Nem Müller és nem is Loeb a leggyorsabb
WTCC: Norbi nem bírt a gyári erőgépekkel
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Michelisz kilencedik és negyedik lett a Salzburgringen, ahol persze a Citroën dominált. Lassan López a fő vb-esélyes.
Az edzésen még rontott López, az első versenyen meg beragadt Coronel mögé, de másodjára már mindenkin átgázolt, s mivel csapattársai és riválisai nem vagy csak alig szereztek pontot, jókorára növelte összetettbeli előnyét (képek: fiawtcc.com)
A szezon ötödik WTCC-versenyhétvégéjén, a félelmetesen gyors és nyers erőt követelő ausztriai Salzburgringen Michelisz az első futamot a kilencedik helyről kezdhette, s a két pontocskát érő kilencedik helyen is zárta azután, hogy a rajtnál Morbidellit meg tudta előzni, majd később elfékezte magát, így Tarquini lehagyta. A versenyt a pole-ból Müller nyerte a Lópezzel szemben hősiesen védekező Coronel előtt. A ralilegenda Loeb negyedik lett.
Vannak a sztárok, a négyszeres WTCC-bajnok és címvédő Yvan Müller, illetve a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb, de nem ők a leggyorsabbak, hanem "Pechito" López. Persze még sok van hátra, de neki áll a zászló
Az első verseny végeredménye (Salzburgring, 4241 m, 15 kör, élcsoport)
[/szlista]
- Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 20:56.737 p (182,22 km/ó)
- Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) + 3.840 mp
- López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 4.276
- Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 5.427
- Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) + 12.403
- Chilton (brit, Chevrolet RML Cruze TC1) + 12.945
- Bennani (marokkói, Honda Civic WTCC) + 13.566
- Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 14.868
- Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 15.672
- Morbidelli (olasz, Chevrolet RML Cruze TC1) + 16.184
[/szlista]
[/keret]
Michelisz a Coronellel szembeni csatát már nem veszítette el, értékes pontokat gyűjtött, s összetettben feljött eggyel a nyolcadik pozícióba. Folytatás Moszkvában június 6-8. között.