ugyanaz a két típus műszerfala, bár elképzelhető, hogy a felhasznált anyagok tekintetében egy fokkal finomabb a Scala. A Rapidhoz immár alapáron jár a 6,5 colos központi kijelző, ami némi plusz rubelért cserébe 8 colosra nő. A friss belső több melegséget is áraszthat az eddiginél, mivel a fűtött kormány is az opciós listára költözött, de a fűtött szélvédőről sem kell lemondani. A Rapidhoz elérhető a Front Assist rendszer városi vészfék funkcióval, illetve a sofőr éberségére is figyel a frissített típus.
A motorparkban régi vágású egység is helyett kapott, a szívócső befecskendezésű 1,6-os 90 és 110 lóerővel is választható (ötfokozatú kézi vagy hat áttétellel gazdálkodó automata váltóval), a csúcsmotor szerepét pedig a 125 lóerős 1,4 TSI motorra osztották, amihez alapáron jár a hétsebességes DSG. Az átdizájnolt Rapid Oroszországban készül, de Kínát és Indiát is célba veszik vele. Az immár Spaceback kivitel nélküli modell európai megjelenése teljesen valószínűtlen, mivel itt már elavultnak számítana a típus, de az elvégzett frissítéssel és az átszámítva 3,8 milliós alapárral a keleti piacokon még évekig életképes lehet a Rapid.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?