Neked egy fullos Duster kell! – automata Duster teszt

Dacia Duster 1.5 dCi 109 LE EDC Outdoor teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csúcskivitelében járt nálunk a finoman frissített Dacia Duster. Vajon lehet jó terepjáró automata váltóval és elsőkerék-hajtással is?


Mit keres nálunk egy első generációs Dacia Duster mikor épp nemrég mutatták be az utódot? A Duster ma is sláger, főként, hogy EDC bejövetelével bővítették a kínálatot tavaly év végén. Igen, már duplakuplungos automatát is kaphat hazánk egyik kedvenc hobbiterepjárója, mi pedig a hozzá járó csúcsdízellel, csúcsfelszereltségben és elsőkerék-hajtással vallattuk a pofátlanul kívánatos és egyben lévő top verziót. Lelövöm a poént: ez jelenleg a második legdrágább Dacia Duster – az összkerekes 1.5 dCi ugyanis kézi váltóval is megelőzi –, listaárával azonban még így is 5 millió forint alatt tud maradni, ezért egész egyszerűen nincs ellenfele. A teszthét után egyértelmű, hogy ha valaki megkérdezi milyen városi terepjárót válasszon, azt fogom válaszolni, hogy „neked egy fullos Duster kell!”

Persze csak akkor, ha képesek vagyunk elfogadni a valamivel átlag alatti anyagminőséget és az egy-két jól láthatóan elrontott részletet, amivel szeretik éreztetni velünk az olcsóságot. Nem csak érezteti, az arcunkba kiabálja: másképp ki folyamodna arra, hogy a külső tükrök vezérlőjét a kézifék alá varázsolja, vagy éppen ennyire elérhetetlenné tegye az ülésfűtés gombját, vagy miért lenne ennyire puritán módon lépcsős a csomagtér ülésdöntéskor. Sajnos találni ilyen részleteket az utastérben, ahogy olcsó hatású zongoralakkot, vastag illesztési hézagokat és néhol sorjás műanyagokat, gombokat is, de a helyzet már közel sem olyan rossz, mint mikor 2004-ben a Logannal újraélesztették a Daciát.

Frissítése óta már odafigyeltek olyan finomságokra, mint a jobb fogású bőrkormány – ami egyébként egész mutatós is – vagy éppen a narancs légbeömlőkarimák. Utóbbi színt egyébként örökölheti a 150 000 forintos felárat jelentő félbőr ülések varrása is, amik ugyan továbbra is rövid ülőlapot adnak, de egész kényelmesek. Még Duster felirat is jutott rájuk. Ez igen! Itt már egész egyszerűen nem nyomasztó a környezet és ezt igenis értékelni kell. Ahogy a szögegyszerű, néhol puritán lemezét mutató, de öblös 475 literrel ellátott csomagteret is. Ilyen ársávban amúgy se legyen nagy igényünk.
A külső már fenyítőbb, de szerencsére nem számunkra. Tesztautónk meteorszürke színe nagyszerűen egészítette ki a Duster meggyőző 21 centis szabad hasmagasságát és persze a finom maffia kisugárzást is. Az első-hátsó ezüst koptatók és a körbefuttatott műanyagozás megadja a masszív kiállást, a 16 colos, hátul bizony dobféket takaró könnyűfém felnik pedig némi diszkót is bevetnek. A lényeg azonban a hajtás, ami annyira összeszedettnek és könnyednek hatott, hogy minden kiszállás után azt mondatta velem:

Ez egy jó autó!


Ismét bebizonyosodott, hogy nagyszerű motor a Renault-Nissan csoport 1.5 dCi-je, ugyanis még a Dusternek is meglepően nyugodt karaktert kölcsönzött és terepen is kitartó társnak bizonyult. Már alacsony fordulaton nyomatékos, kevésbé éreztet turbólyukat, a 110 lóerő pedig elég ahhoz, hogy nagyot lépjen. Már kezdtem attól félni, hogy cserébe torkos lesz, de az 5,6 literes tesztfogyasztás eléggé meggyőző, főként miután nem keveset terepeztünk is. Ehhez pedig kell az is, hogy ennyire jól összehangolják a 6 fokozatú EDC automatával. Gyorsan és finoman vált, észrevétlenül dolgozik alattunk a duplakuplungos váltómű, nem olyan ideges, mint amilyen például a Capturben volt. Mindig éppen ott váltott, ahol én tettem volna, a gázreakció is rendben. Persze a dízel nagyon traktor, de a hangszigetelés hiánya, így az utasteret belengő kerregés is csak annak éreztetése, hogy olcsó autót vettünk. Még a szervó és a turbó működését is hallhatjuk odabent, a rezonancia is elég jelentős, de ez egy félterepjárónál inkább szexi szerintem. Együtt lehet élni vele, ahogy minden apró botlásával is. Sokkal fontosabb a magabiztos viselkedés terepen is.
Apropó terepezés, döbbent arccal álltunk a Groupama Tanpályán, mikor Katona Csaba megmutatta nekünk, hogy miért is lenyűgöző szegmensében a Duster 29,3 fokos első, 34,9 fokos hátsó és 23 fokos átlépő terepszöge. A puritán közvetlenség ezen a terepen jött igazán jól, a nehézkes szervójú kormányban a talaj minden rezdülését érezni, a futómű pedig meglepő puhasággal lendített át a korántsem barátságos terepen. Mintha Daciáék a SUV kézikönyv helyett véletlenül a terepjárókét kapták volna le a polcról. Úgyhogy jól bedobták a pótkereket is a váz alá, mert az úgy menő. Ennél durvább tereppel pedig jó eséllyel nem sűrűn találkozik egy kompakt szabadidő-autó. Az a tapasztalat, hogy csak évi pár alkalommal veszik igazán hasznát a feláras összkerékhajtásnak, a Dusternél pedig szinte nem is indokolt költeni rá. Egyébként éppen ekkor járt nálunk a Lada 4X4 Urban is, amivel össze is vetettük, de erről majd egy későbbi anyagban.
Hirdetés

Outdoor szinten alap a négy elektromos ablak, a hátsó üléssor fejtámlái, a manuális klíma, a központi zár, a tempomat és a hátsó parkolóradar, tehát minden, amit elvárhatunk. Így méltányos a 4,999 milliós alapár, ami tovább már nem is extrázható mérvadóan. Mind a tolatókamera, mind az ülésszett vicces felár. Tesztautónk végösszege 5 434 000 Ft, mindenféle kedvezmény nélkül. Lehet, hogy kicsit sorjásak a műanyagok, lehet, hogy nem németesek az illesztések, de ugyan már! Nem vagyunk mi svájci bankárok, hogy urizáljunk. Egyszerű magyar polgárok vagyunk, és ha a Dacia képes nekünk ennyiért megadni az emelt hasmagasság és finoman a terepezés élményét, akkor köszönjük szépen. A Duster nem villantós kocsi, sokkal inkább egy megfizethető SUV, amiben a család is kényelmesen tud utazni, apu pedig a földúton is tud mókázni, ha úgy adja ki. Nem véletlenül fut ennyi a hazai utakon.
Értékelés
Pozitív
Nagyszerűen összehangolt dízel és duplakuplungos automata, gazdaságos üzem, szegmensverő tereptudás, méltányos árazás, olcsó extrázhatóság
Negatív
Pofátlanul elrontott részletek, olcsó, néhol sorjás műanyagok, hangos dízel, komoly rezonancia
Árak
Tesztmodell alapára
4 999 000 Ft (2017.10.29.)
Tesztautó ára
5 434 000 Ft (2017.10.29.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
250 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
Végsebesség:
169 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4315 mm
Szélesség:
1821 mm
Magasság:
1695 mm
Saját tömeg:
1424 kg
Össztömeg:
1824 kg
Terhelhetőség:
400 kg
Tengelytáv:
2674 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró
Csomagtér:
475-1636 l
Belső szélesség elöl:
1370 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
920-960 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
400-730 mm
Csomagtér hossza:
940 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1720 mm
Raktérnyílás szélessége:
980 mm
Raktérnyílás magassága:
790 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
6 fokozatú duplakuplungos automata
Nyomaték:
250 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
169 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “Neked egy fullos Duster kell! – automata Duster teszt

  • 2017.10.29. at 21:48
    Permalink

    Terepjáró automata váltóval.. Nos ez vicc. Egy tisztességes terepjáró csakis manuális váltóval működik. Az ilyen automata tepesek legfeljebb arra jók, hogy felvigyék a tulajdonost a Rózsadombra.

    • 2017.12.16. at 11:27
      Permalink

      Ne viccelj!Az automata váltó ideálisabb terepre mint a manuális!Tudom mit beszélek,egy automata Jimnyvel terepezek.Csak egy példa: emelkedőn felfelé a váltásnál nincs lendület veszteség míg ez a manuálisnál megvan.

    • 2017.12.16. at 12:43
      Permalink

      Ez meg egy igazi hozzá nem értő hozzászólása, némi kis rosszindulattal a Rózsadomb irányába. Terepre kifejezetten kívánatos az automata váltó.

  • 2017.10.30. at 14:30
    Permalink

    Daciánál a listaár sok esetben a végösszeg egyben, nagy kedvezményeket egyik kereskedő sem fog tudni adni. Egyszerűen azért, mert nincs miből.
    5.5 millióért inkább még mindig a kifutó PUG308SW-t ajánlanám, 8 hét alatt beleraktam 8200km-t, lassan mérvadó lehet a véleményem az enyémről.

Vélemény, hozzászólás?