NA, ez is egyre drágább! – Mazda MX-5 használtteszt

Ennek a mosolynak nem lehet ellenállni!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olcsó belépő az élményautók klubjába - általánosan elterjedt vélemény ez a Mazda MX-5-ről. Persze az olcsó egy elég relatív fogalom az autópiacon, és az NA-ra, tehát az első generációra már egyre inkább nem érvényes.

Óriási rajongótábora van a Mazda MX-5-nek, ez nem vitás. Ráadásul nem csak a tulajdonosokra gondolok, hiszen akadnak, akiknek még nincs ilyen roadsterük, de szeretnének egyet. Bár a felmérésem nem reprezentatív, de egyre többektől hallom, hogy az első generációra fáj a foguk. Nem véletlenül, hiszen a legbájosabb talán mind közül az NA széria. De még ha nem is lenne ennyire látványos jármű, akkor is van valami izgalmas abban, ha egy típus első generációját vezeti az ember. Viszont ezek egyre drágábbak, hiszen az első példányai már 30 évnél is idősebbek, tehát akár az oldtimer címre is pályázhatnak.
Most épp egy ilyen MX-5-re akadtunk, egészen pontosan egy 1991-es példányra, ami nagyon szép állapotú, ám idáig csak úgy juthatott el, hogy a tulajdonosa az időt és a pénzt sem sajnálta rá. Nézzünk először gyorsan körbe a Használtautó.hu felületén: az NA generációból nagyon kevés eladó példányt találni, az árak 1,5 millió forintról indulnak, és ahogy egyre szebbek az autók, úgy durvul az árcédula is, simán 3 millió forint fölé. Márpedig még a legszebb példányokon is előfordul, hogy meglátszik az idő vasfogának harapása.
Hirdetés
Harminc év nem múlik el nyomtalanul, maximum akkor, ha légmentesen lezárt kamrában, hét lakat alatt, kibélelt dobozban tartják az autót, de egy MX-5 létének az értelme azonnal elvész, ha nem vezetik. Szóval az első, amivel valószínűleg mindenki találkozni fog, ha NA-ra fáj a foga, hogy eszi a rozsda bizonyos pontokon, esetleg matt a fényezés, karcos, horpadt, miegymás a kasztni. Szóval valószínűleg ez lesz az első, amire költenie kell egy leendő tulajnak. Ez az 1991-es példány is hasonló cipőben járt. Ahogy a képeken is látszik, a kerékjárati ívek, a küszöbök mind-mind helyet adtak egy kis, vagy nem is annyira kicsi rozsdafoltnak. Ennek a problémának az orvoslása gyorsan elkezdődött, de egyelőre még nem kapott az egész autó teljesen új fényezést. Tervben van, hogy mindent megcsináljanak rajta, ami az OT-minősítéshez szükséges, még akkor is, ha végül nem kap OT-rendszámot. De most már olyan állapotban van, hogy megdobban tőle minden MX-5-rajongó szíve. A vászontetőn is látható néhány "sebhely", de ezek a szélére korlátozódnak, és egyelőre aprók, csak közelről lehet észrevenni. Ugyanakkor a vászontető felújítása is ott van a tulaj bakancslistáján, aki elárulta, hogy a padlólemezt is kezelésbe vetetné. Pedig nincs vele baj, csak szeretné azt is szebbé varázsoltatni. Tisztítás, aztán szinterezés, avagy cserélni a korróziónak indult részeket. Ugyanez vár a felnikre is, mármint a szinterezés, bár jelenleg szép állapotúak az átlaghoz képest.
Hirdetés
Azonban minden további munkát megelőz majd a motortér felújítása, amivel egybekötik a motorfelújítást is. Na, nem mintha túl nagy baj lenne vele. Természetesen itt is érvényes, hogy harminc év és 221 ezer kilométer nem múlik el nyomtalanul. Ám, ahogy a legtöbb MX-5 tulajtól nem hallani a megbízhatatlanságra utaló mondatokat, úgy ebben az esetben is elégedett a tulaj, bár tény, hogy az egyetlen negatívum, amit az autóval kapcsolatban megemlített, az a motorhoz köthető. Ennek a hibának én is szemtanúja voltam, nem titkolta az autó, amikor a vendége lehettem. A tulaj szerint a nyári melegben produkálja, és a fotózás idején valóban az egyik legmelegebb nyári napon jártunk. A motor erőtlenné és könnyen lefulladóssá vált. Amikor pedig lefulladt, utána körülbelül 10 percig hiába próbáltuk beindítani. Ugyanakkor, ha nem kínozzák, nem indítóznak, akkor 10 perc múlva mintha mi sem történt volna, pöccre indul. Ezen kívül viszont semmi komolyabb baja nincs, remélhetőleg majd a motor felújításánál rájönnek, mi okozta a problémát, mert erre mi is kíváncsiak vagyunk.
Hirdetés
Bent a korához képest nagyon szép állapotú. Persze néhol kopottak a burkolatok, leglátványosabban a váltógomb, de a váltószoknya már egészen friss, néhány éve cserélték. Szakavatott szemeknek a kormánykerék is biztosan feltűnt, hiszen nem gyári. Már ezt is újrabőrözték, amitől félt is kicsit a tulaj, mert igazából csak ráhúztak egy új réteget a régire. Ettől kissé vastagabb lett, ám így javult a fogása is, úgyhogy már nem bánja döntését. Persze egy eredeti Momo kormányt is beszerzett már, de az egyelőre nincs túl jó állapotban, úgyhogy a fiók mélyén várja sorsa jobbra fordulását. Az ülésekre is felújítás vár, a sofőr oldalán már kiszakadt a varrás, ettől eltekintve még mindig kényelmesek. Minden flottul működik, a bukólámpák nyitógombja pedig imádnivaló kuriózum napjainkban. Nem véletlen tehát, hogy imádja a gazdája, amennyiben a motor sem rakoncátlankodna néha, egyetlen rossz szót sem tudna mondani az első generációs MX-5-ről. És tényleg, vezetni ezt is óriási élmény, a kormánymű mintha új lenne, a váltó még mindig tökéletesen mozog a kulisszában. Nincs egy tonna az autó, így az 1,6 literes szívó benzinmotor 115 lóereje és 135 Nm forgatónyomatéka teljes mértékben elegendő a mozgatásához. Természetesen egy ilyen mélyen ülős nyitott autóban mindig hatványozottabban érezni a sebességet, de ez hozzátartozik a bájához. Emellett a fogyasztása átlagosan 8,4 liter, a legkevesebb, amit mért a tulaj, az 6,97 liter volt, a legtöbb pedig 10,43 liter. Szóval, ha egy ilyen 30 év körüli MX-5-ösön mindent megcsinálnak, eltüntetik a rozsdát, orvosolják a motorjának kisebb hibáit, akkor még hosszú ideig problémamentes élményautó maradhat (jó eséllyel egy olcsóbb NC áráért...). De nehéz lesz ráakadni a használt autók között, hiszen a gazdáik nem akarnak lemondani róla. Ezt a példányt is az idők végezetéig szeretné megtartani jelenlegi gazdája. Ez pedig a legjobb cégér a típus számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

15 thoughts on “NA, ez is egyre drágább! – Mazda MX-5 használtteszt

  • 2022.08.13. at 23:34
    Permalink

    Méltán népszerű, de idegesítően túlértékelt típus. Stílusban, ízlésben, élményben egy Fiat Barchetta vagy Alfa Spider ezerszer inkább kéne. De akár egy MG is.

    • 2022.08.14. at 09:00
      Permalink

      Drága jó istenem… Egy 1-es Punto alapú, elsőkerekes Barchetta ezen túltesz élményben? :DDD Netán egy betegágy Spider vagy szintén moslékosvödör MG? :DDD Régóta olvasom a hozzászólásaidat, egy valami biztosan látszik belőlük: valamiért imádsz lázadni minden ellen. Bármi legyen, a lényeg, hogy ellentmondj neki. Nőj fel. És erre ne mondd, hogy „tök mindegy”…

      • 2022.08.14. at 09:25
        Permalink

        Félreértettél. Az autó nyújtotta életérzésről, vezetési élményről, hangulatról kívántam itt beszélni, nem a pőre sportértékről, amiben nyilván az MX5 veri az általam említetteket. Egy első generációs (NA) MX5 sem egy sportautó, kétlem, hogy bárki érdemben kiautózza a különbséget közúton egy MX5 és egy első kerekes roadster között. Az egész hátsókerekes mánia túl van értékelve szerintem, ennek túl sok jelentősége közúton nincsen, mondom ezt egy csodálatos IS 200-ból.

        Ami a lázadást illeti, jól látod, de azt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez a lázadás nem öncélú, nem valami bárgyú gyerekes jelenség, hanem a korszellem és a kortárs autók ellen szól. És persze a konzumidióták ellen, akik megvesznek bármit és mindent, ami új, ami divatos, ami épp menő. Csak nem találva érzed magad?

        (Egyébként köszi, felnőttem.)

      • 2022.08.14. at 10:04
        Permalink

        OFF
        Pontosan azzal az otromba aránytévesztéssel ítélsz meg engem és a hozzászólásaimat, ahogyan a ’80-as évek tanárai tették a diákokkal: előítéletesen, skatulyázva, meg sem próbálva megérteni semmit. Az ilyenektől akkor is és most is csak viszolyogni tudok és messzire kerülöm „ezeket”.

        • 2023.06.27. at 10:58
          Permalink

          Ilyen ez a gyerek. Figyelj csak, mindjárt elkezd rám is okádni.

          Évek óta itt éli az életét, mert máshol nincs neki. Hagyd a fenébe. Az a baj, hogy ameddig eteti valaki, addig itt lesz.

    • 2022.08.14. at 22:40
      Permalink

      Ez a kategória nem a kispolgároknak szól. Második vagy harmadik autó általában, szerpentinekre, átmeneti évszakokra, vezetni tudó és szerető embereknek. Pőre vezetési élmény, intenzív hangulat, stílus. Ezt több típus tudja az elérhető roadsterek vagy kisebb cabriok kategóriájában, ezek között a nőies vagy uniszex MX5 csak egy a sok közül, ami erősen túlértékelt itthon. Például: Peugeot 306 cabrio (ez kakukktojás lehet, pedig szerintem nem az), MG TF (160 lóerős az igazi), Alfa Spider (régebbi természetesen), esetleg BMW Z1, Z2, Z3. Egyik ilyennel sem tudsz tartósan 130 felett menni, vagy ha tudnál is, nem érdemes. Az pedig, hogy első vagy hátsókerekes, kurvára nem lényeges.

      • 2022.08.15. at 10:50
        Permalink

        Az utolsó mondatodra: LOL 😀 Nyilván neked azt jelenti az „élmény”, hogy a szél borzolja a séródat. Arra valóban jó az elsőkerekes kabrió/roadster is. De ahhoz semmi sem fogható, amikor az RWD-nek táncol a fara, sokkal inkább érzed, hogy „él” az autó, hogy virgonc és játékos, nagyobb szögben fordulnak a kerekek, szemben azzal, amikor kanyarban tolja az orrát a kocsi. A totális hozzá nem értésedet mutatja, hogy már megint(!) fel kellett hoznod azt a nyomorult 306-ost, nem bírsz ki egy napot se nélküle, szerintem még egy S-Merci-cikknél is felhoznád valami eszement indokkal…

        • 2022.08.15. at 22:22
          Permalink

          Jaj istenem, de szánalmas vagy! Emlékszem, már a Totalcar kommentmezőiben is körberöhögtek évekkel ezelőtt a sok-sok esztelen baromságaid miatt.

          „De ahhoz semmi sem fogható, amikor az RWD-nek táncol a fara, sokkal inkább érzed, hogy “él” az autó, hogy virgonc és játékos, nagyobb szögben fordulnak a kerekek, szemben azzal, amikor kanyarban tolja az orrát a kocsi. ”

          Tudom, milyen. Mint említettem, egy sedan IS 200-asom van. Elképesztő autó, de ez, amit írsz, CSAK EGYETLEN faktor a jóság tárházából. Egy elsőkerekes Honda Civic is élmény tud lenni más okokból!

          Tényleg egy ostoba majom vagy, aki úgy ítélkezik, hogy tapasztalata nincsen. Mert ha lenne, akkor tudnád, hogy ár/érték arányban mennyire titkos tipp egy ferdehátú 306-os (hasonlóan például egy MK2-es Lancia Deltához, amivel egyedül csak a relatíve magas fogyasztása volt a baj, más nem). Egyszerre sportos és kényelmes autó, tágas belsővel, gazdag plüssel, pőre vezetési élménnyel, sokkal jobb és izgalmasabb autó (vezetni is), mint a rivális opeleket, vw-ket, a japánokról nem is beszélve…
          Nem is magyarázkodom többet, innentől kezdve ignorállak.

          • 2022.08.16. at 11:19
            Permalink

            Engem marhára nem érdekel, ki röhög ki egy értékválságos világban, ahol a h***e telve van önbizalommal, az okos meg leszegett fejjel bátortalanul meghúzza magát. Nem Nobel-díjas tudósok nevetnek ki, hanem drogos kihaénnem suttyók. Ma már nincs fekete és fehér, a feje tetejére állt minden. Ha te mások véleménye nyomán éled az életed, akkor hosszú út áll még előtted, hogy kiforrd magad, te kis gyámoltalan. De sosem késő. Mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy nem szerepel minden kommentedben az a fránya 306-os. Azzal is szoktál aludni? 😀

          • 2023.06.27. at 10:57
            Permalink

            Engedd el. A srác már jó 6-8 éve is egy fotelszakértő volt. Szerintem kár vele vitatkoznod. Talán jogsija sincs.

  • 2023.10.13. at 18:03
    Permalink

    Kedves Tökmindegy!
    Mivel egy gyári tuningos IS200, és egy 1990 évi NA boldog és nagyon büszke, szerető gazdája vagyok, pontosan tudom, hogy valószínűen tényleg nem tudod mennyivel másabb érzés, egy picurka 1,6 -os hátsó kerekes NA-t uralni, egy szerpentinen minden „rásegítő” csoda nélkül, csak az adott úton az autóval együtt élve, mint megtenni ezt bármilyen más géppel.
    Így akkor nyilatkozz a kis NA-s MX5-ről – túlértékeltségéről, stb -, ha ezt már megélted, addig talán bölcsebb maradsz, ha hallgatsz!

Vélemény, hozzászólás?