Nyári dugó az M1/M7 autópálya kivezetőjén: ilyen forgalom mellett nem meglepő, hogy közel 3 millió embernek segített az utólagos matricavásárlási lehetőség
Akadhatnak az autópályán
veszélyesebb szabálytalanságok és problémák is, minthogy valaki elfelejtett, de amúgy akart volna matricát venni. Erre a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. is rájött, ezért 2018 óta nem kell megijedni, (és főleg nem kell
életveszélyes megfordulásokat, tolatásokat és forgalommal szemben lehajtásokat eszközölni) ha véletlenül felhajtottunk a fizetős szakaszra, vagy elfelejtettük előre megvenni az e-matricát. Elég félreállni egy órán belül a legközelebbi benzinkúton vagy parkolóban, és utólag, akár online pótolni.
„A 60 perces türelmi idő 2018 januárjától került bevezetésre. Már abban az évben több mint 650 ezer, 2019-ben bő 610 ezer, 2020-ban majdnem 430 ezer, a tavalyi év során pedig ismét valamivel több mint 600 ezer közlekedő tudott élni – akár többször is – a lehetőséggel. Bevezetése óta közel 3 millió alkalommal vásároltak utólag, de 60 percen belül autópálya-matricát az autósok.” - számolt be Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette:
„A legtöbben az adott évben mindössze egy alkalommal éltek ezzel a lehetőséggel. Éves szinten nagyjából 100 ezer olyan egyedi rendszámot látunk a rendszerünkben, amelyre egynél több alkalommal történt így vignettavásárlás. Ez az utólag szabályosan vásárlók körülbelül 16-17 százalékát teszi ki.”