Mostantól friss jogsival is használható a GreenGo

Eddig egy éves jogosítvány kellett a GreenGo bérléshez, ám ezt a szabályt eltörölték

A fiatalokra fókuszál a GreenGo autómegosztó, főként ennek köszönhető, hogy mostantól akár pár napos jogosítvánnyal is bérelhetővé válnak a járművek, ráadásul a 25 év alattiak egy kedvezményes díjcsomagot is választhatnak.

Jelentősen megugrott a GreenGo felhasználói között a fiatalok száma, legalábbis ez derült ki a szolgáltató frissen megjelent közleményéből. 2021-ben a 18-25 évesek még csak 6 százalékát tették ki a bérlőknek, ám mára ez az arány 16,7 százalékra ugrott.
Hirdetés
2022 őszén a GreenGo a 25 év alattiaknak egy külön csomagot vezetett be, amely számos kedvezményt foglalt magába. 2023-ban az új regisztrálók több mint 30 százaléka jogosult volt a kedvezményre, mára pedig több mint 6000 felhasználó élt a lehetőséggel. Az autómegosztó az eddig ismert csomagot kivezeti, helyét a Green U25 névre keresztelt veszi át, amely havi 490 forintért vehető igénybe. A 18-25 év alatti korosztály igényeire szabott előfizetés magába foglalja többek között az ingyenes éjszakai parkolást, a hétvégi napidíj-kedvezményt, amely családlátogatáshoz, vagy épp fesztiválozáshoz jöhet jól. Szintén fontos változás, hogy a korábbiakkal ellentétben, immár nem szükséges legalább 1 éves jogosítvány megléte a bérléshez, az okmány megszerzésének pillanatától GreenGóba pattanhatnak a felhasználók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?