Nyomatékbajnok – Audi SQ7 villámpróba

Villámpróba: Audi SQ7 TDI quattro tiptronic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német prémiumok piacán a legizmosabb dízelként tündöklő Audi SQ7-est tettük próbára. Megnéztük, mire elég 435 ló és 900 Nm.

Ha egy Audi hallatán meghalljuk az S vagy RS betűket akkor sokaknál azonnal felszökik a pulzus és bizseregni kezd a testük. Nem csoda, hiszen ezek a modellek jelentik a legerősebb kivitelt az ingolstadti gyártónál. A nagy SUV-ok terén érdekes a leosztás házon belül, ugyanis a Q7-ből csak SQ7, míg a kupésított testvéréből SQ8 és RSQ8 is elérhető. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e valaha RSQ7, ezért jelenleg be kell érni az S-es kivitellel, ha a leggyorsabb Q7-est akarjuk magunknak. Fontos megemlíteni, hogy a Q7 esetében nem a kisebb modelleknél megszokott turbós benzinest jelenti az S betű, hanem egy 4,0 literes V8-as TDI-t. Igen,

a legfürgébb Q7-es egy gázolajos szörny formájában testesül meg!

Hirdetés
A 2015-ben bemutatott második generációs Q7-et a 3,0 literes TDI-vel már próbára tettük. Azóta frissítésen esett át a modell, tavaly ősszel mind a Q7, mind az SQ7 ráncfelvarrást kapott. Megváltozott a lámpatest, a lökhárítók és a hűtőrács is. Utóbbi méretes nyílásokat kapott, ezúttal már nemcsak a vízszintes, hanem a függőleges rácsok is dominálnak. A négy karika mellé két oldalra egy-egy méretes szenzor került, melyek a hűtőrácsban bújnak meg, pontosabban csak bújni akarnak. Méretük miatt nem lehet nem észrevenni őket és bizonyos szögből nézve, főként ha rájuk esik a fény, nem mutatnak túl szexin. Ezt a kisebb, külső szépséghibát bőven kárpótolja a belső tér, amely szintén komoly átalakuláson ment keresztül.
Számos fizikai nyomógomb és tekerő eltűnt, helyét két méretes érintőképernyő vette át, a műszerfal pedig szintén digitális. Az Audi Virtual Cockpit 12,3 colos kijelzőjét változatosan módosíthatjuk, bizonyára mindenki meg fogja találni a számára leglátványosabb dizájnt. Az A8-asban bemutatott technológia itt is komoly felhasználói élményt nyújt. A méretek mellett a tartalom és a kezelés is lenyűgöző. Érintőképernyő, de nem olyan, mint a telefonunk. Itt ha megnyomunk valamit a kijelzőn, akkor egy kattanást is érzünk az ujjbegyünk alatt, azaz lényegében teljesen olyan, mintha fizikai gombot nyomkodnánk. Természetesen maradtak gombok a kijelzőn kívül is, a három képernyős rendszer teljes kiismerése órákat, megszokása napokat, heteket is igénybe vehet. Alapesetben is számos extra jár az SQ7-hez, több, mint 28,5 milliós induló áron ezt el is várja az ember. Összkerékhajtás, 8 fokozatú tiptronic automata váltó, 20 colos felnik, LED Mátrix fényszóró, adaptív sportfutómű, sportülések bőr/Alcantara kárpittal, számos vezetést támogató biztonsági extra, 10 hangszórós hifi már benne vannak az árban. Ezen felül kérhetünk 22 colos felniket 1,1 millióért, steppelt bőrkárpitot 440 ezerért, lézer fényszórókat 400 ezerért, panoráma üvegtetőt 670 ezerért, állóhelyzeti fűtést és szellőzést 630 ezerért, exkluzív dekorbetéteket 650 ezerért, exkluzív lábtérborítást vagy biztonsági öveket 768 ezer illetve 575 ezerért, Valcona bőrüléseket 1,8 millióért, komolyabb futóművet 2,2 millióért, kerámia fékeket 3,2 millióért, éjjellátót 825 ezerért, 23 hangszórós, 1920 wattos Bang & Olufsen hifit 2,3 millióért, csak hogy a komolyabbakat említsem. Ha bőszen rendeljük a fentieket, akkor nem nehéz átlépni a 40 milliót. Cserébe nagy élményt és akár 2,5 milliós állami támogatást is kaphatunk. Az SQ7 ugyanis kérhető hétüléses változatban, amire lehet igényelni a nagycsaládos kedvezményt. Az Audi SUV-ja sportautós menetdinamikát és vezetési élményt ad. A V8-as selymes hangja, a váltó gyors kapcsolása, a könnyed és pontos kormányzás, a komoly menetdinamika mind hozzájárul ehhez. A 2,4 tonnás tömeg és a nagy méret ellenére gyerekjáték a vezethetőség és a fizikát megszégyenítő módon 4,8 másodperc alatt ugrik 0-ról 100 km/órára. 900 Nm-es nyomatékával még az aszfalt felső rétegét is legyalulja, és bizonyára nincs az a terep, ahol zavarba jönne.
Audi SQ7 TDI quattro tiptronic - műszaki adatok
Motor fajtája V8 TDI
Hengerűrtartalom [ccm] 3956
Furat x löket [mm] 83.0 x 91.4
Kompresszióviszony 16.0:1
Teljesítmény [LE (1/min)] 435 (3750-4750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 900 (1250-3250)
Végsebesség [km/h] 250
Gyorsulás 0-100 km/h 4,8
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 7,4-7,6
CO2-kibocsátás [g/km] 194-200
Saját tömeg /megengedett össztömeg [kg] 2320/3050

A hazai menetpróbán mindössze egy villámkört tudtunk vele menni, így például a fogyasztásról nem tudunk pontos képet adni. A gyárilag ígért 7,4-7,6 l/100 km közötti vegyes értéket azért fenntartásokkal kell kezelni. Nálunk, amikor megkaptuk, 20 liter feletti átlagot írt, persze a 20 perces körökön mindenki nyomta neki. Normális használat mellett 10 liter körüli értékkel lehet számolni. De egyébként érdekel is bárkit az, hogy 10 vagy 15 litert fogyaszt? A világ legerősebb német prémium dízelében ülünk, amiért különcnek érezhetjük magunkat. Ezt leszámítva már csak azért is, mert nem fogunk sűrűn találkozni hasonló modellel a szemközti sávokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?