Mercedes-Benz GLC-ből a legkönnyebb is közel 2 tonnát nyom: egyértelműen fizetnie kell majd az extra parkolási díjakat Párizsban
Népszavazással döntött Párizs lakossága a hétvégén: vissza kell szorítani a nagy és nehéz autók térhódítását a francia fővárosban. Kitiltásról természetesen szó sincs, ám a parkolási díjakat több, mint háromszorosára, óránként 18 euróra emeli szeptembertől a városvezetés a referendum nyomán az 1,6 tonnát meghaladó járművek esetén.
Ez nagyjából 7000 forintos óradíjat jelent a SUV modellek jelentős részének.
A félreértések elkerülése végett érdemes szót ejteni az elektromos autókról is. Jelenleg Párizsban minden belsőégésű motorral nem rendelkező autó ingyen parkolhat, ám szeptembertől ez is megváltozik. Itt is tömeghatárt fognak bevezetni a franciák, ám 1,6 tonna helyett kereken 2 tonnánál húzzák meg a vonalat. Így a villanyautók között még drasztikusabb lesz az eltérés: a könnyebb, kisebb modellek továbbra is ingyenesen foglalhatják majd a várakozóhelyeket, míg akik nagy és nehéz elektromos luxus-SUV-okkal próbálták megmenteni a földet, azoknak ki kell fizetniük a tetemes díjakat. Mindez a lakossági és dolgozói parkolóbérletek árát nem befolyásolja majd, illetve a mozgáskorlátozottak, taxisok, egészségügyi dolgozók és kereskedők is mentességet kapnak az extra díj megfizetése alól.
1588 kilogrammjával a dízel Peugeot 508 éppen csak befér a súlyhatár alá
A döntés nyomán hozott módosítások várhatóan 2024 szeptemberétől lépnek érvénybe. Mindez a városban parkoló járművek nagyjából 10 százalékát érinti majd, ami elsőre nem tűnik soknak. Ennél azonban jóval kisebb azok aránya, akik megszavazták a sarcot a nagy és nehéz járműveknek.
Bár a szavazók 54,55 százaléka voksolt a díjemelés mellett, az 1,3 millió párizsi lakosból mindösszesen 78 ezer ember járult az urnák elé: ez 5,7 százalékos részvételi arányt és 3,1 százalékos döntéshozó tömeget jelent.
Felmerülhet azonban a kérdés, hogy releváns-e egyáltalán a népszavazáson hozott döntés, amennyiben ennyire alacsony a részvételi arány, ám ezt a legtöbb esetben előre eldöntött keretrendszerben szabályozzák a döntéshozók.
Elektromos, mégis érinti a méregdrága parkolás a francia fővárosban: a Kia EV9 2,7 tonnás is lehet
Egyes területeken létezik érvényességi küszöb, hogy ne dönthessen a kisebbség a többség sorsáról, ilyenkor egy bizonyos részvételi arány alatt érvénytelennek minősítik a népszavazást. Második opcióként pedig visszakerül a politikusok kezébe a döntés az előre meghatározott részvételi határ alatt, hogy érvényesnek tekintik-e a referendumot. Védhető azonban az a jogalkotói álláspont is, hogy nincs szükség részvételi küszöbre egy népszavazáson, hiszen az is egy kijelentés, ha az állampolgárt nem érdekli a feltett kérdés, és nem kíván belefolyni a döntésbe, ebben az esetben lényegében meghagyja a döntés jogát azoknak a választóknak, akiket érdekel az ügy sorsa.
A Párizsban lakó és dolgozó SUV tulajokat nem érinti majd negatívan a döntés
Első ránézésre tehát magyarázható azzal az alacsony részvétel, hogy akinek telik X5-ös BMW-re vagy GLC Mercedesre, annak nem fog fájni megfizetni az extra díjakat, ezért nem mentek el szavazni. Ám ez a tények elferdítése lenne, a lakossági parkolást ugyanis nem érinti az áremelés, a népszavazáson pedig kizárólag a párizsi lakosok vehettek részt, így akiket negatívan érint a változás, azoknak nem állt módjukban beleszólni a kérdésbe.
A népszavazás eredménye leginkább a fővárosba beutazó autósokat fogja érinteni, akik nem szólhattak bele a döntésbe
Szó sincs SUV-okról ebben a népszavazásban, kit akar a cikk írója becsapni?
Ez a döntés totális kreténség, 1600kg szinte bármelyik családi autó. Egy sima 3as BMW is megvan 1600kg.
Az SUV lényege meg pont az hogy kisebb helyet igényelnek mint egy kombi.
Corolla Touring Sport, Octavia, Octavia kombi, Golf kombi, KIA Ceed kombi, Opel Astra kombi?
Mind jóval könnyebb, mint az 1785 kilós XC60 D3, nem igényelnek nagyobb helyet, a csomagterük hasonló, vagy nagyobb, kevesebbet fogyasztanak. Bőven beférnek 1600 kiló alá, az 1.8 hibrid Corolla 1370 kiló.
Ezek nem rendelkeznek normális utastérrel. Nem véletlenül csak kelet európai piacokon szerepeltek (vagyis inkább buktak ki az egész európai piacról, lásd Civic).
A Corolla egy vicc belül. Ráadásul a kombi még hosszabb is mint az XC.
Amúgy megvan az utód, japán de nem Toyota 🙂
Na ne röhögtess, bohócom :-)))
Civicről szót nem ejtettem, a többi felsorolt pedig nemcsak elérhető kombiként a Lajtán túl, hanem súlyosan többet is adnak el belőlük, mint ötajtósként. Talán a Golf kivétel lehet.
Összekevered a kombit a szedánnal, abból van olyan, ami inkább keleten népszerű.
A Corolla 6 mm-rel hosszabb a Volvodnál, de az új XC60-nál 38-cal rövidebb. Elöl-hátul szinte azonos a térkínálat, csak felfelé nagyobb az SUV, hogy többet fogyasszon, lassabban tudjon menni és jóval nehezebb legyen, mint egy azonos motorral szerelt kombi. A te dízeled 190-et tud, a 150 lovas dízel Octavia kombi meg 225-öt.
Te, mi van a Volvóval? Rozsda nem lehet rajta, kisebb nem lett időközben, szarabb se, miért kellett kidobni?