Ne várd meg a teljes sötétséget!
Ugye te is szoktad ellenőrizni autód lámpáit? Ha nem, most azért tedd meg!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha csak lassacskán is, de azért beköszönt az ősz. A nappalok rövidülnek, így egyre többet vezetünk sötétben. Tegyünk azért, hogy mégsem teljes sötétségben tegyük!
Elvileg a napi rutinfeladatok, az indulás előtti teendők közé kellene tartozzon a lámpák ellenőrzése. Ennek ellenére temérdek olyan autót láthatunk útjainkon, amelyeknek nem minden lámpája ég megfelelően, már ha legalább mindegyik ég. Az Autós Nagykoalíció épp ezért hirdette meg idén is a "Látni és látszani" kampányt, mégpedig azzal a tanulságos szlogennel, hogy
Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!
A fenti tézist megfogadva érdemes dönteni minden egyes manőverről, arról, hogy elvállalható egy előzés, netán megvárhatjuk, míg több hely lesz előttünk, s türelmünkkel mondjuk fél perccel később érünk célba. Most persze az ősz kapcsán leginkább a világítótestek ellenőrzése, annak fontossága a fő üzenet. Történelmi visszatekintésként elmondható, hogy már az autók megjelenése előtt is kivilágították petróleumlámpákkal az utakon közlekedő szekereket, kocsikat. Később jött az elektromos világítás, ami mára a LED-es intelligens, akár kanyarkövető, vakításmentes reflektoros világításig fejlődött. Mindegy, hogy autónkon, kerékpárunkon, egyéb járműveinken milyen lámpa van, a legfontosabb, hogy az megfelelően működjön
Mire figyeljünk, hogy megfelelően lássunk?
Autónk világítása, a fényszórók, a helyzet- és irányjelzők működése a legalapvetőbb napi (de legalább heti) ellenőrzendő tételek között kell szerepeljen. Akár a családi hétvégi rutin része lehet, hogy a gyerekekkel, párunkkal vetünk rájuk egy pillantást. Az első és legfontosabb szempont, hogy a világítóberendezés működőképes legyen. Sokan egyszerűen nem figyelnek oda rá, kiégett izzókkal, vagy egyéb hibák miatt nem működő lámpákkal közlekednek. A meghibásodásra ma már néhány autó műszerfali jelzésekkel, üzenetekkel is felhívja a figyelmet, sok esetben még azt is kiírja a kijelzőre, hogy melyik lámpával van probléma. De ha autónk nem ennyire okos, akár dugóban az előttünk álló autóról, akár garázsban, de még egy fal mellett, csupán a visszatükröződésekkel is ellenőrizhetjük őket.
Ahogy a kőfelverődés a szélvédőnket sem kíméli, úgy a fényszórókban is kárt tehet. Nem minden felpattanó kavics okoz komolyabb sérülést, van, amelyik épp csak egy kis ponton karcolja meg az üveg felületét. Sok kicsi azonban sokra megy, és egy idő után a milliónyi kis sérülés jelentősen rontja a járműből való kilátást. Épp ezért érdemes az ablakmosás mikéntjére is figyelni: ha vizes öblítés nélkül gyötörjük a poros szélvédőt, az extrém módon karcolódik. Egy korosabb szélvédőnél megeshet, hogy érdemes cseréltetni a megfelelő éjszakai kilátás érdekében.
Végül, de nem utolsó sorban ellenőrizni kell az ablaktörlők állapotát, mert az elöregedő gumirészek nem képesek tisztára varázsolni a szélvédőnket. Ezen kívül fontos, hogy a megfelelő minőségű és mennyiségű ablakmosó folyadék legyen az autóban. Ha pedig nagyon poros a szélvédő, jobb nem is az ablaktörlővel nekiesni, ha van rád mód érdemesebb bő vízzel, akár egy benzinkúton lemosni.
Mit tehetünk, hogy minket jobban lássanak?
A láthatóságot is alapvetően meghatározza, hogy működnek-e az autó lámpái. Itt is fontos szerep jut a lámpák tisztaságának. De közlekedni nem csak autóval szoktunk. Akkor is érdemes fényvisszaverő anyagú ruhát, láthatósági mellényt, vagy más kiegészítőket (láthatósági karpánt, fényvisszaverő prizma vagy matrica) viselni, ha két keréken vagy gyalog indulunk útnak. Kerékpárral útnak indulva gondoskodjunk a lámpákba való pótelemről, vagy töltsük fel a lámpák akkumulátorát. A világos, élénk színű ruha mindig jobban látható, mint a sötétebb, így mindig érdemesebb ilyet - vagy ilyeneket is - felvenni, hogy járdán, zebrán jobban láthatóa legyünk.
Autósként fontos tudni, hogy ködfényszórót csak akkor használhatunk, ha ezt az időjárási körülmények indokolttá teszik. Ha nincs köd, sűrű hóesés, porfelhő vagy heves esőzés, akkor tilos ködfényszórót használni, mert az elvakíthat másokat, a távolsági fényszóró pedig (fényjelzés kivételével) pedig csakis lakott területen kívül használható és csakis úgy, hogy azzal a közlekedés másik résztvevőjét ne vakítsuk, hiszen akkor minket sem fog látni, csak egy nagy fénypacát. Ha a fentiekre figyelünk, máris sokat tettünk a biztonságosabb közlekedésért!