Nyolc fejedelmi helyet kínál a Traveller

Három modell érkezett az elmúlt évben ugyanabból a karosszériából, három, részben különálló márkától. Az nem meglepő, hogy a PSA csoport francia márkáinál osztozik az alapokon, de most a Toyota is besegített a Traveller/SpaceTourer/Proace Verso, és ezek teherautó kiviteleinek fejlesztésébe. Többféle méretben érhetők el, és jó kishaszongépjárműhöz hűen többféle berendezéssel, felhasználástól függően. Lehet dobozos teherautó, fapados brigádmobil, de akár kényelmes nagycsaládos kocsi és üzleti mikrobusz, vagy transzferjárat. Tesztautónk az utóbbiakhoz áll közel, bár nem a Business VIP csomagos, ami valóban a tárgyalóbusz szerepét töltheti be, hátul négy különálló foteljével. Allure felszereltségben inkább tranferbusz, vagy a fényűző családi autó.
A közepes Peugeot Travellert próbáltuk, hosszú tengelytávval, de a rövidebbik karosszériával. A rövid tengelytávú amúgy is csak ötülésesként érhető el, 8 vagy 9 fős buszhoz már a hosszú tengelytávot kell választanunk. Ha viszont valóban sokszor szeretnénk kihasználni a teljes utaslétszámot hosszabb utakra is, akkor megéri a hosszabb karosszériát választani. Sőt, a rövid karosszéria 603 literes csomagtartója már 7 személy egy heti nyaralásához is igencsak szűk. Ezen az sem segít sokat, hogy a közel félmillió forint feláras hátsó üléseket síneken tologathatjuk, bár ha ügyesen játszunk velünk, nyerhetünk néhány értékes litert. Az Allure felszereltségnél a középső és a hátsó üléssor padja is 2:1 arányban osztott, tehát egy dupla és egy szimpla ülést találunk mindkét sorban. Ráadásul itt akár bőrözött is lehet mindegyik, ahogy tesztautónkban is volt, és a franciák anyaghasználata egészen példás, a fekete beltér komor és sötét, de legalább nem kényes a koszolódásra.
Bejutni egyébként rendkívül egyszerű, már ami az ajtónyitást érinti, hiszen mindkét oldalon elektromosan, gombnyomásra csúsznak hátra a tolóajtók. A nyílás elég nagy, a fellépőt hatékonyan világítja meg sötétben is, egyedül a leghátsó sort elfoglalni lesz macerás. A középső szélső szék kis karját kell meghúzni, akkor borul le a háttámla, de még előre is kell tolnunk, amihez külön kart kell használnunk. Ha sok a ki-be szállás, ez egy idő után zavaró lesz, de csak egyszer fordult elő, hogy valamiért beragadt a háttámla egy kis időre. Leghátul a legszűkebb, de három utas számára is abszolút vállalható, a lábtér lehet ugyanakkora, mint az előtte lévő sorban és az ülések is közel ugyanakkorák, valamint találunk 12 Voltos csatlakozót is. A középen ülőknek jut 230-as villásdugós csatlakozó is, így például laptopot tölthetünk róla, vagy amit épp szükséges. USB csatlakozót csak legelöl találtam, de ott is van egy 12 Voltos mellé.

A hátul ülők további kényelmét és jó hangulatát szolgálja a bentről duplának tűnő, ám csak egyetlen üveglapból álló napfénytető, amit a hátsó klímaszabályzó konzolja oszt ketté. Saját maguknak állíthatják a hőmérsékletet hátul is, és bár csak a tetőn vannak légbefúvók, a rendszer még leghátul is hatékonyan szellőztet. A klíma egyébként is ügyes, több órát a napon állt a Traveller a 40 fokos nyári melegben, és még akkor is csak pár perc kellett, hogy jéghideget csináljon odabent. A hátsó sötétített üvegek pedig védték a naptól a bőrüléseket, így azok nem forrósodtak fel vállalhatatlan szintre. Kényelmes könyöklő csak leghátul akad, a középen ülőknek messze lesz az ajtó, az első két különálló fotelen viszont van saját, lehajtható könyöklő. De nem csak ezért érdekesek, mindkettő masszírozni is tud, bár kevésbé éreztem hatékonynak, ébrentartásra mondjuk megfelelő. Kényelmesek, tartásuk sem rossz, bár ha kellő magasságba állítottam, nem függőlegesen emelt, inkább borított előre.
Egész logikus a műszerfal kiosztása, kellően ergonomikusak a kezelőszervek, a Traveller esetében bőrözött kormány fogása szintén remek. Mögötte megtaláljuk az ős PSA tempomat-kapcsolót, márkabarátok már biztosan vakon kezelik, 1000 kilométer után én is oda nyúltam, ahová kellett. Nem távolságtartós, pedig igazán jól jönne, sávelhagyásra is csak figyelmeztetni tud. Head-up display van, de a plexire vetítős fajta, szóval nem a leghasználhatóbb. Ha ezekből korszerűbbet kapna és még a sávba is visszakormányozna, akkor mondhatnánk tökéletesnek, de így is gond és fölösleges idegeskedések nélkül autózhatunk vele több száz, vagy ezer kilométert egyhuzamban. Ebben pedig a kétliteres HDi a legjobb választás.
A nagyobb dízelmotor hangja borzalmas, de csak kívülről, teherautósan ketyereg, ahogy azt már jól ismerjünk, bent viszont teljes a csönd.

Hatékonyan szigetelték el a motort az utastértől, alig jön át valami a hangjából, komfortos odabent, hosszú úton is.

Persze pörgetve már annál inkább hallatszik, de nem érdemes a 4000-es osztáson túl merészkedni, nem megy majd jobban. A 150 lóerős, 370 Nm nyomatékú gázolajos abszolút jó dinamikával mozgatja a kisbuszt, utóbbi érték 2000-es fordulattól érkezik, addig a kelleténél többet érdemes játszani a kuplunggal. 7 személlyel próbáltam maximum, könnyedén vette a terhelést, bukkanókon és kanyarokban kellett csak figyelnem jobban, mert a hátsó csatolt lengőkaros futómű terhelve már kevésbé van a toppon. A kormány rendkívül sokat fordul, parkolni nem túl egyszerű vele így, cserébe a hatalmas tükrökben látjuk a hátsó kerekeket is. Városban picivel 8 liter fölötti fogyasztást produkált, autópályán óra szerint 127-tel 7,4 litert evett, ami több mint elfogadható, 130-nál már 9-10 literekkel ijesztgetett a pillanatnyi fogyasztásmérő, ennyit számít egy hangyányival könnyebb jobb láb. Remek utazóautó a Traveller, bőrülést, bőr bevonatú kormányt és fém váltógombot a három közül csak az oroszlános testvérben kaphatunk, bár utóbbi nyáron nem épp pozitívum.