Nem kötelező a téli gumiabroncs, de figyelmeztetnek, ha nincs

Jövő héten ellenőrzik az autók téli felkészítését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár jelenleg 15 Celsius fokos a levegő hőmérséklete Budapesten, így túlzásnak tűnhet az autók téli felkészítése, mégsem árt az elővigyázatosság.


Bár napközben igen magas, akár 15 Clesius fokos hőmérsékletek is adódhatnak, éjjelente fagypont köré csökken a hőmérséklet, olyankor pedig már jól jön, ha nem nyári, hanem téli vagy legalább egy jobb négyévszakos abroncs van autónkon - bizonyítja ezt saját gumitesztünk is, amiből hamarosan jön az idei kiadás.
A téli autófelkészítés fontosságáról nemrégiben írtunk, aki pedig még nem foglalkozott vele, annak érdemes átfutnia a teendőket, ugyanis Összehangolt mint arról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatást adott, jövő héten szerda és péntek, azaz 2017. november 8. és 10. között összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre.

Emlékeztetnek arra, hogy az őszi-téli időszakban megváltozó út- és látási viszonyokhoz minden közlekedőnek alkalmazkodnia kell. Csúszós, havas úton a fékút hosszabb, ezért a gumiabroncsok állapota döntően befolyásolja a járművek menetstabilitását. A közlekedési hatóságként eljáró NFM és a kormányhivatalok munkatársai végzik az ellenőrzést. A személygépkocsik esetében azt vizsgálják, hogy a gumi megfelel-e az időszaknak, továbbá az abroncs műszaki állapotát, méret- és típusazonosságát. Ugyanakkor a fagyálló folyadék szintjét és fagyáspontját, az ablaktörlő lapátokat, az ablakmosó-, világító- és jelzőberendezéseket is ellenőrzik.
Hirdetés
A buszok esetében az ülések és a biztonsági övek rögzítését, utóbbiak működőképességét, illetve a baleseti mentést szolgáló eszközök, például a tűzoltó készülékek, ablaktörő kalapácsok meglétét, az ajtók vésznyitó szerkezeteit is ellenőrzik. A gépkocsik vezetőit tájékoztatják a téli járműüzemeltetés általános feltételeiről, illetve felhívják a figyelmét a téli gumi használatára azoknak akik még novemberben is nyári gumival járnak. Megjegyezzük, aki csak nappal autózik, azaz hajnalban és éjszaka nem, az mostanság is biztonságosan autózhat nyári gumival, ám arra érdemes figyelni, hogy a gumisoknál időben érdemes bejelentkezni a cserére, a rossz idő beköszöntével ugyanis átlag feletti várakozási időkkel szembesülhetünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Nem kötelező a téli gumiabroncs, de figyelmeztetnek, ha nincs

  • 2017.11.03. at 21:54
    Permalink

    első körben, a rendőr max javasolhatja, illetve semmi köze hozzá, hogy milyen gumi van az autón. A mintázat mélységét megnézheti ugyan, de kötelező nyári vagy téli gumi törvény nincs, így semmit nem tehet ezzel kapcsolatban.
    másik, hogy 10-15 fokot mondanak jövő hétre is, ahol jóval hosszabb a téli gumiknak a fékútja, érthetetlen az ez irányú bohóckodás. 5 fok körüli napi maximumnál már látnám értelmét egy ilyen akciónak, HA ! DECSAK HA ! kötelezően elő van írva a téli gumi mondjuk nov végétől (az utóbbi években nagyjából innetől kezdődnek a hűvösebb nappalok), és ha VAN HÓ! mert ugye osztrákoknál is akkor büntethetnek érte, ha nincs hólánc és ha esik a hó és úgy állítanak meg nyári gumival, máskülönben nem.

    harmadrészt ez megint egy róka fogta csuka, hiszen legyenek már olyan kedvesek és mutassanak egy statisztikát, hogy mennyi baleset is lett nyári gumi használata miatt télen? biztos vagyok benne, hogy k-va kevés…..szóval, megint egy rettentően fontos dologra sikerül ráállítani a rend őreinket……

  • 2017.11.04. at 10:14
    Permalink

    Meggyőződésem, hogy egyetlen baleset sem előzhető meg a téligumi használatával.
    Ha vészfékezéskor nem tudsz megállni, hogy megelőzd az ütközést, akkor mindegy, hogy téli- vagy nyári gumit használsz.
    Télen nem kell feszegetni a tapadás határait. Persze nyáron sem.
    Az hogy a tesztek milyen eredményt adnak, csak irányadó.

  • 2017.11.04. at 20:14
    Permalink

    A 4. autón használok 4 évszakos gumit, 4-5 éve vezetek velük évi átlag 15 000 km-t. Letenni is akkor tettem az autót amikor lezárták a főutat a nagy hó miatt 1 napra. Ráadásul a Vredestein quatrac 4 évszakosát, szóval nem a prémium márkák közül. Semmi problémám nem volt vele. Szerintem amire figyelni kell téli körülmények között, hóban, az a sebesség és a követési távolság megválasztása. Télen még a pilóták is visszavesznek. Egyébként mióta propagálják ennyire a gumiváltást? 20 éve? Előtte is közlekedtek az emberek valahogy! Ha meg akkora hó esik, hogy nincs idő letakarítani az utakat, de muszály menni, akkor ott a régi jól bevált analóg technika a digitális korban a hólánc! Azt mondják csodákra képes!

Vélemény, hozzászólás?