Nem lesz V8 a Merci Navarájában

Eloszlatták a pletykákat, ne várjunk V8-as AMG X-osztályt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyenesen a gyáriaktól érkezett az információ, miszerint nyolchengeres motorral ne várjuk a Mercedes első pickupját. Az X-osztály legnagyobb motorja V6-os lesz.


Egy hete mutatkozott be a Mercedes első pickupja, a régóta híresztelt X-osztály. Akár csak a Citan, ez a modell is a Renault-Nissannal való közreműködésük gyümölcse. Az új X-osztály a Nissan Navara csillagos testvére, ennek megfelelően a hajtáskombinációk is egyeznek, legalábbis egyelőre. Ez jelenleg azt jelenti, hogy első körben 2,3 literes négyhengeres dízelmotorral lesz elérhető 160 és 190 lóerős teljesítménnyel, alapból hátsókerék-hajtással, kézi, vagy automata váltóval és kapcsolható összkerékhajtással. Lesznek nagyobb vasak is az orrában, de V8-as X-osztály AMG-t ne várjunk.

Hirdetés
Ezt maga a Mercedes Vans globális igazgatója, Volker Mornhinweg árulta el a CarsGuide magazinnak, miután több magazin és online autós újság is lehozta a pletykát, miszerint V8-as motort is kaphat az X-osztály. Ennek valószínűleg egyszerű a megoldása, a Nissan Navara platformját négyhengeres motorokra tervezték, így is csoda, hogy V6-os, 258 lóerős motort is ígérnek hozzá a gyáriak. Az is vélhetően azért érkezik csak később, mert még nem készültek el az alváz módosításával, ezért első körben a már meglévő hajtással jön. Az AMG verzió viszont még így sem vethető el teljesen, mivel a 43-as modelleket hajtó V6-os motort akár még bele is rakhatják, már ha egyáltalán szeretnék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?