Na, de honnan származik a McLaren V8-as motorja?

McLaren – a név hallatán egyetlen autósport rajongó sem marad közömbös. Bár tény, hogy a Formula 1-ből a legismertebb a neve, ám az új-zélandi versenyző, Bruce McLaren alapította csapat szinte mindenhol letette már névjegyét az autósportban. A világ legrangosabb viadalain is találkozhattunk a versenyautóikkal, ott voltak Le Mans-ban, az Indy 500-on, szóval egy igazán sokszínű márkáról van szó. Az „autógyártó” részleget ugyanis már 1985-ben meglapították McLaren Cars néven, igaz az első sportautó, a McLaren F1 csak az 1990-es évek elején debütált, és sokáig az egyetlen típusuk volt. Aztán 2010-től már McLaren Automotive néven folytatódott a történet, és szép lassan elkezdtek érkezni a McLaren-emblémás sportautók. Köztük a 650S, amit 2014 és 2017 között gyártottak, szóval azért is különleges a villámpróbánk, mert már nem készül többé ilyen autó, viszont a Bullrent Autókölcsönzőnek köszönhetően megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés vezetni. Hát észvesztő! De, ne csapjunk a lecsó közepébe, először járjuk körbe az autót. Amelynek minden négyzetcentije azt üzeni, hogy különleges élményben lesz részed, ha beülsz. Nem szeretném elődjének, az MP4-12C-nek a formáját túlságosan kritizálni, hiszen az is egy látványos sportautó volt, ráadásul az első a McLaren 21. századi történetében, de szerintem a 650S hozta először azt a formavilágot, amellyel kitűnhetett a szupersportautó ritkaságok közül a McLaren. Hullámok, lágy ívek, jellemzik, nem az az élesség, ami például az ugyanúgy Kakucson próbált Corvette C8-at. Pedig az MP4-12C alapjaira épült, persze jelentős mennyiségű új alkatrész felhasználásával, ugyanakkor a motorja is azonos, mindjárt el is árulom, miféle szerkezetről van szó. De kicsit visszatérve a formára, egyszerűen zseniális, ahogy szemből ránk mosolyog a 650S. Előrevetíti a sofőr arcát, hiszen ugyanígy fog szélesen vigyorogni, miközben a kormánykereket tekergeti, illetve, amikor kiszáll. Hátul szintén összetéveszthetetlenül McLaren a 650S, mindent megkapunk itt is, amit egy szupersporautótól várhatunk. Nagy szárny, de ízlésesen integrálva az összképbe, avagy a két sárvédőt köti össze hídként. A lámpákat a rácsozásba rejtették, a kipufogóvégek pedig szintén a hűtőrácsból „pislognak” kifelé. Igen, a hűtőrácsból, hiszen a 650S egy középmotoros modell. Említést érdemel még a diffúzor, amiről itt el is hisszük, hogy tényleg szükség van rá, illetve sok-sok szénszálas műanyag, amit meg sem próbálnak rejtegetni. Maga a karosszéria persze szintén egy szénszálas monocoque utascella köré épül, akárcsak a komoly versenyautók esetében. Ebből adódóan a felfelé nyíló ajtók sem csak öncélú dizájnelemek, bár tény, hogy a szupersportautók táborában szinte elengedhetetlen kellékek. Egyszerűen annyira vaskos a küszöb, hogy így a legkönnyebb beszállni. Ám itt a beszállást értsétek bekászálódásnak, felejtsétek el, hogy méltóságteljesen tudtok beülni, avagy kiszállni. Ráadásul a szupersportautó nem jelenti egyben a luxust, vagyis azt a fajta luxust, amit mondjuk egy elegáns, méregdrága limuzinban kapsz. Persze a McLarenbe is próbáltak a barna bőrburkolattal egy kis luxust becsempészni, de többnyire a funkcionalitást helyezték előtérbe, nem a szépséget. Mondjuk a sok szénszálas műanyag is felfogható luxusnak, mert baromi drága anyagról van szó. A kezelőszervek a hídszerű, keskeny középkonzolra korlátozódnak, a tökéletesre formált és méretezett kormánykeréken nincs semmi, csupán a pillangókapcsolók, a váltáshoz. Kényelem terén sem szabad téves illúziókba ringatni magunkat. A 650S nem kényelmes, olyan, mintha egy versenyautóba ülnénk. A kagylóülések szorosan fognak, nincs sok hely széltében sem, de ez egy csodás érzés a motorsport-rajongók számára. Ugyanakkor már tudom, hogy milyen árat fizetnek azok, akik a városban „menőznek” egy-egy McLarennel. Ugyanis a passzentos utastér mellé olyan feszes rugózás társul, ami a legapróbb úthibát is úgy közvetíti felénk, mintha épp egy kemény terepjárós túrán lennénk. Ellenben a pályán áldás érezni az út minden centijét, visszajelzést kapni minden apró kavicsról, az meg csak hab a tortán, hogy az F1-es versenyautókkal szerzett tapasztalatok alapján készült a futómű. Amikor a Corvette-re azt mondtam, hogy igazi bestia, akkor még nem ültem a McLarenben. Ami sokkal, sokkal kihegyezettebb sportautó. Küzdeni kell rendesen minden tizednyi javulásért, ha épp az idő ellen versenyzünk, nagyon ott kell lenni fejben, minden brutálisan gyorsan történik. Ez az élmény elképzelhetetlen a V8-as, ikerturbós motor nélkül, ami a 3,8 literes hengerűrtartalomból 650 lóerőt és 678 Nm forgatónyomatékot állít elő. Mindezt persze a hátsó kerekekre küldi, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltón keresztül. Számomra nagyon különleges ez a motor, illetve a hozzám hasonló IndyCar rajongók számára is, hiszen, ha a mélyére ásunk, honnan is származik ez az szerkezet, akkor bizony eljutunk a világ egyik legmenőbb versenysorozatáig. Kicsit kacifántos a dolog, de remélem tudjátok majd követni. Szóval ezt a motort Tom Walkinshaw Racing fejlesztette, tőlük vásárolta meg a McLaren a jogokat, hogy tovább „mókoljanak” vele. Ugyanis a TWR megszűnt 2002-ben, beletört a bicskájuk az F1-es szerepvállalásba. Na, de a TWR sem az alapoktól kezdte a motor megépítését, az ugyanis a Nissantól származik. A japánok az IRL-be (Indy Racing League) szánták, ami akkoriban a kettészakadt IndyCar kizárólag az USA-ra koncentráló ága volt. Ennek megfelelően Infiniti emblémával futottak a Nissan motoros gépek, ám ez a konkrét szerkezet soha nem jutott el odáig, hogy versenypályára lépjen. Így kötött tehát ki a McLarennél, ahol elnyerte végső specifikációját. Szimplán a számok lenyűgözőek, de nem adják vissza az érzést, amit a 650S nyújt. Három másodperc alatt eléri a 100 km/h tempót, de a 200 km/h-hoz sem kell több 8,4 másodpercnél. Végsebessége pedig 333 km/h. Ahhoz, hogy ezt kihasználjuk, egyrészt tényleg versenypálya kell, másrészt rengeteg tapasztalat. Nekem csak néhány kör jutott a Kakucs Ringen, de életem további részére a lényem egy része McLaren rajongó marad ezután.