Nevezze el az autóját, kevesebb baleset éri majd!

Azt mondják, egy számunkra kedves nevet viselő autóba egyszerűen jobban esik beszállni, mint egy nem nevesítettbe. Önök ezt elhiszik? Brit tudósok kutatása szerint eme cselekvés kifejezetten hasznos, többek között azért, mert így személyesebbé válik számunkra a tárgy, és emiatt otthonosabban érezzük magunkat benne. Nem titok, hogy az autót birtokló vagy használó nőknek több mint a fele elnevezi a kocsiját (gyakran miután ennél sokkal fontosabb „használati cikkeik” is nevet kaptak), azonban ha ciki az urakra nézve, ha nem, bizony az erősebbik nem autótulajdonos egyharmada is "nevén szólítja" négykerekű kedvencét. Kimondható tehát, hogy ez teljesen természetes jelenség, a szociálisan érzékenyebb emberek egyik gyakori jellemzője.

Egy „életre keltett” autó többnyire előbb köt ki a szervizben, mint a roncsokkal zsúfolt telepen...

Állítólag azok a tárgyak - jelen esetünkben a gépjárművek -, amelyek nevet kapnak, hosszabb ideig szolgálnak minket, mert az érzelmi kapcsolat miatt a tulajdonosaik nehezebben válnak meg tőlük. Amíg használják (például vezetés közben), gyakran beszélnek hozzájuk, s mivel az átlagosnál sokkal jobban óvják őket, ezért kevesebb balesetet is szenvednek, továbbá meghibásodás esetén sokkal lelkiismeretesebben fordulnak a szerelőkhöz. Hiszen lóghat Évi ékszíja? Zöröghet a kipufogója? Füstölhet a motorja? Ugye, egyetértenek, hogy nem!
Ha mégis eladásra kerül a sor, érdemes rájuk lecsapni! Lelki szemeim előtt látom a kezüket dörzsölő kereskedőket, akik feje felett felvillan az a bizonyos villanykörte, s már olvasom is a következő szöveget: „Gondos gazdát keres Juli, a…„ s ekkor eszembe jut, hogy talán nem is véletlenül adott megannyi márka ténylegesen nevet a termékeinek. Hát persze, hogy nem! Hiszen mennyivel emberibben hangzik például az, hogy Giulietta, mint az, hogy Q7 vagy 306! Betűk, számok rideg, fantáziátlan kombinációja, brrrr. Ugye ismerős a Herbie, KITT, Emily, Eleanor, General Lee, Christine, Little Bastard is? Egyébként ezek könnyebben megjegyezhetőek, és sok esetben legalább annyira árulkodóak, mint egy komor típusnév, netán egy lelketlen számsorozat a karosszérián.

Végezetül egy jó tanács. A pszichológusok figyelmeztetnek, hogy ha valaki tényleg mindennek, tehát autónak, motorkerékpárnak, mobiltelefonnak, notebooknak, mosógépnek, szobanövényeknek, ne a adj isten, Garfield után szabadon a kenyérpirítónak is nevet ad (talán sokan nem tudják, de valószínűleg a világ leghíresebb képregényhős macskájának a nevét eredetileg egy kenyérpirítóhoz találta ki az ötletgazda), és túl sokat beszél a tárgyaival, az szinte biztosra vehetően magányos. Aggodalomra azonban nincs különösebb ok, a gyógymód meglehetősen egyszerű: többet kell társaságba járni, igazi, emberi kapcsolatokat létesíteni. Levonva a tanulságot, bebizonyosodik, hogy a mérték az érték, kvázi a tárgyak elnevezése csak úgy szolgálhatja a javunkat, ha nem visszük túlzásba a keresztelőket. Amíg azonban képesek vagyunk önmagunk objektív kontrollálására, addig nyugodtan élhetünk ezzel a kedves, apró trükkel. Ha naponta csak egy mosolyt eredményez, már megérte! Nem igaz?