Nagyot nőtt elődjéhez képest a friss Hyundai Kona

Hat év után nyugdíjba vonul az első nemzedék, helyét a futurisztikus utód veszi át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A külsejét már tavaly leleplezték, ám a műszaki részletekkel eddig adós maradt a Hyundai. Lássuk, miben változott az új generáció!

Nagy a nyüzsgés a 4,5 méter alatti crossoverek piacán, de ezzel a külsővel tud újat mutatni a Hyundai

Idén érkezik az új Hyundai Kona, a legnagyobb változás kétségkívül a külsőt érinti. A B-szegmensben induló crossover látványosan változott, elöl és hátul egyetlen fénycsík vette át a világítás funkcióját. A formavilág már nem olyan kedves, a kerékjárati fekete műanyagok szögletesek lettek, a karosszérián több az él, a Konából posztapokaliptikus városi terepjárót faragtak. A dimenziók is változtak, a hosszúság 14,5 centit nőtt, ami így már 4,35 méter, a tengelytáv 2,66 méter (ez plusz 6 centit jelent).
Hirdetés

A csomagtartó méretéről cska annyit árultak el, hogy ledöntött hátsó sorral 723 liternyi hely áll rendelkezésre

Az autó megjelenéséből sejthető a hajtáslánc fajtája, a lökhárítók kialakítása és a fényezetlen elemek mennyiség eltérő. Érdekesség, hogy szívómotorral is számolnak, bár ez valószínűleg csak Európán kívüli piacon bukkanhat fel. A kétliteres négyhengeres 149 lóerővel hajtja az autót, de hozzá csak fokozatmentes CVT váltó kapcsolódhat, ám kitart az 1,6-os turbós blokk is, a hírek szerint 198 lóerővel készül. A hibrid verzió alapját a Kia Niro 1,6 literes közvetlen befecskendezéses, de szívómotorja adja, ehhez kapcsolódik az egyetlen villanymotor, az összteljesítmény 141 lóerő, a jelenlegi belépőnek számító egyliteres turbós erőforrás sorsa egyelőre ismeretlen.

Aki enyhén sportos megjelenésre vágyik, az az N-Line változatot viheti haza

Az ígéretek szerint a fej- és a lábter is növekszik, a válltér pedig a legbőségesebb lesz a kategóriában. Az előzetes fotók alapján a műszerfal teljesen digitális, a sofőr előtti képernyő összefolyik a középső kijelzővel, lejjebb tekintve viszont enyhén szólva klasszikus a megjelenés, ugyanis a rengeteg gombbal kezelhetők a funkciók.

A Kona második generációja várhatóan március táján válhat rendelhetővé

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Nagyot nőtt elődjéhez képest a friss Hyundai Kona

    • 2023.03.09. at 18:28
      Permalink

      Ez még semmi, a Sportage olyan rusnya volt hogy egyszerűen nem akartam kipróbálni,
      Olyan mintha ennek az orrát random összekutyulták volna. Pedig az előd milyen jól sikerült, ez meg pont az ellentéte.
      Pedig tudásra jobb mint bárki, dízeltől mild-hibriden át plugin hibridig minden hajtáslánc (kéziváltó is), mindenféle beltérszín és kárpitanyag… És még csak nem is 10 hónap a szállítás mint a villanyautóknál.
      A Sportage tarolhatna a piacon ha a régi formanyelvet viszik tovább, de még ezzel a Kona-orral is vállalható lett volna.

Vélemény, hozzászólás?