Mutatjuk, hogy mennyibe kerül itthon az új Mini Cooper!

Prémium kisautóként egészen kedvező árral indul az új Mini Cooper

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújult a formavilága, de az élmény maradt! Már itthon is rendelhető a Mini Copper legújabb generációja, ráadásul nem is fogott túl vastagon a toll az árcéduláján. Legalábbis ahhoz képest, hogy egy prémium kisautóról beszélünk.

A Hungarian Art and Business (HAB) művészeti tér adott otthont az új, háromajtós Mini Cooper modellek hazai bemutatójának, ahol a Cooper C és a Cooper S mellett a villanymotoros változattal is mehettünk egy karikát a Visegrádi-hegység és a Pilis kanyargós útjain. Habár a Mini Cooper ötödik generációja is hű maradt korábbi formájához, azért néhány nagyobb változás is jelzi a megújulást. Elöl a hűtőmaszk formájáról ismerhető fel az új generáció, illetve kevésbé látványos módosítás, de a motorháztető már nem a fényszórók keretével együtt nyílik. Hátul pedig teljesen megváltozott a lámpák formája, ám a brit zászló motívuma megmaradt. Sőt, még változtatható is a hátsó lámpák mintázata, így mindenki a saját ízlésének megfelelően alakíthatja.
Hirdetés
Az autó orrában benzinmotor, vagy villanymotor dolgozhat. Aki a benzinesekre esküszik, a háromhengeres és a négyhengeres között kell, hogy megtalálja a számára ideális változatot. A kisebbik motor a Cooper C-ben található. Az 1,5 literes egység 156 lóerőt ad 230 Nm forgatónyomaték társaságában. Hétfokozatú, automatikus sebességváltója az első kerekek felé küldi a nyomatékot, és az autó viselkedése szerencsére megőrizte azt a gokartos élményt, ami a Minik egyik különlegessége. Azonban a Cooper S négyhengeres, kétliteres motorjával sokkal élvezetesebb a kanyargás. Ebben már 204 lóerő dolgozik, 300 Nm forgatónyomaték társaságában. Szintén hétfokozatú automatikus sebességváltót kap, ugyanúgy az első kerekeket hajtja, de a gyorsulása 6,6 másodperc százra, szemben a háromhengeres 7,7 másodperces idejével.
Hirdetés
A legnagyobbat autózni mégis a villanymotoros változatokkal lehet. Ha eltekintünk attól, hogy nincs motorhang, bár a háromhengeresé valójában felejthető. Szóval a Cooper E 184 lóereje és a Cooper SE 218 lóereje is óriási élményt kínál, hiszen nem lett túl nehéz, és a padlólemezre szerelt lítium-ion akkumulátorok alacsony súlypontot eredményeznek. Tényleg, mint egy gokarton! Ráadásul ezek is kérhetők a sportosabb, jóval vadabb megjelenésű John Cooper Works dizájnnal, miközben a zéró helyi károsanyag-kibocsátással ideális városi autók. Hamarosan érkezik az 5-ajtós Cooper, később lesz Cabrio modell, illetve ősszel megérkezik az Aceman is – így a MINI kínálja majd az egyik legfrissebb palettát a piacon, így reméljük, hogy a hazai sikereink is tovább folytatódnak” – mondta el Németh Balázs, M mini márkavezetője a rövid menetpróba alkalmával.
Hirdetés
Az árak pedig: a legkedvezőbb listaáron természetesen a Cooper C vihető haza 9 990 000 forintért. A Cooper S 11 650 000 forinttól elérhető, míg a gyengébbik villanymotoros változat 13 235 000 forintról az erősebbik pedig 14 900 000 forintról indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Mutatjuk, hogy mennyibe kerül itthon az új Mini Cooper!

  • 2024.08.04. at 15:24
    Permalink

    Ahhoz képest, hogy Kínába vitték a gyártást árban nem sikerült nagyot dobbantani, ahogy a Loncin-BMW motorok is elég haloványan muzsikáltak. A 10 millió forint induló ár kecsegtetőnek hangzott, aztán megnéztem és annyira puritán az alapfelszereltség, hogy sajnos továbbra is +25-30% körül van az a prémium 2024-ben is.

    Érdekességként a Great Wall Motorsnál készül, akik pl. az Ora Funky Cat nevű retró (?) villanyautót forgalmazzák Európában. A villany Mini és a GWM 03 ár-párbajt majdnem 7000 €-val a kínai tesó nyeri, pedig őket is ugyanúgy sújtja a védővám.

Vélemény, hozzászólás?