Nem kockáztat a Volvo, inkább másodjára is frissíti az XC90-est!

A közel 10 éves XC90 nemhogy eltűnne, meghosszabbítják az életciklusát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

5 évvel ezelőtt már kapott egy ráncfelvarrást az XC90, azonban a jövőre 10 éves modellt nem nyugdíjazza a Volvo, éppen ellenkezőleg, egy második frissítéssel meghosszabbítja az életét.

Éppen 10 éve, 2014-ben mutatta be az XC90 második generációját a Volvo, amely egy évvel később került a kereskedésekbe. A városi terepjárót aztán 2019-ben frissítették, viszont most, öt évvel később sem a nyugdíjazása miatt került reflektrofénybe, éppen ellenkezőleg, ugyanis a svéd eredetű márka újabb ráncfelvarrást jelentett be. A legszembetűnőbb változás a frontrészen figyelhető meg, hiszen a hűtőmaszk és a nappali menetfények grafikája is megváltozott. Hátul első ránézésre a lámpatestek változatlanok, viszont a LED-fényeket átrajzolták.
Hirdetés
A műszerfalon nagyobb érintőképernyő található a frissített XC90-ben, a korábbi 9 colosat 11,2-esre cserélték. Emellett a szoftveren is finomítottak egy keveset, a közlemény szerint mostantól könnyebben és gyorsabban használhatóak az alkalmazások. Minden bizonnyal a vásárlói visszajelzésekre reagálva a telefontöltő padot újrapozicionálták, a középkonzolon pedig több tárolóhelyet kínál a frissített verzió. A pohártartókat is felhasználóbarátabbak: ezek mostantól a kisebb üvegeket is biztosan a helyükön tartják.
De mi a helyzet motorfronton? A konnektoros hibrid kivitel 306 lóerős benzines erőforrásához egy 143 lovas villanymotor társul, a hajtásláncot pedig egy 19 kilowattórás akkumulátor teszi teljessé. A WLTP ciklus szerint emissziómentesen 70 kilométert képes megtenni az XC90, urbánus környezetben viszont ez a szám akár 89 is lehet. A T8-as verzió mellett 247 vagy 296 lovas benzinmotorokkal is kapható a frissített modell, mindkét esetben lágy hibrid rásegítéssel. Utóbbi két opció kapcsán a Volvo közleménye szerint a menetkomfort sokat fejlődött, hiszen átdolgozták a felfüggesztéseket és igyekeztek a korábbinál is jobban kiszűrni a környezeti zajokat az utastérből.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Nem kockáztat a Volvo, inkább másodjára is frissíti az XC90-est!

    • 2024.09.05. at 17:29
      Permalink

      De ha ugyanezt egy japán csinálja, akkor megy a savazás ezerrel, miért nem fejleszt, miért nincs innováció. Tagadd le megint a kettős mércédet, máshoz úgysem értesz…

      • 2024.09.05. at 22:07
        Permalink

        Itt azért arról van szó hogy rengeteget fejlesztenek. Kihozták az utód elektromos EX90-est, de biztos ami biztos, a (még mindig eléggé) sikeres benzinesnek még adnak egy alapos faceliftet, amellett hogy azért eddig is minden évben csiszoltak valamit rajta.

        Szerintem megint te vagy az aki nem érted a dolgokat…

Vélemény, hozzászólás?