Nem tud kigyulladni a Geely egymillió kilométeres akkumulátora

Tűzbe dobták, fegyverrel lőtték, átszúrták: a Geely új akkumulátora minden próbát kiállt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden szempontból jobb a Geely új akkumulátora: gyorsabban tölthető, biztonságosabb, kisebb, és egymillió kilométerig is megbízhatóan szolgálja az autót, amibe beépítik.

Szinte minden hónapban bejelenti egy-egy autógyártó, hogy óriási áttörést ért el az akkumulátorok fejlesztésében. A megváltás eddig még nem igazán jött el, az aksik még mindig drágák, a hatótávok elmaradnak a belső égésű motoros autókétól, és hát könnyebbek sem lettek az enerigatárolók. Ettől függetlenül megérkezett a következő nagy újítás, ezúttal a Geelytől. Nem szilárdtest-akkumulátort alkottak (a legtöbben ettől várnának gyökeres változást a villanyautók terén), hanem egy olyan lítium-vas-foszfát telepet, amiben az elektródákat úgy alakították ki, hogy a nem kívánatos kémiai reakciókat csökkentsék.
Hirdetés
Ennek köszönhetően az akkumulátor energiatároló képessége sokkal tartósabb, a Geely szerint 3500 töltést is kibír, azaz egymillió kilométert is megtehet vele egy villanyautó. Az átlagos évi 20.000 megtett km-rel számolva akár 50 évig is használatban maradhat. A gyártó további előnyöket is említ: hatásosabban birkózik meg a hideggel is az akkumulátor, -30 Celsius-fokban maximális kapacitásának kb. 90%-át tartja, míg egy ma elterjedt aksinál 79%-ot mértek saját tesztjükön. Gyorsabban tud áramot is felvenni, 10%-os töltöttségről 80%-ot 17 perc alatt ér el, szemben egy hagyományos akkumulátor 26 percével - ezt többek között hosszú és vékony szén nanocsövek használatával érték el, a lítiumionok ezeken jóval gyorsabban tudnak áramlani. A 192 Wh/kg kapacitású telep nagyjából 40%-kal rövidebb, a Geely szerint évente 80.000 tonna szén-dioxid kibocsátása is megelőzhető ezzel az akkumulátorral (ez a gyártási és az utógondozási folyamatoknál lehet releváns).
Sokkal biztonságosabb is a Geely új energiatárolója. A telep házába alumíniumot tesznek, ami sérülés esetén behatol a cellák közé, megelőzve ezáltal a rövidzárlatot. Lőtték 5,8 mm-es golyóval, végigkarcolták, sós vízbe merítették, extrém hidegbe helyezték, lezúzták oldalról, tűzbe dobták és 26 tonnával préselték, mégsem lobbant lángra. Volt olyan is, hogy egyszerre nyolc darab 5 mm átmérőjű rudat szúrtak belé, majd egy órán át a levegőn hagyták, de semmi probléma nem akadt vele. Már csak arra lennénk kíváncsiak, mennyibe kerülne egy ilyen akkumulátor, ha sorozatgyártásba kerülne, és persze hogy tervezi-e ezt a Geely - erről azonban sajnos nem tettek említést.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?