Ne hagyjátok kihalni a kisautókat! – Hyundai i20 1.2 MPi teszt

Szinte már nosztalgikus érzéseket keltett bennem a Hyundai i20 motorja, hiszen az utóbbi években a legtöbb tesztautó turbós, sőt ilyen-olyan hibrid volt. Utóbbiakban persze többnyire szintén szívó benzinmotorok dolgoznak, de az mégis teljesen más tészta. Szóval furcsa visszaülni egy ilyen autóba a sok turbós után. Persze azok a vásárlók, akik szívómotoros autójukat cserélik egy újabb szívómotorosra, nem fognak nagy különbséget tapasztalni. És erre kellett magamat figyelmeztetni lépten-nyomon, amikor úgy éreztem, hogy lomha az i20. Ilyenkor fel kell tenni a kérdést, hogy na jó, de mihez képest? Mert az i20 elég lusta szerzet, de ahogy a mondás tartja, lustaság fél egészség. Azonban a viselkedése előtt a megjelenését érdemes kicsit tárgyalni. Hiszen az valami fantasztikus. Már a Tucson előtt láthatta a nagyvilág az i20 formatervét, amely az új formanyelven „íródott”. Habár nem annyira extravagáns, mint a szabadidő-autóé, de így is kiemelkedően izgalmas szerintem a kisautók között. Az a sok éles ív és „vágás”, mintha egy szélviharban formálódott volna a végleges állapotába. Tekintete morcos, kihívó, a hűtőrácsban én a Hyundai embléma ismétlődését véltem felfedezni, ami olyan, mint egy szépen rímelő vers műanyagba öntve. Az autó oldalán bár semmiféle koptatócsík nincs, a nagy lemezfelületek nem válnak unalmassá, hiszen az emelkedő övvonal mellett a többi él is a száguldás érzetét kelti. Hátul pedig a lámpákat összekötő fénycsík csempész nagyautósabb hangulatot az összképbe. A sportosság jegyében még egy kis diffúzor utánzat is jutott ide, ami talán egy kicsit túljátszottnak hat, de végülis jól mutat. Bent is kellemes formák várják a szemeinket, viszont mindent körbetapizva már egy kis fintorgás is vegyül a mosoly közé. Kemény, olcsó hatású műanyagokból építkezik a műszerfal. Ezt próbálja kompenzálni a 10,25 colos, kiváló grafikájú, digitális műszeregység és a kimondottan kellemes fogású kormánykerék, illetve váltókar. A középkonzol tetején trónol még az infotainment 8 colos kijelzője, ami telefontükrözésre is képes, illetve valódi fizikai gombokat is kapott. Magyarán teljes mértékben felhasználóbarát. Ahogy a klíma vezérlőpanelje is, a hagyományos tekerőgombokkal. Mérlegelve mindazt, amit az utastér nyújt, nincs ok elszomorodni. Bár a hangulat kissé komor a sok fekete és szürke műanyagtól, de ezen gyorsan túlteszi magát az ember, miután kényelmesen elhelyezkedett a szövetkárpitos ülésekben. Ez a kényelem pedig elölre és hátulra is vonatkozik. Sőt még használható méretű csomagteret is kapunk, ugyanis alaphelyzetben 325 literes az i20 puttonya, de ez akár 1165 literesre is nőhet. Igaz, a padló nem lesz teljesen sík, és a padló alatt nem vár pótkerék, csak defektjavító készlet. Nézzük akkor azt a bizonyos szívómotort! Négy hengerből és összesen 1197 köbcenti hengerűrtartalomból 84 lóerőt hoztak ki a mérnökök, 118 Nm forgatónyomaték kíséretében. És ez tökéletesen elég a kényelmes városi közlekedéshez, esetleg országútra is. Való igaz, az autópálya már nem az erőssége, ahogy a hegymenet sem. Ezt is megoldja persze, csak bömbölő motorral, amit az ötfokozatú váltó számlájára is írhatunk, jól jönne egy hatodik. Ami egyébként kellemes kis szerkezet, rövid úton jár, pontosan kapcsolható. De 130 km/h-nál már 3500-at pörög a motor és tényleg nagyon hangos, miközben városban, vagy országúti tempónál még nagyon csöndes, szinte rezonanciamentes. Az autópályához hasonlóan a hegyvidékek is megizzasztják, egy-egy meredekebb kaptatón 4000-es fordulat felett kellett tartani, hogy ne fogyjon el a lendület. Mindazonáltal nagyon kedveltem a motor karakterét, az átlagos közlekedés során maximális kényelmet nyújtott. Nem én voltam a „jani” lámpáktól elindulva, hiszen a 0-100-as gyorsulása 13,1 másodperc, de minek is rohannék a következő piroshoz, arra majd ott lesz az N változat. Szerintem aranyat ér ez a nyugodt kiszámíthatóság, ami a szívó négyhengerest jellemzi, mérsékelt étvággyal. A tesztátlag 6,5 liter lett, de képes az autó 4,9 literre is, kevésbé nehéz jobb lábbal. Mindezt megkoronázza a futómű, ami elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros, és azt a bizonyos arany középutat hozza, amit már sokszor felemlegettem. Kellőképp feszes, de nem vitték túlzásba, nem rázza le a vesémet, de megfelelő mennyiségű visszajelzést ad, amiben persze a közvetlen kormányszerkezet is szerepet játszik. Bár látványos alufelniket kapott, a nem túl peres gumik nem rontanak sokat a komforton. Emellett a Comfort szinten a biztonsági felszereltség is biztató: vészfékjelző, éberségfigyelő, visszagurulásgátló, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő, távfényasszisztens és vészhelyzeti segélyhívó rendszer is jár alapból, de bővíthető a lista sávtartóval és holttérfigyelővel is. Ezért 5 449 000 forintot kérnek listaáron, de 400 ezer forintos kedvezményt is kínálnak. Tudom, ez még mindig nem az igazi egy kisautóért a hazai viszonyokat nézve, ugyanakkor ez a kategória szerintem már igazi „mindenes” járműveket ad. Az i20 is ilyen: kisebb családok számára megfelelő méret, ésszerű fenntartási költségekkel, divatos, sőt, kimondottan kívánatos formatervvel. Minek kacérkodni tehát a szabadidő-autókkal? Szóval, ahogy a címben is kértem: ne hagyjátok kihalni a kisautókat!