Tavares szerint a marketingesek hibája, hogy nem fogy a Fiat 500e

Még véletlenül sem a Fiat 500e elenyésző hatótávolsága és 11,5 milliós alapára a probléma

Valószínűleg a Fiat 500 eladási számai egészen addig ugyanilyen gyengék maradnak majd, amíg vissza nem hozzák a belsőégésű motoros változatokat az olaszok.

Ismét nem tudott olyan kevés autót előállítani Mirafioriban a Fiat 500e gyártósora, hogy megfeleljen a minimális keresletnek: további rendelések híján eredetileg december 18. és január 5. között tervezték szüneteltetni a gyártást, majd ezt kibővítették a december 2. és december 17. közötti időszakkal. Mindez azt jelenti, hogy több mint egy hónapig megint nem készül majd egyetlen árva Fiat 500e sem, így a gyártósor dolgozóira sem lesz szükség ebben az időszakban.

Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója a marketinges csapatok alkalmatlanságával indokolta a Fiat 500e mellett a Maserati modellek vártnál alacsonyabb népszerűségét is.

A megoldás azonban már készül a problémára, egy hibrid változatot is fejlesztenek az eredetileg kizárólag elektromosnak ígért jelenlegi Fiat 500 generációból. Ne feledjük: a 2007-ben bemutatott előző Fiat 500 sorozat minden egyes piacon jóval népszerűbb tudott maradni, ahol párhuzamosan forgalmazták új autóként mindkét változatot.
Több mint kétszer annyiba kerül az elektromos Fiat 500 Magarországon, mint amennyiért az utolsó benzines példányokat dobják utánad újonnan
Persze, arra senki sem hívja fel a figyelmet a cégcsoport nyilvános kommunikációjában, hogy a régi Fiat 500 súlyos milliókkal került kevesebbe a tisztán elektromos utódnál, részben a lengyel gyártás és a kevésbé prémium pozicionálás végett.

Összevetésképp: készletről jelenleg még hazánkban is kapható a benzines 500, méghozzá 5,5 millió forintért, miközben az elektromos változat 11,5 millióról indul.

Remélhetőleg a hamarosan érkező hibrid változat árai is visszatalálnak majd a realitás talajára. Ha pedig mégsem, akkor legalább már tudjuk, hogy a probléma nem a pénztárcák vastagságában, és az autó aligha versenyképes specifikációjában, hanem a marketingesek alkalmasságában keresendő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.12.01. at 17:55
    Permalink

    Az ilyen csúcsceo-s f.szoknak kéne egyszer elmagyarázni, hogy nem kap mindenki 2-3 millás (juróban persze) havi pénzt.
    Itt feljebb ~250 ezer km után kezd “termelni” a villonyos, hát a hülyének is megéri!

  • 2024.12.01. at 22:22
    Permalink

    Teljesen jól csinálja a CEO – az olasz gyártástól minél hamarabb meg kell szabadulnia a Stellantisnak, s amit lehet átvinni Dél-Amerikába, Ázsiába vagy Kelet-Európába. A franczia és spanyol üzemeik jól fialnak, viszont az olasz értéklánc nem hogy csak nem illik az új modellcsaládokhoz, de teljesen reménytelen az átalakítása. Az egykori FCA hátország már akkor romokban hevert, mikor hozzájutottak, s ekkora rakás szarból nem igen lehet várat építeni. Ha a világ legjobb autóját gyártanák ott azt sem lehetne versenyképesen piacra dobni.

Vélemény, hozzászólás?