Nem japán, angol – Nissan Micra 1.0 használtteszt
Nissan Micra 1.0 Visia AC, 2004 - használtteszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Megkíméltnek mondott alapmotoros Nissan Micrát próbáltunk. Jobbra számítottunk, mint amilyen a tízéves autó volt.
Kívülről még ma is barátságos az előző Micra. Főként egy világos színű, törésmentes példánnyal, amilyen ez is
Ismerős ismerőse szeretne autót váltani. Van egy Micrája, amit alapvetően szeret, hiszen igazi női autó, olyan, amit akár még a mai Valentin napra is biztosan jó lenne megkapni. De ő most már egy kicsit nagyobba, kicsit komolyabba ülne át. Az új autó árának uszkve 50 százalékát szerette volna meglévő autójából finanszírozni. Így eladná, pontosabban eladta volna 2004-es, alapmotoros Micráját, amire az elmúlt 1-2 hónapban csaknem 150 ezer forintot költött. Rögtönzött piackutatása és saját autójának - nyilván nem kevéssé szubjektív és elfogult - értékelése alapján a Micrát 960 ezer forintért szerette volna hirdetni.
Alapgép virsligumikkal, kár, hogy már nem a gyári dísztárcsákkal
Le kellett lombozzuk: 2004-es Micrákat 700 ezer forinttól lehet kapni a Használtautó.hu kínálatából. Ennek az értéke sem mondható nagyobbnak. Még akkor sem, ha kívülről jól néz ki, és akkor sem, ha épp egy komolyabb szervizelésen esett át. Javít a képen, hogy a Micra karosszériája nem csak most karcmentes, korábban sem volt törve, és ez bizony nagy szó egy közel 10 (bocsánat, ne öregítsük, csak októberben lesz 10) éves autótól. Viszont már a külső megjelenésen is rontanak az utólagosan és nem teljesen egyező vonalban felragasztott védőcsíkok és az olcsó, nem gyári dísztárcsák.
Fotón még csak-csak jól mutat, ha viszont élőben és közelről nézzük a részleteket, a közel tízéves Micra utastere már nem annyira vonzó
Szinte hihetetlen, hogy tíz évvel ezelőtt még ki lehetett spórolni a hátsó fejtámaszokat, az övek viszont legalább mind hárompontosak és automaták, az ülések nem kiültek
Már savanyú szájízzel indítózok, szerencsére a motor reményt ad. A négyhengeres 1,0 literes egyenletesen jár, élénken pörög fel. Mint megtudom, alig egy hónapja cserélték vezérműláncát, az ugyanis megnyúlt. Nem is elsősorban csattogása, hanem amiatt kellett cserélni, mert a vezérlő-elektronika már fals jeleket kapott, gyengén üzemelt a motor. Most viszont 65 lóerős ereje teljében lehet, élénken viszi ugyanis a 970 kilós autót. Városban egészen dinamikus, autópályán persze lomha, s a 15,7 másodperces 100-as sprint is nyűgös, nem előzgetésekhez való. Higgadtan vállalható, sőt, még azt is mondanám, hogy élmény vezetni. Élményt azonban itt már csak a motor ad. Elismerésre méltó, hogy a futómű nem kopog, nem lötyög, de kicsit félrehúz, a kormányközép sincs jól beállítva. A kormány pedig nem csak kopott, mintha folyamatosan mállana szét. Tudom, lehet bőröztetni, nem egész húszezer forintért kerülhetne rá egy finom borítás profi módon. Persze az is üvöltene, hogy nem eredeti, de eredeti állapotról kár is lenne egy 10 éves autónál beszélni.
A kormánykerék nagyon megöregedett, minimum bőröztetni, szakemberek szerint inkább cserélni kellene. A 141 ezer kilométeres óraállás igaz lehet
Nem csak a kormánykerék, az index bajuszkapcsolója és a váltó gombja, illetve kulisszája is kopott. Az évi csaknem 15 ezer kilométeres átlaggal összejött 141 ezer is soknak tűnik a Micra számára
Kapok is azonnali ajánlatot és kis kedvezményt a Juke-ra, gyors állapotfelmérést a Micrára. Az autó valóban nem volt törött, futása lehet reális, sajnos ezen Micrák utastéri elemei valóban erősen kopnak – mondja a típust jól ismerő kereskedő. Komolyabb átnézés nélkül bázisárat ajánl: 500 ezer forint. Talán lehet több, ha az elsőre láthatókhoz mérten nem derül ki több apróság. Az azonban már csupán az utastér láttán egyértelmű, hogy erre az autóra uszkve 100 ezer forintot csupán „optikai tuningként” rá kellene költeni, hogy vállalható legyen. Cserélendő a kormánykeréken túl a műszerblokk is, ugyanis az órák darabosan, le- és felragadva járnak. Kozmetika, illetve az üvöltő hibák javítása után a szalon 750 ezer forint környékén állítaná ki, persze valahol hátul az udvaron, nem a frontvonalban.
Ezen példány legjobb pontja a teljesen alumínium, két vezérműtengelyes, 16 szelepes 1,0 literes motor. Élénk karakterisztikával, szerény fogyasztással, jelképes, 3,5 literes olajtöltettel, városban is kedvező, országúton nevetségesen szerény fogyasztással
Alapból 251 literes, a bázisverziónál csak egyben hajtható támlával bővíthető a csomagtér. A drágább verziók osztott hajtást és tologatást is kínáltak
Jól tudod, mivel a Renault tulajdonosa a Nissannak!
Ha jól tudom, Ebben a Micrában nem sok japán van, inkább francia.
Volt már Japán autód? Gondolom nem!Vagy csak az egyik ismerősöd ismerőse mondta valamikor valakinek hogy drága hozzájuk az alkatrész??? Igen elromlanak de nem mindegy hogy hányszor és hogy milyen időközönként, és azért a japánok ritkábban!
Mindegyik cikkben ahol szerepel egy japán autó ,a japán autók igy a japán autók ugy, de azok is elromolnak az alkatrész nem ólcsó hozzájuk. Már kezd ez unalmassá válni mennyire jók
1239cm twingo fogyasztasa 5 L , varosban 6,5l max 7l ha nagy a forgalom.Tudom, hogy nem egy sulycsoportu de azert egy 1l autotol szerenyebb etvagyat varna az ember.
„Sokszor el kell fogadni, hogy az autó bizony nem ér annyit, mint amennyire tulajdonosként gondoltunk”
Ezt azért finomítanám:Az autó lehet,hogy még érne is annyit,csak a PIAC nem ad annyit érte.
Általában az Eurotax árfolyamhoz szokták az árat belőni.Adtam már el nem egy használtkocsit és ilyenkor nyílik ki a bicska a zsebemben!
A vevők mindig az ÁTLAGÁRAKAT mantrázzák,a kitűnő állapotért a sok-sok törődésért,a kevesebb kilométerért nem hajlandóak többet fizetni.
Érdekes lenne tudni,hogy ezek az”ármegállapító szervezetek”mi alapján számolnak dolgokat és egyáltalán kinek-minek van szüksége az Eurotax típusú szervezetekre?!
Ha már létrehozták őket,akkor miért nem ugyanolyan mércével mérnek?
Hogy létezik az,hogy egy újkorában 3 milliós német autó többet ér használtan,mint egy ugyanolyan kategóriájú,állapotú,korú,felszereltségű,futású japán vagy francia?
A használt áruk piaca(így az autóké is)abszolúte a kereslet-kínálat egyensúlyán alapul,magyarán egy autó PONT ANNYIT ÉR AMENNYIT MEGADNAK ÉRTE.
Vagy az eladó bukik,vagy a vevő….,ez egy ilyen játék!