Jó eséllyel nem csak ettől a logótól, hanem a SsangYong márkanévtől is elbúcsúzhatunk
Dél-korea legrégebbi autómárkája a SsangYong, amelyet még Dong-A Motor néven alapítottak 1954-ben. A ma is használt nevet először 1986-ban vették fel, ezt váltja most le az új tulajdonos, a KG Group. A cég neve a tervek szerint KG Mobility lenne, amely előrevetíti, hogy a SsangYong is komplett mobilitási szolgáltatássá kíván alakulni, az autók pedig KG logóval és elnevezéssel futnának tovább. Kwak Jea-sun, a KG Group vezérigazgatója így kommentálta a döntést:
"Bár a SsangYong Motor elnevezés szép emlékekkel és egy bizonyos méretű rajongótáborral is rendelkezik, sajnos egy elég fájdalmas imázsa is van." A vezérigazgató a Korea Automobile Journalists Association rendezvényén hozzátette:
"A névváltás ellenére a SsangYong Motor történelme és értékei változatlanok maradnak."
Továbbra is ugyanezt képviseli majd a koreai márka, csak épp egy másik néven
Fontos azonban a tulajdonos számára a villanyosítás is, amihez segítséget jelenthet az új imázs. A KG Group egyébként tavaly vette meg az autógyárat, előtte a Daewoo, majd a kínai SAIC, később pedig az indiai Mahindra tulajdonát képezte.
A névváltást már csak a részvényesek vétózhatják meg a márciusi ülésükön, ám mivel a kérdés már többször is felmerült a gyártó életében, erre kicsi az esély.
Yoo-il Lee, korábbi márkaigazgató már 2014-ben is felhozott egy olyan érvet a névváltás mellett, ami itt, Magyarországon is jelentősen befolyásolja a SsangYong modellekről alkotott képet:
"A nemzetközi piacon folytatott kutatásokból rendszeresen kiderül, hogy egyes vásárlóknak problémát jelent kimondani a márkanevet, míg mások tévesen kínai gyártónak néznek minket." Valószínűleg erre is utalt Kwak Jea-sun, amikor a fájdalmas imázsról beszélt, nem csak az előző évek anyagi problémáiról, amelyek főként Koreában rontották a hírnevüket.
Bár nem sokszor kerülnek szóba, mégis nehéz lesz megszokni, hogy most már így hívják őket. Gyakorlatilag egy start-up lesznek, az USA piacára még be sem léptek, a kínaira sem, az európai kereslet meg sosem volt túl magas, az ausztrál sem. Akkor a beharangozott új modelljük most már KG Torres néven fog kijönni, gondolom, nem kis késéssel, mert át kell fazonírozni az egész orr-részét, lehet, hogy a belsejét meg a hátulját is…
erről egy szakállas vicc jut eszembe:
-Meg szeretném változtatni a nevem!
-Mi a mostani neve?
-Szar János!
-Hát ezt bizony megértem, és mire akarja változtatni?
-Szar Béla!
indián jános: A vicc az 50-es évekből származik, és nem Szar János az eredeti név, hanem Szar Mátyás. Ha tudod, hogy mi volt Rákosi keresztneve, akkor a poént is érteni fogod.
KG Mobility… hát ez bizony ütős név 🙂 A gyerekek az oviban majd dicsekszenek, hogy nekik a hálószoba falán nem Lamborghini vagy Ferrari poszter van, hanem KG Mobility…
Ez ugyanolyan, mint amikor pár éve megjelent a Lynk&Co, aztán csak mindenki nézett, hogy ez most mi? Könyvelőcég? Ja, autógyártó…?
Nekem úgy tűnik, mintha egyre több gyártó át akarná adni a múltnak azt a fogalmat, hogy „autó”/”autózás”, és hogy egyre inkább „mobilitásként” tekintsünk erre a műfajra, és az autókra se autóként, hanem mobilitási eszközként. Nyilván ebben benne van, amit sokan fájlalnak, hogy a kormányzás, a futómű, stb., helyett a helyváltoztatáson lesz a hangsúly, és idővel ugye potenciálisan sofőr nélkül…
Én azt nem értem a névváltoztatásban, hogy a SsangYong ugye eddig nem volt sikeres, és most a KG nevet kapja. Mi van, ha a KG Mobility sem tudja sikerre vinni a márkát és szintén kénytelen lesz majd eladni? A KG név akkor már nem maradhat. Az akkor soron következő új tulaj is át kell majd, hogy keresztelje(új logó, márkaarculat, stb.), és a márka bekerül a Guinness Rekordok könyvébe, mint a valaha volt legtöbb név alatt futott autómárka?
Ezzel az eshetőséggel is számolni kell, de a KG a jelek szerint annyira bízik magában és a márka felfutásában, hogy a saját nevükre merték venni a márkát…