Nyitott versenyautóval kínszenvedés az esőben száguldás

Augusztus utolsó napján elméletileg jó az idő. Elméletileg, idén ugyanis épp egy hidegfront söpört végig az országon. Az internetes meteorológiai előrejelzésből már előző nap sejtettem, hogy nem úszom meg szárazon, az északnyugat felől közeledő zivatarfelhő pont akkor ér oda Örkény fölé, amikor nekem is jelenésem van. Én ugyanis a délutáni csoportba jeleztem vissza érkezésemet, arra gondolva, hogy a délelőtti csoport ténykedéséről művészi fotókat készítek, délután így csak a Mazda MX-5 vezetésre koncentrálhatok. Legalábbis ez volt a terv, amikor jó egy héttel a rendezvény előtt vissza kellett jelezni. A gyakorlatban a délelőtti indulók még túlnyomórészt száraz pályán autózhattak, az eső pontosan délben érkezett meg.
Korán érkeztem, így irigykedve nézhettem végig azokat, akik száraz pályán terelhették a slick abroncsokkal szerelt versenyautót, és instruktor segítségével fék nélküli köröket is mentek utcai autókkal – természetesen húsz éves születésnapi speciális modellekkel. Az instruktorok szó bővebben kifejtve Wéber Gábort és Michelisz Norbit jelentette, akik nem csak kötelességnek érezték a munkát, az MX-5 terelgetése nekik is nagy élmény. Egyébként a Miata Klub tagjainak köszönhetően mindhárom generáció kipróbálására is lehetőség volt az Euroring bójákkal kirakott hátsó szakaszán, majd a célegyenesben rövid padlógázas gyorsítás után padlófék következett.
Miközben ezt az autógyilkolást a boxutca betonfala mögül néztem, kiderült, nagyon megértőek a Mazda MX-5 tulajdonosok. Szemrebbenés nélkül nézik, mit művelnek az újságírók az autóikkal, sőt még drukkoltak is annak, aki esetleg odébb lökött néhány bóját. Kiderült, ők is hasonló vehemenciával használják autójukat, csak épp ők már hozzászoktak a szinkrongyűrűk sebességéhez, azaz nem recsegtetik annyit a váltót. A három öreg autó közül az egyik egyébként eladó, de nem árulom el, melyik, hiszen akkor mindenki rájönne, hogy legalábbis megkérdőjelezhető a hirdetésben szereplő „megkímélt” jelző valóságtartalma.
A délelőtti csoport utolsó vezetői már szemerkélő esőben hajtottak, ez alatt a tíz perc alatt többet volt a füvön a slick abroncsokkal szerelt MX-5 Open Race versenyautó, mint az aszfalton. A sóderágyba egyszer se ragadt be az autó, úgyhogy sikerült különösebb probléma nélkül túlélni a délelőttöt. Alig vonultunk a fedett bokszba, nekikezdett az eső. Pár perc viharos szél gondoskodott a megfelelő hangulatról, az eső még ezt követően is úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Amíg a versenyautó megkapta az utcai abroncsokat, gyors pillantást vethettem a felfüggesztésre is. Tényleg csak a lengéscsillapítókat módosították a bárki által megvásárolható autóhoz képest.
Egyébként is minimálisak a módosítások, teljesen kiürítették az utasteret, a rádió helyéren köridő-mérő került, és masszív bukókerettel helyettesítették a tetőszerkezetet. A kétliteres, 163 lóerős motorhoz nem nyúltak, a váltó és a differenciálmű is mindössze egy olajhűtővel tud többet a szériaváltozatnál. Ja, és az egészet megkoronázták egy olyan, középen kivezetett kipufogóval, amely alapjában véve teszi lehetetlenné az autó közúti forgalomba helyezését. Szervezési okok miatt egyébként nem a magyar csapat, hanem a labancok autóját próbálhattuk ki, de a hazai vezérképviselet azért a magyar színekhez igazított a matrica-dekort.
Mielőtt még szabadjára engedtek volna minket a pályán, Gábor és Norbi ment néhány kört, hogy megnézzék, milyen állapotban van az aszfalt. Rövid tanácskozás után az lett a megoldás, hogy mielőtt valakit a versenyautóval elengednek, utasként viszik egy kört, és közben elmagyarázzák, mire kell figyelni. Nekem Wéber Gábor mondta a következőket: felejtsd el, amit a pályaautózásról tudsz, eszedbe ne jusson az ideális íven, vagy annak közelében menni, itt mindenképpen keresztbe fog állni az autó, látod, most is megindult a hátulja, gyors ellenkormányzásra lesz szükséged, itt óvatosan hajts át a pocsolyán. És ez még csak az a része a fejmosásnak, amelyet hirtelen meg tudtam jegyezni.
Másodikként csaptam bele a levesbe, azaz vágtam neki a tető nélküli Mazda MX-5 Open Race versenyautóval a vizes Euroringnek. Szerencsére az eső csak szemerkélt, nem esett, csak a hátsó kanyarban kellett bekapcsolnom az ablaktörlőt, egyébként annyi maradt meg bennem az autózásból, hogy nem sokat mentem egyenesen. Eleve hármasban, kis gázzal próbáltam haladni, de még így is keresztbe állt az egyenesekben az autó, a kanyarokat különösebb bűvészkedés nélkül kilincseltem végig. Az a baj, hogy a száraz pályán pengeéles (mármint a többiek elmondása szerint, én ezt ugyanis nem tapasztalhattam meg) reakciókkal rendelkező versenyautó vízen hentesbárdként csap le áldozatára, azaz sofőrjére. Negyed gázra már keresztbe megy, a villámgyors ellenkormányzással csak azt érem el, hogy átvágódik a másik oldalra, a legjobban úgy tudtam haladni, hogy némi ficánkolás után hagytam motorfékkel gurulni az autót, majd kanyarba befelé menet jó előre fékeztem.
Nem volt nagy élmény az autó, de erről nem ő tehet. Ezt nyugodtan állíthatom, hiszen az Open Race-szel való kínszenvedés után az utcai autóval is mehettem néhány kört. Ez a néhány kanyar megerősített abban a hitemben, hogy a Mazda MX-5-ös az egyik legélvezetesebben vezethető autó manapság. Az utcai autó lágyabb hangolásának és 1,8-as motorjának köszönhetően sokkal megbocsátóbb vizes körülmények között, nyugodtan lehet neki gázt adni, és a kevésbé érzékeny kormánnyal sokkal jobban lehet kontrollálni a már tapadását vesztett autót. Még maga Michelisz Norbi is megdicsért. Én legalábbis annak veszem, hogy miután kiszálltam az autóból, azt mondta: „azt hittem eldobod, de egészen szépen összeszedted”. Igazság szerint nem az én vezetési tudásomat kellett volna ajnároznia, hanem az autót.