Műszaki vizsga: akár már most is ellenőrizhetik a TPMS-t

Ha van az autóban guminyomás-szenzor, annak bizony működnie kell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

November 1-jétől kötelező felszerelés az új autókban a guminyomás-szenzor, számos korábbiban is van már, ezekben műszaki vizsgán ellenőrizhetik.

Korábbi sajtóértesülések alapján a hó elején azt írtuk, hogy jövő év júniusától a műszaki vizsgákon is ellenőrizhetik a november 1-jétől minden új autóban kötelező felszerelésnek számító guminyomás-szenzort. Az információt részint cáfolnunk kell, a rendszert már most is ellenőrizhetik a vizsgákon.
Miként minden, az autókban gyárilag meglévő biztonsági rendszer - például a légzsákok vagy az ABS, úgy a TPMS is hibamentes kell legyen. Kérdésünkre Mikulás Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Jármű Módszertani Főosztály főosztályvezetője elmondta, a guminyomás-szenzort alapvetően szemrevételezéssel ellenőrzik (nem mutathat rendszerhibát), de adott esetben - kialakításától függően - a rendszert próbára is tehetik, ellenőrző méréseket is végezhetnek.
Hirdetés

Az esetleg (és bizony nem ritkán) elromló szenzorokat tehát orvosoltatni kell, amennyiben a téli kerekek szenzor nélküliek, azokkal meg sem érdemes próbálni a műszaki vizsgát. A TPMS hibája ugyanis már napjainkban is bukási ok lehet a műszaki vizsgán. A rendszer nem csak extra kötelezettség a vele felszerelt autóknál, a lengéscsillapító-mérés ősi trükkjét is megölheti: a keréknyomás ejtésével a már rossz gátló is mutathat jó értéket, ha viszont a szenzor alacsony keréknyomást ír, akkor az autó elvileg nem mehet át.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

10 thoughts on “Műszaki vizsga: akár már most is ellenőrizhetik a TPMS-t

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Miért lenne egy gumi túlfújt? Örültek ellen semmi nem véd!

    Kiváncsi leszek, hogy mindenki majd ingyenesen karbantarthatja a kütyüit! A gumis biztosan felárat kér és ami még jön… Csere, javítás, behangolás, minden!

    Ne legyünk túl optimisták, nem babra megy itt a játék, ez egy nagy biznisz!

    Ha 100+ évet kibirtunk enélkül, akkor nem lehet egy rémületesen fontos dolog, csak egy picurka kis ‘semmiség’ az 1000-ből… Lehetne pl. tanklemezből is a karosszéria az rendkívül megnövelné a törés biztonságot; 5 csillag pluszpluszplusz… *****+++++

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    A túlfújt gumi éppen ugyan olyan veszélyes mint a lapos. A túlfújt gumira semmi nem figyelmeztet… pl télen hóban egy 4bárra felfújt gumival történhetnek érdekes dolgok… míg pl egy 0.5 bárral kevesebb nyomás a gumiban véleményem szerint nem veszélyes városban,autópályán már nem nagyon mennék vele,de városban gond nélkül.

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Aki világító tpms-jellel megy vizsgára az megérdemli hogy ne engedjék át! A hibát ingyen bérmentesen Te magadnak ki tudod törölni, a puha gumi meg balesetveszélyes! Ha van szervizkönyved olvasd is(használati útmutató)!

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    cobra427- / Felettébb azonosulok a gondolatoddal, már-már elhasaltatnak amiatt is, mert nem világít a kesztyűtartóban a lámpa… csak a biztonság jegyében. Persze a szerelőknek, vizsgaközpontoknak is kell egy kis gratis pénz nem???

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Naaa, neee má!! Biztonság??! Vélelmezem, hogy csak Európa egyeduralkodó szerepet kíván itt penetráns módon betölteni az autópiacon, s Dél- Korea ill Japán kivételével nem tűrné, ha Kína, India, Oroszország, Törökország,- mert már nekik is van saját koncepciójuk,- s még pár nemzet járműveikkel némi teret nyernének Európa új autó piacán. Kik nem tűrnék??!! A nagy Németek,- akik köpönyegforgatásban, gerinctelenségben s más országok leigázásában oly nagyok, (leigázás= 10-20 éve s napjainkban a multi gyártócégeikkel, szolgáltató vállalataikkal, bankjaikkal rohanják le minket s sok más államot!) Ide értvén a Franciákat. A G.M.-et nem írom, mert az épp amerikai. Tagadhatatlan, ellenben, hogy Ők diktálják+ formálják Európa autópiaci viszonyait, No meg még SOK MÁS TÉNYEZŐT, amiket persze már nem az autógyártó konszernek vezérelnek, de ez nem ide tartozik.

    Akinek van annyi esze, hogy egy tojásrántottát el tud készíteni, az érti miről írok, a többinek meg mindegy.

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Remélhetőleg egyszerűen kiiktatható lesz ez a „hülyeség” a hétköznapokban.
    A vizsgára majd be kell üzemelni, de az új autónál az 4 év múlva lesz csak. Az után meg kétévenként. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Az a megdöbbentő, ha még jogosan is jelzi a nyomáscsökkenést és a kútnál körbe is fújjuk egyenletesre, de a figyelmeztetés nem múlik el automatikusan, esetleg a szerviz is lehúz egy ‘nullázásért’! Így abszolut elfogadhatatlan a működés!

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    „Hibajelzéssel nem érdemes műszaki vizsgára menni, a TPMS esetén sem”
    Az a kis ikon nem hibát jelez,hanem figyelmeztet,hogy 1vagy több kerékben alacsony a nyomás. Ennyi erővel az is hibajelzés ha 2 fok alatt megjelenik a kis hópehely a műszerfalon? Véleményem szerint az is igen veszélyes ha túlfújják a kereket,esőben,esetleg télen nagyon veszélyes! Az hogy alacsony gumi nyomás miatt megbuktatnak egy kocsit műszakin nonszensz,fújja fel,vagy figyelmeztesse a tulajdonost,ha már nem esett le neki miért világít a műszerfalon a figyelmeztető kis ikon.1 Biztos óriási pénzlehúzás lehet majd a jövőben,gumicserénél nem kis összeg,esetleg ha lemerül az elem szintén cserélni kell,mert gondolom eldobhatóra lesz gyártva…

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Már látom, hogy a szenzorok nem a kerékben, hanem kipreparálva a kesztyűtartóban/csomagtartóban lesznek, hibajelzés nélkül! Ennyit a biztomságról!

Vélemény, hozzászólás?