Nem retten meg a térdig érő sártól az új Volkswagen Amarok!

Már itthon az új VW Amarok, mutatjuk, mennyibe kerül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hete már rendelhető a Volkswagen Amarok új generációja a hazai márkakereskedésekben. Egy rövid menetpróba során megnéztük, hogy mit tud a masina.

Néhány évnyi szünet után újra vásárlókra vadászik a Volkswagen Amarok, hiszen megérkezett a második generáció, amelynek minden egyes milliméterét újragondolták. Ami persze virágnyelven azt is jelenti, hogy közös alapokra épül a kékoválosok pickupjával. Azonban a formatervezők jó munkát végeztek, sikerült a Volkswagen formanyelvére faragni a platóst. A csúcsváltozatok orra ráadásul még karakteresebb az X-alakzattal, a rendszámtábla-tartója felett pedig dombornyomott „Amarok” felirat húzódik. Az orr alsó részén (a Life kiviteltől) még két (az Amarok alapkivitel esetében egy) integrált, úgynevezett mentő-vonószem is rendelkezésre áll, amelyek terhelhetősége meghaladja a hagyományos vonószemekét. Az új pickup 9,6 centivel nőtt az elődjéhez képest, így most 5,35 méter, míg a tengelytávolsága 17,3 centivel nőtt 3,27 méterre. Szélessége 1,9 méter, a magassága viszont a választott keréktárcsa/gumiabroncs kombinációtól függően 1,75 és 1,88 méter között alakul.
Hirdetés
Rövidebbek lettek a karosszéria-túlnyúlásai, elöl 86,5 centiméter az érték, hátul pedig 1,21 méter. Mindez jobb terepképességekhez vezet. Az első terepszög 30 fok, a hátsó 26 fok, a tengelyek közötti rámpaszög pedig akár 21 fok. Továbbá a gázlómélysége 50-ről 80 centiméterre nőtt, az autó szabadmagassága pedig a felszereltségtől és a gumiabroncsmérettől függően a 23,7 centimétert is elérheti, a fordulókör átmérője pedig 12,93 méter.
Hátul a raktérajtón csaknem teljes szélességében dombornyomott „Amarok” felirat húzódik, az ajtó belső oldalán pedig praktikus mérőlécet alakítottak ki a tervezők. Fontos, hogy elődjével ellentétben a rakfelület ajtaja a Life felszereltségi változattól már alapkivitelben a központi zár része. A plató első ízben elektromos mozgatású rolóval is lefedhető, amely a kulcs gombjával, a vezetőülésből vagy közvetlenül a platóról működtethető. A kényelemre is nagy hangsúlyt fektettek, elöl nem lehet belekötni az ülésekbe, de a sárdagasztás közben kipróbált hátsó helyen sem volt nyűg az utazás.
Hirdetés
Bent akár 12,3 colos digitális műszeregység várhat a sofőrre (alapból csak 8 colos és félig analóg). Ugyanakkor a 10,1 colos központi kijelző alapból jár, a magasabb felszereltségek esetén ez már 12 colos. A fedélzeti rendszerek része az Android Auto (Google) és a CarPlay (Apple), amelyekkel az okostelefonos alkalmazások az infotainment-rendszerbe integrálhatók. Szintén széria Európában a Volkswagen mobil online-szolgáltatások, azaz a VW Connect legújabb generációja.  Motorfronton három lehetőség közül választhatnak az ügyfelek. A belépő szint a 170 lóerős 2.0 TDI. Ez a négyhengeres motor 3500-as percenkénti fordulatszámtól adja le legnagyobb teljesítményét, 405 newtonméter maximális forgatónyomatékát pedig 1750 és 2500 percenkénti fordulat között kínálja. A 125 kilowattos TDI-motor már alapkivitelben elektronikusan kapcsolható 4Motion összkerékhajtással és hatfokozatú manuális sebességváltóval kecsegtet.
Hirdetés
Az erősebbik kétliteres dízel már biturbós, 205 lóerős. A csúcsteljesítmény 3750 percenkénti fordulattól, az 500 newtonméter maximális forgatónyomaték 1750 és 2000 percenkénti fordulatszám között áll rendelkezésre. Ez a hatfokozatú manuális mellett extraként tízfokozatú automata sebességváltóval is rendelhető. Ez a TDI-erőforrás minden esetben a profibb, kapcsolható összkerékhajtáshoz (4Motion) csatlakozik, amely elektromechanikus központi osztóművön keresztül osztja el a forgatónyomatékot az első és a hátsó tengely között. A csúcs-TDI háromliteres V6-os 240 lóerővel, amit 3250-es percenkénti fordulatszámtól, míg a 600 newtonméter maximális forgatónyomatékot 1750 és 2250 percenkénti fordulat között adja. Ez kizárólag a tízfokozatú automatikus sebességváltóval és a profibb összkerékhajtással elérhető. Na, de mi ez a kétfajta összkerékhajtási rendszer? Mindkét rendszer a választott üzemmódtól függően osztja el a forgatónyomatékot az első tengely és a hátsó tengely (nagy terhelhetőségű merevtengely) között. Emellett mindkét rendszer a hátsó tengely gombnyomásra kapcsolható differenciálzárjával (extrafelszerelés) is kiegészíthető, amely egyenletesen osztja el a hátra érkező forgatónyomatékot a hátsó kerekek között. Ám a bővített kapcsolható összkerékhajtás-rendszer egy negyedik üzemmódot is kínál, amely többlamellás központi tengelykapcsolón keresztül osztja el a forgatónyomatékot a négy kerék között. A vezető a középkonzol forgókapcsolójával választhat üzemmódok között, amelyek közül az alapértelmezett az említett 4A. Emellett ott van még a hat „menetüzemmód” is, amelyek között a sebességváltókar előtti Mode gombot megnyomva lehet variálni. A rövid próbán pedig kiderült, hogy bátran lehet terepezni az Amarokkal, persze nagyban függ a gumiabroncsoktól, hogy mire képes. Ha kell, akkor bátor dagonyázó, de a városiasabb felszereltséggel csinos szabadidő-autó is lehet belőle, amit kellemes vezetni a szilárd burkolatú utakon is. Mielőtt rátérek az árcédulájára, érdemes megemlíteni, hogy több mint húsz új vezetői segédrendszer szolgálhat az autóban. Valamint az új pickup ötféle felszereltségi változatban jelenik meg a piacon. A belépőszint a sima Amarok kivitel, amelyet a Life és a Style követ, illetve egyaránt csúcsváltozatként érkezik a PanAmericana (offroad karakterrel) és az Aventura (városiasabb karakterrel). A színpaletta 8 tagú a tiszta fehértől az éjfeketén, csillámkéken, világosszürkén, sötétszürkén, mélyvörösön, csillám bézsen át a középkékig. Végül az a bizonyos ár: a 170 lóerős, 6 sebességes Amarok 2.0 TDI 4Motion induló ára Magyarországon nettó 18 470 880 forint, de egy csúcsfelszereltségű, V6-os modell ára a 30 millió forintot is elérheti. Fotók: Besenyei Gergely
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?