Nagy teljesítményű Chevrolet Cruze érkezhet

Újabb hot hatch érkezhet a piacra a Chevy Cruze személyében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb információk szerint igazi hot hatch is készülhet a Chevrolet Cruze-ból.


A Chevrolet a Detroiti Autószalonon mutatta be a Cruze 2017-es modellévű kiadását. A GM Észak-amerikai ügyvezetője, Alan Batey egy interjúban megerősítette azt az információt, miszerint a modell egy globális platformra épült és lehetőséget ad arra, hogy széles körben kínáljanak motorokat hozzá. Batey nem ment bele a részletekbe, arra a kérdésre, hogy lesz-e hot hatch, csak annyit válaszolt, hogy abszolút lehetséges.
Hirdetés

Az újdonság idén ősszel kerül a kereskedésekbe. Az ötajtós változat pedig amellett, hogy sportos megjelenést ad, megfelelő helykínálattal is fog rendelkezni. Lehajtott ülésekkel 1336 literes csomagteret kínál. Alapfelszereltségként MyLink infotainement rendszer is elérhető lesz, amely Apple és Android kompatibilitással is rendelkezni fog. Extraként bőrüléseket, fűthető kormányt, projektoros lámpát, LED-es nappali menetfényt, aktív sávtartó asszisztenst, parkolóasszisztenst és holttérfigyelő rendszert is rendelhetnek majd hozzá az amerikai vásárlók - Európában a Cruze nem lesz kapható, hiszen a Chevrolet kivonult a kontinensről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Nagy teljesítményű Chevrolet Cruze érkezhet

  • 2017.10.28. at 09:15
    Permalink

    Ez a Chevy azonos a Deawoo-ból lett koreai GM-leányvállalattal? Mert ha igen, akkor érthető, hogy miért vonult(atták) ki Európából. Ez a narancssárga dög kenterbe verné az Opel Astra hasonlóan motorizált verzióját, ráadásul olcsóbb is lenne annál… Ezt hívják úgy, hogy autóipari kannibalizmus…

  • 2017.10.28. at 09:15
    Permalink

    sevrolé, kár, hogy ezt így nem építették meg, pedig nagyon disznó :

    [url]http://www.automobilesreview.com/gallery/chevrolet-aveo-rs-geneva-2010/chevrolet-aveo-rs-geneva-2010-01.jpg[/url]

  • 2017.10.28. at 09:15
    Permalink

    Amerikában is van már piaca a hot hatch-eknek? Mert elég fura, hogy már a Chevrolet is kínálni fog ilyet. Odaát nem sok vetélytársa lesz – az Európában a kategória élmenőinek számító franciák nincsenek jelen, Leon Cupra, Skoda modellek szintén…tehát a Golf GTI, a Honda Civic Type-R és a Focus RS a legfőbb riválisai, és az érkező Hyundai i30N(Amerikában Elantra) is biztos kapható lesz a nagy vizen túl.
    Újabb ékes bizonyítéka annak, hogy közeledik egymáshoz az amerikai és az európai ízlésvilág. Ki gondolta volna a ’80-as években, hogy egy tradicionális amerikai gyártó hot hatch-csel áll elő egyszer?

Vélemény, hozzászólás?